A fideszes korrupciónak – mármint ha a szót abban az értelemben használjuk, mint Lánczi professzor, hogy t. i. az (vagyis az állami pénzek megfelelő színű magánzsebekbe töltése) a Fidesz politikájának lényege - ősidők óta kitüntetett terepe a tűzijáték.
2000-ben – természetesen a Millennium apropóján, a nemzet nagysága előtt tisztelegve – akkor bődületesen nagynak számító összegért, 230 millió forintért lőtt fel valami készletfelszámolásból maradt hamburger- és sörrakétákat a miniszterelnöki hivatal. A pénz felét egy olyan cégnek utalták át a boldog emlékű miniszterelnöki főtanácsadó, Wermer András köréből, amely egyrészt az offshore vállalkozásairól ismert Delaware államban volt bejegyezve, másrészt csupán számlázott, de nem teljesített. Ez azonban csak a sajtót zavarta, a hatóságokat és a kormánytagokat nem. Utóbbiak az ismétlődő érdeklődésre azt válaszolták: „karácsonyestén a nagymamától sem illik megkérdezni, hogy mennyibe került a mákos bejgli”.
Ha pedig a kiskutya elcseni az asztalról az őrizetlenül hagyott szalonnabőrt, és nem koppintanak az orrára, másnap esetleg már egy egész oldalast próbál meg elemelni. Esetünkben így is történt: a következő évben már 460 milliót fizettettek ki velünk az égiparádéért. Pontosabban a kivitelező cég 247 milliót kapott, de a közbeiktatott fideszes Happy End „valamiért” már 460 milliót számlázott érte a köznek. („Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”, ugye.) Összehasonlításul: a szocialista korszak legdrágább tűzijátéka kilenc évvel később 240 millióba fájt.
Ma már nem apróval gurigáznak, nevetséges százmilliókért egy igazi fideszes úr már a megye kettőben is csak ímmel-ámmal hajol le. Most több milliárd forintról szólnak a hírek, ami még a 2020 óta ránk szabadult inflációval számolva is tetemes drágulás. A pontos részleteket titkosították, így már csak tíz évet kell várnia a frissen újjáalakult korrupcióellenes munkacsoportnak arra, hogy kideríthesse, mi kerül néhány gyorsan elpukkanó patronban egy kisebb stadion árába.