Orbán-kormány;Parlament;főispán;vármegyék;

Titok, mi lesz a megszólítása az egyetlen női főispánnak

A tizenkilenc kormánymegbízott közül tizennyolc férfi, mindössze egyetlen nő akad közöttük, Sifter Rózsa, a Zala megyei kormányhivatal vezetője. Megkérdeztük őt is és a Miniszterelnökség sajtóosztályát is, vajon esetében mi a pontos megszólítás, hiszen felvetődhet akár a Főispán Asszony, vagy a Főispánnő, netán a Főispánné kifejezés is.

Választ nem kaptunk, elképzelhető, hogy ennek részleteit is csak a törvény elfogadás után dolgozzák ki, ahogyan mostanság szokás. Egy olvasónktól megkaptuk viszont a Szabad Nép egyik 1949-es januári cikkét, amelyből kiderült: ekkor nevezték ki Jász-Nagykun-Szolnok vármegye utolsó főispánját, aki történetesen – miként azt a főcímben külön jelzik – egy dolgozó parasztasszony volt.

„… A Törvényhatósági Bizottság vasárnap díszközgyűlésen iktatta be Juhász Imrénét, a megye új főispánját, a Földmunkásmozgalom régi harcosát. A díszközgyűlésen megjelent Dobi István miniszterelnök, Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter, Kádár János belügyminiszter és mások. Kulcsár Jenő alispán üdvözölte a megjelenteket és bejelentette, hogy a köztársaság elnöke Juhász Imrénét nevezte ki a vármegye főispánjává. Az új főispán székfoglaló beszédében ígéretet tett arra, hogy új tisztségébe (sic!) még fokozottabban fog dolgozni a munkásosztályért, a dolgozó parasztságért és az egész népért, mint eddig tette. – Én parasztasszony vagyok – mondotta –, még nem vagyok elég jártas a paragrafusok és akták világában, de hű vagyok a munkásosztályhoz, a dolgozó parasztsághoz. A múlt rendszer minden baját saját bőrömön éreztem és tapasztaltam. Tudom, mi a jó a dolgozóknak, hogyan kell őket szolgálunk. Minden erőmmel azon leszek, hogy az új Függetlenségi Front pártjaival szorosan együttműködve elősegítsem a szocializmus építését és a dolgozók felemelkedésének ügyét – idézték a lapban a beiktató beszédet.

A gyerekkorában libaásztorként, cselédként majd később segédmunkásként is dolgozó Juhászné a Magyar Kommunista Pártban agitációs munkával foglalkozott, egy ideig a Szolnok megyei páriskolát is vezette. „Főispánsága” nem volt hosszú életű, 1949. január 23-tól 1950 január 29-ig tartott, s bár tisztában volt vele, hogy nem ért a közigazgatáshoz, elvállalta a pozíciót, mondván: „a párt utasítása számomra parancs.”