Horváth Péter tiszaújvárosi, komlói és pécsi kezdetek és tanulmányok után a volt kaposvári kommunikáció szakon diplomázott. A szintén egykori Enjoy Média munkatársaként hamar feltűnt kellemes orgánumával, szép beszédével, míves magyarságával. Ezt Kazinczy-éremmel is elismerték. Nem volt kérdés, a rádiózás lesz a hivatása. Ezt a fővárosban folytatta, ahol a Rádió1, később a Music FM műsorvezetője lett. Mindkét csatornán éjjeli műsorsávban kapott lehetőséget, majd kiérdemelte a hétvégéket. Mindeközben a Babavilág című tévés magazinműsor narrátoraként is hallhattuk.
Mindezt szerette csinálni, mégsem érezte magát a helyén. „Az utolsó időszakban már nem voltam boldog, nem éreztem magam megbecsülve a rádiónál, sem szakmailag, sem emberileg” – emlékszik Péter. A derűs, kedves és előzékeny fiatalember megkeseredett alkalmazottá lett. Érezte, hogy lépnie kell. Megtakarítása nem lévén, Angliában élő húga segítette ki. „Megvette nekem a repülőjegyet, hogy nézzek körül, hátha megtalálom a számításomat. Pár nappal később már egy kolbászüzem takarítójaként dolgoztam: messze a vágyaimtól, de napról napra szabadabban.”
Kolbászüzemi kondi
Ekkor 2015-öt írtunk. Az afrikai és ázsiai menekülthullám, és a részben nyilván jobb élet reményében indult vándorlás időszakában Péter gazdasági bevándorlóként megérkezett Nyugatra. Botladozó angoltudását a műszakok előtt pallérozta. „Ahogy teltek a hónapok, egyre magabiztosabb lettem. Élelmiszer-biztonsági és minőségbiztosítási vizsgákat tettem, így bekerülhettem a QC (quality control) minőségellenőr-teambe. Már nem voltam tetőtől talpig vizes-véres, és nem voltak rajtam egész nap hús- és egyéb cafatok. Cserébe sokat fogytam és elkezdtem izmosodni is, a húsdaralógépek alkatrészei ugyanis igen nehezek” – idézi Péter a nehéz hónapok megpróbáltatásainak kedvező oldalát.
Az üzemben a fizetés és a légkör sem volt rossz, a sok náció között számos lengyel, valamint román, orosz, ukrán munkatárssal élte meg „az erőkar” fizikai hatását.A célt azonban pillanatig sem tévesztette szem elől. Még Magyarországon kezdett zeneszerzési tanulmányokat, elvégzett egy magániskolát is, de Angliában naprakész tudásra és oklevélre volt szüksége. A London Academy of Music Productiont, vagyis az egyik legnevesebb brit zenei produkciós akadémiát nézte ki, annak roppant borsos tandíjával. A kilenc hónapos képzés költsége bőven meghaladta a másfél millió forintot. Munkaügyi menedzser kapcsolata, Patrick révén sikerült másodállást vállalnia, sőt harmadot is. „Két szabadnapom volt, így szombatonként egy nagy raktárban vittem a 12 órás éjszakai műszakot, reggel hétig mint rakodó-pakoló. LLOP- (alacsony padlójú rakodógép) és targoncavizsgát tettem. És ha úgy alakult, szerdánként bevállaltam egy kisegítői munkát, egy szőnyegipari cég kamionjairól pakoltam a tekercseket. Így hát tovább izmosodtam” – mosolyog a szelíd fiatalember. Aki még egy szórakozóhelyen is dolgozott időnként, fogadta a vendégeket, figyelte a gondtalan szórakozásukat, és jelezte az asszertív biztonságiaknak, ha valaki túlontúl felöntött a garatra.
Kiterjesztett valóság
Másfél év kellett, mire összejött az akadémiai tandíj. Még sosem volt ennyi pénz Péter számláján. Beiratkozott, s közben olyan munkára váltott, ahol kizárólag délutáni műszakot is vállalhatott. Délelőtt Londonba vonatozott az előadásokra, délután vissza, és dolgozott éjfélig. „Bárhol és bármikor el tudtam volna aludni, négy-öt alkalommal ez sajnos még a vonaton is sikerült, ilyenkor a szomszéd városban kellett magyarázkodnom. Átengedtek a másik peronra, és utazhattam haza Harlow-ba.”De végre a kezében volt az angol diploma, amivel már bátrabban be mert kopogni új helyekre.
Az elsőnél felvették. Ezt a brit audiovizuális céget később felvásárolta az amerikai 4Wall Entertainment, ahol a technikai csapat tagja azóta is. Nagy rendezvények bonyolult képi megjelenítését és hangosítását végzik, mint mondja, minden poszton kiváló koponyákkal, köztük számos kelet-európaival. Litván kollégája az általuk használt számítógépes játék motorban verhetetlen, az ukrán IT-mérnökük pedig bármilyen informatikai kérdésben eligazodik. Egy szálloda 19. emeletén építettek új stúdiót. „A Brexit után hamarosan megérkezett a Covid-járvány, és mi – miközben a bérünk 80 százalékát állta az állam – otthonról vártuk a fejleményeket a lockdown idején. Aztán egyszer csak felhívtak, van-e kedvem közreműködni egy XR-stúdió fejlesztésében (extended reality – kiterjesztett valóság), amely a háttérben és a padlón lévő LED-falakat ötvözi a legmodernebb videójáték-motorokkal. Egyfajta virtuális rendezvényvalóságra készültünk fel tehát. Hetente két-három konferenciát, céges rendezvényt forgattunk, vagy éppen élőadásként streameltünk. Az XR előnye egyébként még az is, hogy a green screen stúdiónkkal szemben (a »zöld képernyős« technikával készülnek a legmodernebb digitális filmes trükkök – A szerk.) a színpadon állók látják maguk körül a kivetített tartalmat” – merül el a szakmázásban Péter, aki rögzítőtechnikusként, feliratozóként, hangmérnökként vesz részt a stábban, vagy éppen vision mixerként gondoskodik a vizuális tartalmak „készre szereléséről”. Gyakran a „remote events and guests” csapatban kap munkát, és ilyenkor neki kell gondoskodnia a távkapcsolásokról, s hogy a résztvevők velük legyenek, minőségi hanggal és képpel.
Amit az asztalra teszel
Péter mesél még az NDI (Network Device Interface – hálózati eszköz kapcsolódási felületei) szépségéről, de mivel már a fentiekkel sem volt egyszerű lépést tartani, a beszélgetést a közérthetőség jegyében visszakanyarítjuk az emberi történetekhez. Például az idegenben való beilleszkedéshez. „Itt sem mindenki kedves ember – mondja –, de ez mindenhol így van. A kolbászgyárban sem mindenki volt rádiós és tévés műsorvezető korábban. Kicsit kilógtam a sorból, hiszen előtte nem voltam kétkezi munkás. Voltak szerencsétlen megnyilvánulásaim, amit mások megmosolyogtak. Ez nem esett jól. De olyan negatív élményem, amikor arrogánsan szóltak volna hozzám a munkaadóim például, mert teszem azt nem angol vagyok, nem volt. Azt tapasztaltam, hogy az a kérdés, milyen ember vagy, mit tettél le az asztalra, és hogy viszonyulsz a körülötted lévőkhöz. A metrón például arra számítanál, hogy mivel mások is utaznak a kocsiban, ezt a körülményt mindenki tiszteletben tartja. Mégis vannak, akik ezt nem így gondolják. Akadnak kifejezetten kellemetlen figurák is, akiket igyekszem elkerülni. Inkább leszállok, és megvárom a következő járatot” – mondja Péter.
A jelenlegi munkahelyén számos kellemes tapasztalat érte. „Az egyik menedzserem, Ryan egyszer csodálkozva mondta, hogy milyen kevés a fizetésem, és négy hónapra visszamenőleg megemelte. Amikor a nagypapámat és a keresztapámat két hónapon belül elvesztettük, akkor pedig a leterheltségem ellenére hazaengedtek, mert gyorsan megoldották a beugrást. De az is hozzátatozik, hogy bár a járvány idején kérhettem volna különféle támogatásokat, én ezzel nem éltem. Nem is jártam utána a juttatásoknak, inkább a zeneszerzésre koncentráltam. Amúgy is szeretem magam előteremteni, amire szükségem van” – fogalmaz. Pétert amúgy nem szívja be a közélet különösebben. Az, mondjuk, rosszul érintette, amikor a Brexit előtt Nigel Farage euroszkeptikus egykori EP-képviselő arról beszélt a televízióban, hogy a kelet- és közép-európai dolgozók nem járulnak hozzá az ország gazdaságához, nem fizetnek „igazi” adót, hacsak nem éri el a jövedelmük a 30 000 fontot évente. „Természetesen azok is fizetnek adót, akik kevesebbet keresnek” – teszi hozzá Péter.
A hétköznapokban azonban sosem éreztettek vele idegenellenségességet. „Ez egy multikulturális ország, és én is gazdasági migráns vagyok. Az egész történelem erről szól, az emberek jönnek-mennek, keresik a boldogulásukat. Nem szeretem, ha valakit nem kívánatos személyként kezelnek azért, mert eltér a többiektől. Az alapján ítéljenek és becsüljenek meg, amit teszek, ahogyan viselkedem a többiekkel. Nálam ez működik. Ha lusta lennék, nagyképűsködnék, nemtörődöm lennék, ítéljenek meg úgy, máskülönben pedig az alapján, amilyen vagyok.”A fiatal zenei producer, aki fegyelmezetten dolgozik, s tanul, amikor csak lehet, még nem találta meg élete párját. Az egzisztenciális kihívások utánra remél minőségibb magánéletet, s komoly párkapcsolatot. Odakint a testvérével támogatják egymást, de Péter hosszú távon a hazájában gondolkodik. „Amíg ide nem költöztem, nem tudtam, milyen érzés, de most erős honvágyam van. Sokszor visszaképzelem magamat otthonra. Hiányzik Magyarország. Hiányzik, hogy nem ehetek ropogós tiszacsegei kiflit, nem jutok hozzá az imádott tojásos lecsóba való paprikához, hiányzik a táj. Szeretem a helyeket, ahol éltem. Jólesett magyar szavakat hallani a vonaton, amikor legutóbb februárban Pécsre utaztam. De szeretem azt is, hogy az egyik tiszaújvárosi közlekedési táblán ugyanúgy megvan az a kis horpadás, amit még gyerekként vettem észre.”
Videójáték és filmzene
Horváth Péter a 4Wall Europe munkatársa, de a főállása mellett egyéni vállalkozóként viszi online vállalkozását. A hp21 nevű cégben magyar narrációt, rádiós arculat- és reklámgyártást, hangdizájnt és zeneírást vállal, de a Covid alatt animációs ismereteket is szerzett. Amerikai és brit rádióknak dolgozik, de egy stratégiai videójáték magyar változatában, a Steel Division 2-ben is hallhatjuk a hangját. Jelenleg egy magyar produkciós irodával tárgyal nagy álmáról, a filmzeneszerzésről.
