Irán;lapok;Salman Rushdie;merénylet;

2022-08-13 16:28:00

Ünneplik Salman Rushdie merénylőjét a keményvonalas iráni lapok

Bár Irán hivatalosan még nem reagált a világhírű indiai író elleni merénylet hírére, a Kajhán című keményvonalas iráni lap – amelynek főszerkesztőjét az Irán legfelsőbb vezetőjének számító Ali Hamenei ajatollah nevezi ki – azt írta, „meg kell csókolni a kezét annak az embernek, aki eltörte Isten ellenségének nyakát”.

Több keményvonalas iráni lap méltatta szombaton a férfit, aki megtámadta és súlyosan megsebesítette Salman Rushdie indiai származású brit–amerikai írót – erről számolt be a Reuters hírügynökség.

Bár Irán hivatalosan egyelőre nem reagált a Salman Rushdie elleni merénylet hírére, a Kajhán című keményvonalas iráni lap – amelynek főszerkesztőjét az Irán legfelsőbb vezetőjének számító Ali Hamenei ajatollah nevezi ki – azt írta:

A Reuters felidézi, hogy Ali Hamenei Twitter-fiókját 2019-ben felfüggesztették azután, hogy egy bejegyzésében úgy vélekedett, a Salman Rushdie elleni fatva szilárd és visszavonhatatlan.

Az 1979-es iráni iszlám forradalom vezetője, a néhai Ruholláh Homeini 1989-ben fatvát adott ki, amelyben felszólította a muszlimokat, hogy öljék meg az írót egy évvel korábbi, Sátáni versek című regénye miatt, amelyet istenkáromlónak minősítettek. Rushdie-nak az eset miatt évekig bujkálnia kellett.

Az Aszrirán hírportál szombaton Ali Hamenei gyakran emlegetett mondását idézte, miszerint „a Ruhollah Homeini által kilőtt nyíl egy nap eltalálja a célpontot”. A Horászán című napilap azt írta,

Mint arról mi is beszámoltunk, a világhírű író pénteken éppen előadást készült tartani New York-i Buffalo melletti Chautauqua azonos nevű kulturális központjában, amikor is egy fekete ruhát és fekete maszkot viselő férfi a pódiumra ugrott, és – az AP amerikai hírügynökség szerint – 10-15-ször megszúrta Rushdie-t. A helyszínen ártalmatlanított, majd őrizetbe vett támadót a rendőrség szerint Hadi Matar néven azonosította. A férfi Facebook-oldala – amelyet azóta töröltek – tele volt olyan bejegyzésekkel, amelyek az Irán iránti szimpátiáról és a Homeini iránti rajongásról tanúskodtak.

Salman Rushdie ügynöke szerint a késszúrások miatt az író elveszítheti az egyik szemét, az egyik karjában átvágták az idegeket, és szúrás érte a máját is, beszélni pedig nem tud.

Az amerikai hatóságok szombaton közölték, hogy gyilkossági kísérlet és testi sértés miatt emelnek vádat Matar ellen.