infláció;drágulás;lecsó;rántott hús;húsleves;

A magyarok kedvelt ételei közül a húslevest és a rántott húst drágította meg jócskán az infláció

A legutóbbi hivatalos inflációs adatok többszörösét kell kifizetnünk, még ha otthon készítjük is el az ebédet, a vacsorát.

Júliusban ugyan a KSH adatai szerint 13,7 százalék volt az összinfláció, és az élelmiszerek ára átlagosan 27 százalékkal emelkedett, a magyar háztartásoknak, a családoknak még jobban a zsebükbe kell nyúlniuk, ha az általánosan kedvelt ételeket akarják az étkezőasztalra tenni – derül ki az mfor.hu összeállításból. Miközben az alapanyagok árai elképesztő gyorsasággal, szinte már naponta változnak, nem csak a vendéglátóiparban, az éttermekben, büfékben találkozhatunk csillagászati összegekkel, de bizony az otthoni sütés-főzéssel sem lehet ma már sokat spórolni. 

A portál által csokorba gyűjtött ételek közül sokak kedvence, a húsleves házi elkészítése drágult meg leginkább, s a hozzávalók beszerzése, a megfelelő adagok elkészítése a tavalyi árakhoz képest 35,3 százalékkal lett drágább, míg a négy évvel ezelőttiekkel összehasonlítva 53,3 százalékkal. A hagyományos alapreceptet követve 1400 forintra számolták ki, hogy mibe kerül az asztalra tett húsleves, amelynek árát leginkább a hús drágulása vitte fel.

Szinte ugyanez a helyzet a másik kedvelt melegételnél, a rántotthúsnál. Az összeállítás szerint 2022-ben 2050 forintból jött ki a rántott hús receptje, 400 forinttal, 25,5 százalékkal drágábban, mint tavaly. Ez 2018-hoz képest még magasabbat, 54,8 százalékos áremelkedést mutat.

Nem úszta meg a szintén népszerű, leginkább nyári étel, a lecsó sem, aminek legyártása a múlt évihez képest 27,8 százalékkal kerül többe, és megdöbbentő adat, hogy a négy évvel korábbihoz képest viszont már 59,8 százalékos a drágulás. Ráadásul aki desszertként palacsintát sütne, az sem ússza meg a 2021-eshez képest 22,9 százalékos áremelkedéssel, ami 2018-hoz viszonyítva 41,3 százalékos.