Orbán Viktor;Politika;Magyarország;Fidesz;ellenzék;Európai Unió;Stefano Bottoni;interjú;

2022-07-30 06:45:00

„Ennyire racionálisan még nem hallottam Orbán Viktortól az EU-ról leválás lehetőségét”

A Fidesz hatalmának legnagyobb válságában vagyunk, csak éppen ez egybeesik az ellenzék mélypontjával is – állítja Stefano Bottoni történész. Szerinte a miniszterelnök úgy is értette a fajok keveredéséről szóló tusványosi beszédét, mint mindenki más. Interjú.

Egy hete Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde a téma a hazai és a nemzetközi sajtóban, közéletben. Főként a fajok keveredésével kapcsolatos értekezése verte ki a biztosítékot. Kikhez szólt a kormányfő, a hazai tábornak próbált témát adni vagy az Európai Uniónak üzent? Vagy csak egyszerűen néhány radikális gondolattal megpróbálta elterelni a figyelmet a valós problémákról, a durva gazdasági nehézségekről?

Egy NER-közeli ismerősöm mondta, képzeli, hogy röhögnek a Karmelita-kolostorban, miközben arról folyik a diskurzus, mennyire rasszista az európai és a nem európai fajok keveredése. Orbán Viktor mindig is ügyesen elérte, hogy arról beszéljenek, amiről ő szeretné.

Bécsben azt mondta, néha félreérhetően fogalmaz.

Azt elfogadom, hogy pocsék szerkezetű és igen rosszul előadott beszéd volt, de annak rendre visszatérő eleme volt a fajok keveredéséről szóló elmélkedés. S meg vagyok róla győződve, ő ezt így is értette. De a legnagyobb bajom az egész tusványosi szöveggel, hogy keveset tudunk a hátteréről. Ki írta? Milyen előzmények alapján lettek kijelölve a főbb vonalai? Ezzel próbálták elterelni a figyelmet a megszorításoktól? Hol volt Orbán az ezt megelőző 6-7 nap során, kikkel egyeztetett? Miért érdekli annyira Bosznia-Hercegovina új választási rendszere? Mit csinált valójában Szijjártó Péter Szergej Lavrov orosz külügyminiszternél? Mikor szólalt meg a vészcsengő Orbánnál, hogy Bokros-csomag szerű megszorításokhoz nyúltak? Ki nyomta meg azt a csengőt? Mert az bizonyos, hogy saját akaratából nem szívesen lépett erre az útra, ezt bizonyítja, hogy bár a gazdaság megszorítócsomag az elmúlt időszak legkomolyabb politikai döntése, mégis migrációról és fajokról beszélt egy olyan helyszínen, ahol jellemzően meg szokta határozni az elkövetkező idők politikáját.

Az EU-val kapcsolatban így is elég sarkosan fogalmazott.

Nem tudjuk, a hatalomközeli háttérbeszélgetéseken felmerült-e, s milyen erősséggel a Huxit. Ennyire racionálisan ugyanis korábban még nem hallottam Orbántól az EU-ról leválás lehetőségét.

Erre utalt a 2030-as dátummal, amikorra szerinte nettó befizetői leszünk az Európai Uniónak?

Ha valóban így alakulna, ami azért elég utópisztikus, ez egy elég komoly érv lenne amellett, hogy már nincs szükségünk az EU-ra. Ám amikor erről beszélt, nekem sokkal inkább az jutott eszembe: azt vezeti fel, vagy jelzi burkoltan, hogy nem akar megegyezni az Európai Unióval. Ugyanazt akarja eljátszani, mint tette bő évtizede az IMF-fel. Végig úgy tárgyalt velük, hogy tudta, ez csak látszat, valójában nem akar megállapodást. Pedig gazdasági szempontból akkor is indokolt lett volna, ám politikai döntést hozott. Most is a gazdasági és a politikai racionalitás áll szemben egymással, s pontosan tudja, ha előbbi mellett dönt, az egyfelől rövid pórázt, például az Európai Ügyészséget jelenti, egyben beismerné, hogy nem voltunk jó fiúk, jogosak az ellenünk meghozott szankciók. És ezzel elismerné a politikai vereséget is.

Ki lehetne vezetni az országot az EU-ból? A nagy többség masszívan uniópárti, még a kormánypárti szavazók is.

Ez igaz, de gondolta volna bárki 2010 előtt, hogy a jobboldali szavazók nagy része számára 2022-re Putyin pozitív személyiség lesz, míg a Nyugatról szinte kizárólag negatív kontextusban beszélnek majd? És tessék, ezt tette a 2010 utáni tudatos orbáni propaganda.

A Facebookon kiírni, hogy Vlagyimir Putyin frankó gyerek, ingyen van. Az esetleges Huxit eléggé zsebbe vágó lenne. S a választási kampányok bizonyították, a nagy többséget leginkább az anyagiak vezérlik.

Azért azt se felejtsük el, hogy a Fidesz eddig többször épített már fel párhuzamos valóságot, s elég jól el is adta az embereknek.

Mindent talán mégsem lehet elhitetni.

Amikor le kell írni az orbáni Magyarország szellemi és politikai periferizálódását, a ceausescui Romániát szoktam példaként felhozni, ugyanis sok a hasonlóság. Persze nem gazdasági és szorosan vett ideológiai értelemben, de A Kárpátok Géniusza a hatvanas évektől ugyanúgy próbálta szétfeszíteni országa szövetségi kereteit az állítólagos függetlenedés érdekében és a nemzeti szuverenitás oltárán, mint azt teszi most Orbán. Ceausescu nyugati segítséggel, vagyis hitelekkel próbált távolodni a Varsói Szerződéstől és a KGST-től, Orbán pedig éppenséggel orosz és kínai tőkével lép fel az EU-val szemben. Sokáig el is tudták hitetni a híveikkel, hogy ez valódi szabadságharc, de

Ha nem jön a pénz az unióból, akkor idehaza gyors és látványos elszegényedés várható. Jó lenne tudni, milyen döntésekre lehet számítani még a hatalomtól. Mi a legfontosabb egy autokrata számára, mit nem szeretne elveszíteni, a társadalmi egyensúlyt vagy a politikai uralmat. Mert ilyen helyzetben a kettőt egyszerre már nem lehet megtartani. Eddig jól ellavírozott, de ennek vége.

Meddig mehet el a miniszterelnök idehaza, illetve az EU-ban? Mert előbb-utóbb tényleg lesz egy ledönthetetlen és megkerülhetetlen fal.

A legtöbb autokratikus rendszert a saját hatalmi eliten belüli törésvonalak, repedések döntik meg. Vagy legalábbis megkezdődik egyfajta politikai evolúció, ami új arcokat kíván. Így került 1988-ban Kádár János helyére Grósz Károly.

És ki lehet az új Grósz?

Például Lázár János. Más kérdés, hogy Orbán nagy harcos, nem fog olyan simán beletörődni, mint anno Kádár. Ezért is hozta vissza az első vonalba az evolúcióra képes arcokat, Lázárt vagy éppen Navracsics Tibort, szem előtt vannak, feladatot kaptak, ismét a rendszer részei, sőt irányítói lettek. És persze azt sem tudjuk, milyen gyorsan fordul olyan rosszra a gazdasági helyzet, hogy nem lesz idő előkészíteni az evolúciót, mert jön a népharag.

Utóbbira egyelőre nem sok esélyt látni, a katás tüntetéseken is csak néhány ezren gyűltek össze.

Az elemi felháborodás politikai szempontból valóban artikulálatlan. Nincs valódi nyomás a hatalmon, a Facebook erre nem alkalmas, ott csak a gőzt eresztik ki az emberek. Pedig a Fidesz hatalmának legnagyobb válságában vagyunk, csak éppen ez egybeesik az ellenzék mélypontjával is.

Sokan állítják, a Fidesz egyre inkább olyan, mint anno az MSZMP, a jelenlegi helyzet pedig, mint a nyolcvanas évek közepe, amikor még nem volt elég erős a demokratikus ellenzék.

A párhuzam teljesen valós azzal a különbséggel, hogy a Fidesz sokkal nagyobb kontrollt gyakorol az emberek felett, mint az egykori állampárt az utolsó néhány évében, hiszen konkrétan beleavatkozik az állampolgárok magánügyeikbe: életviteli tanácsokkal látja el őket, milliókat pedig gazdasági és társadalmi függőségbe hozott. Ilyet a késői MSZMP nem mert tenni. Amúgy ez azt is jelenti, hogy a rendszer lebontásához ugyanúgy szükség lesz reformer, „emberarcú” fideszesekre, mint ahogyan ez 1988-89-ben is így volt. Nem lett volna rendszerváltás Németh Miklós, Horn Gyula és társaik nélkül. Persze ennek is meg lett a böjtje: Magyarországon minden forradalmi időszakot kisebb visszarendeződés követett, ami kiegyezést is hozott. Így volt ez 1994-ben is. Most annyival nehezebb lesz, hogy a Fidesszel szemben eltűntek az ellenpontok. Kovách Imre szociológus mondta egyszer: a rendszerváltás rákfenéje, hogy intellektuálisan nem volt előkészítve. A demokratikus ellenzék ismeretében akkor ma egyértelműen nihil van. Mert ha összedőlne a fideszes világ, mit tudna vele kezdeni az ellenzék? Hiszen nem csak tervek nincsenek, de még elmélyült, a tényállás pontos ismeretében zajló háttérbeszélgetésekről sem hallunk, s a személyi feltételek is hiányoznak. Pedig villámgyorsan el kellene kezdeni valamit, ugyanis radikálisan felgyorsulhatnak az események.

Általánosságban tudjuk: eltörölnék az alaptörvényt, és visszatérnének a 2010 előtti rendszerhez.

Egyrészt a történelemben meglehetősen ritka, hogy változtatás nélkül vissza lehet térni egy korábbi állapothoz. Viszont akkor meg kellene határozni, hogyan tovább, hová akarunk eljutni, vagy legalább elindulni, s milyen keretek között. Egyáltalán milyen víziók léteznek, persze Orbánén kívül, hiszen azt rendre megkapjuk. Például milyen formában képzelik el a magyar demokráciát? Hogyan lehet alkotmányos úton akadályt gördíteni egy újabb tekintélyelvű fordulatra? Másfelől a fülkeforradalom óta eltelt időszak elég jól megmutatta Orbán sikerének egyik titkát: kevesen sírják vissza a NER előtti időket. Lehet, hogy nem volt ennyire rossz a helyzet, mint ma, de az átlagemberek számára a rendszerváltás első két évtizede is egyértelműen deficites emlékű történet.