Kína;per;Szijjártó Péter;titkosítás;Szél Bernadett;hitelszerződés;Budapest-Belgrád vasút;

2022-09-05 07:17:00

A kínai érdek fontosabb volt, mint az Alaptörvény, pekingi kérésére titkosította Szijjártó Péter a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelszerződését

Kétéves pereskedés és három egymásnak ellentmondó ítélet után született jogerős bírósági döntés.

Végállomásához érkezett a nyáron Szél Bernadett volt országgyűlési képviselő által több mint két éve indított per a Kína érdekét szolgáló és jelentős részben kínai kölcsönből is építendő Budapest-Belgrád vasút hitelszerződésének megismerésére – derül ki a 444 hétfői cikkéből.

A lap szerint a Kúria 2022. június 29-i harmadfokon hozott döntésével elfogadta a Külgazdasági és Külügyminisztérium érvelését arról, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter miért titkosította 2020 tavaszán a több százmilliárd forintos beruházás legfőbb forrását biztosító dokumentumot.

A volt független parlamenti képviselő, aki első fokon vesztett, másodfokon nyert, majd harmadfokon elvesztette a pert a KKM-mel szemben, abszurdnak tartja, hogy a Kúria szerint egy kínai-magyar szerződésben foglalt paragrafus erősebb az Alaptörvénynél és az információszabadságról szóló törvénynél. 

A lap felidézte, a külügy először kikérte magának, hogy csak a kínaiak kérésére titkosította volna a szerződést, de harmadfokon már az maradt az egyetlen érve, hogy a kínaiak véleményét muszáj figyelembe vennie. Mindez azért is kínos az Orbán-kormányra nézve, mert 2020 áprilisában Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebook-videóban jelentette be, hogy aláírta a hitelszerződést, amelynek alapján az akkor több mint 700 milliárd forintosra becsült költségek 85 százalékát egy kínai állami bank adja majd. A bejelentés idejére pedig már az is eldőlt, hogy a munkát Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége végezheti majd el, két kínai vállalattal közösen.