Ryanair;energiaválság;repülőjegyek;

2022-08-11 07:45:00

A Ryanair-vezér szerint vége a tíz eurós jegyek korának, a légitársaság emelni fog

Az emberek sokkal árérzékenyebbek lesznek, ez azonban nem fogja jelenteni, hogy kevesebbet repülnek majd. – mondta Michael O'Leary.

Az Orbán-kormány úgynevezett extraprofitadója és az annak áthárítása nyomán kiszabott fogyasztóvédelmi bírság mellett a szárnyaló üzemanyagárak is elérték a Ryanairt, így az ír fapados légitársaság vezére, Michael O'Leary be is jelentette, hogy megszűnnek a legolcsóbb repjegyeik, az egyeurós, valamint tízeurós jegyek korszaka véget ért.

O'Leary a BBC Radio 4 Today című műsorában arról nyilatkozott, hogy a légitársaság tavalyi, átlagban 40 eurós viteldíja a következő öt évben várhatóan 50 euróra emelkedik, ő ugyanakkor arra számít, hogy az emberek továbbra is gyakran fognak repülni. Az emberek az energiaárak emelkedése miatt valószínűleg sokkal árérzékenyebbek lesznek, ez azonban szerinte nem fogja jelenteni, hogy kevesebbet repülnek majd.

Az interjúban szóba került, hogy a légiközlekedés teszi ki a globális szén-dioxid-kibocsátás 2,4 százalékát, így aztán fokozódik a nyomás ennek csökkentésére, a Ryanair-vezér azonban elég lazán hárította a témát, szerinte a közúti közlekedés és a hajózás összességében nagyobb mértékben járul hozzá a szén-dioxid-kibocsátáshoz, így a légiközlekedésre való összpontosítás rossz. Elmondása szerint bár a Ryanair üzemanyag-hatékonyabb repülőgépekbe fektet be, a fosszilis tüzelőanyag-felhasználás nagyobb mértékben csökkenne, ha a benzinről és a dízelről az elektromos közúti járművekre váltana a többség.

Szó esett arról is, hogy a koronavírus-járvány okozta korlátozások feloldásával megnövekedett a kereslet a repülésre, a légitársaságoknál és repülőtereken tapasztalható munkaerőhiány azonban aránylag gyakran késésekhez és járattörlésekhez vezetett. O'Leary állítása szerint a Ryanair ezt jobban kezelte más légitársaságoknál, tekintve, hogy már tavaly novemberben megkezdte a légiutas-kísérők és pilóták toborzását, valamint képzését, amikor az omikron variáns még komoly hatással volt a nemzetközi utazásokra. 2022 első félévében a Ryanair mindössze járatainak 0,3 százalékát törölte, szemben például a British Airways 3,5 százalékával és az EasyJet 2,8 százalékával.

Végezetül a munkaerő szabad mozgásával kapcsolatban beolvasott az Egyesült Királyságnak, szerinte az ország kilépése az Európai Unióból katasztrófának bizonyult ebből a szempontból. Mint fogalmazott, itt az ideje annak, hogy az Egyesült Királyság megfontolja a „Brexit bizonyos ostobaságainak” visszafordítását.