Tizenkilenc és félre húz lapot a magyar kormányfő, amikor már megint Trump győzelmében bízik. Még 2016-ban vonta le azt a következtetést, hogy a Demokrata Párt jelöltje, Hillary Clinton elnöksége esetén semmi jóra sem számíthat, így a felmérésekben akkor rosszabbul álló milliárdosra tett, és amilyen mázlista, be is jött neki. Igaz, különösebb haszna ebből nem származott, hacsak az nem, hogy Washingtonból hivatalosan négy éven át nem tették szóvá, hogy leépítette a demokráciát és a jogállamot. Trump azonban mindent aszerint ítél meg, hogy milyen fényt vet őrá, ezért karnyújtásnyi távolságra tartotta, és nem jött Budapestre. Ez persze még mindig jobb volt, mint egy korábbi republikánus elnökjelölt, a néhai John McCain sommás véleménye: Orbán neofasiszta diktátor.
2020-ban aztán Joe Biden nyerte az elnökválasztást, akit a magyar kormánymédia demens öregembernek nevez – jóllehet a nagy kedvenc, Trump pont annyi lesz 2024-ben, mint ahány évesen Biden megkezdte első mandátumát: 78. Az elmúlt másfél év kétoldalú kapcsolatai nem fognak bekerülni a hazai diplomáciatörténet aranylapjai közé. A kormánypárt mintha kissé Amerika-fóbiás lenne. Kövér házelnök bajsza például idegesen rángatózik, ahányszor az Egyesült Államokról esik szó, de a miniszterelnök sem marad el tőle sokkal: szerinte a Nyugat hanyatlik, a haszonleső amerikaiak pedig nyomásgyakorlásra használják az energiapolitikát. Bezzeg az oroszok!
Hamarosan megérkezik állomáshelyére az Egyesült Államok új budapesti nagykövete, aki nyolc (!) egymást követő elődjével szemben nem kampányadományainak köszönheti a kinevezését. David Pressman előtt az 1990-94 között szolgált Charles Thomas volt az utolsó hivatásos diplomata a poszton, amiből egyrészt az látszik, hogy Budapest sokáig viszonylag problémamentes és vonzó helynek számított, másrészt meg az, hogy ez most nincs így.
Orbán Tusnádfürdőn kifejtette, hogy kedvező fordulatra csupán a 2024-es választásokat követően számít - nyilván akkor is csak abban az esetben, ha a Republikánus Párt adja majd az elnököt. Ha visszajön Trump, ő majd békét köt az oroszokkal, és biztosan nem fog nyomást gyakorolni az amerikai gazdasági érdekek érvényesítése érdekében. Ez azonban minden elemében vágyaktól vezérelt, a valóságtól nagyon távol eső teória. Mintha bizony 2020-ig nem az lett volna a jelszó, hogy „America first!”, Amerika mindenekelőtt…
Pressman szenátusi meghallgatásán azt mondta, hogy a magyarországi helyzet hatalmas aggodalomra ad okot, mivel a sajtószabadság, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségének korlátozása, a sérülékeny társadalmi csoportok elleni fellépés szántszándékkal hozott, tudatos döntés. Ettől Szijjártó Péter és a jobboldali sajtó kissé hisztériás állapotba került, hogy a Völkischer Beobachter legszebb napjait idéző pártalapító „publicistáról” már szó se essék. Pedig hát mégis, mire számítottak? A szomszédban háború dúl, amelyben az összes szövetségesünk egy oldalon áll – mi meg a másikon. Az uraknak pedig nem a fejükben élő „ideális” amerikai elnökkel van dolguk, hanem az igazival. Pech.