Az atomenergia-ipar propagátorai először az ezredforduló után jósoltak hasonló nukleáris reneszánszt (vagyis a világ energiaellátásában Csernobil óta egyre kisebb szerephez jutó atomerőművek felértékelődését), de abból a fordulatból – jelentős részben az újabb bezárási hullámot hozó 2011-es fukusimai katasztrófa miatt – nem lett semmi. Pedig az atom mellett szóló érvek látszólag erősek: a használata relatíve alacsony széndioxid-kibocsátással jár, tehát kevéssé fenyegeti a klímát, az üzemanyaga kis helyen elfér és sokáig tartalékolható, ami jól jön az energiafüggetlenségi törekvéseknél, és kifejezetten alaperőműnek való, azaz ki tudja váltani például a szintén főleg alaperőművi szolgáltatásokat nyújtó gázerőműveket. Annak ugyanakkor, hogy az ágazattól független szakértők mégsem hisznek az atomenergia nagy visszatérésében, legalább ennyire kézzelfogható okai vannak.
1.Túlságosan időigényes
Az összes erőműtípus közül az atomerőművek építése tart a legtovább. Európában a reaktorok átlagos építési ideje 10,5 év, de ez az időszak az összes engedély megszerzésétől, a beruházás tényleges megkezdéséig értendő. Emlékeztetőül: Paks 2-ről 2014. januárjában, nyolc és fél éve szerződött Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal, és az eredeti tervek szerint az első új blokknak 2023-ban, azaz jövőre kellett volna megkezdeni a termelést, de jelenleg az engedélyek jelentős része hiányzik. Ehhez képest egy gázerőmű az engedélyezéssel együtt is el tud készülni egy év alatt, egy nap- vagy szélerőmű esetében pedig – ha csak az engedélyező állami bürokrácia nem lassítja szándékosan a folyamatot – jó esetben csak 3-4 hónap. Ez azt jelenti, hogy egy ma elkezdett szél- vagy naperőművi projekt már az idei tél energiaellátásába is be tud(na) segíteni, míg – mondjuk – Paks2 reális számítás szerint legkorábban 2033-tól vehetne részt a magyar energiaellátásban, ha semmi nem jön közbe (de mint láttuk, általában közbejön).
2. Az energiafüggetlenség illúziója
Ami miatt most Európa országai új energiatermelő megoldásokat keresnek, az főleg az agresszor Oroszország kiszámíthatatlansága, az orosz energiaimport-függőségből való kiszabadulás igénye. Az ugyanakkor merő illúzió, hogy ezen a földrészen atomerőművekkel meg lehet szabadulni az orosz befolyástól. A legjobb minőségű nukleáris fűtőanyaghoz az ércet Kazahsztánban bányásszák és Oroszországban dolgozzák fel; a Roszatom leányvállalata messze a legnagyobb szereplő az atomerőművek üzemanyag-ellátása területén. Olyan nagy, hogy gyakorlatilag megkerülhetetlen: a francia atomipar üzemanyagelőállító „lába” is a Roszatom egyik leányvállalatával alapított közös céget a közelmúltban, és némi huzavona után az USA is levette a szankciós listáról az atomerőművi fűtőanyagot, mert veszélybe került volna a saját erőműveinek üzemanyagellátása. Vagyis ha attól félünk, hogy Oroszország az energiaexport-potenciálját zsarolásra, külpolitikai érdekeinek érvényestésére használja (ahogyan az ezekben a pillanatokban a fosszilis energia terén a nyílt színen történik), nem logikus azt feltételezni hogy ugyanezt a potenciált nem fogja alkalmazni abban a nukleáris szektorban, ahol a globális pozíciói ugyanolyan erősek. Ráadásul a jó minőségű uránércből a globális készletek erősen fogyatkoznak. Ha pedig a fűtőanyagot rossz minőségű ércből állítják elő, az energiakihozatal akár negatív is lehet, ami klíma-szempontból maga az öngyilkosság.
3. Az atom nem klímasemleges
A második legerősebb motiváció az atomerőművek építésére, hogy általuk úgymond klímasemleges módon jutunk energiához. Ez azonban nem igaz: ha az atomerőművek teljes életciklusát vesszük számításba – vagyis az uránérc kibányászásának és feldolgozásának, az atomerőművek építésének és bontásának, az elhasznált fűtőanyag feldolgozásának és tárolásának fosszilisenergia-szükségletét is belekalkuláljuk (márpedig a számtannak csak így van értelme), akkor a nukleáris energia karbonlábnyoma nem nulla, és nem is alacsony: magasabb, mint a szén- vagy naperőműveké, bár a gázerőművekénél már kétségtelenül alacsonyabb. Tehát a klímaváltozás megfékezéséhez szüksége nettó nulla kibocsátás atomenergiával biztosan nem érhető el.
4. Nem illik a rendszerbe
Az atomerőmű akkor működik hatékonyan, ha úgynevezett zsinórüzemben használják, azaz éjjel-nappal azonos teljesítménnyel üzemel. Ilyenkor az áramfogyasztás napon belüli ingadozását jellemzően gyorsan bekapcsolható és leállítható gázerőművekkel „szabályozzák ki”. Ez a gyakorlat remek volt mindaddig, míg nem jelentett problémát a klímaváltozás, és volt elegendő gáz. Most viszont az a helyzet, hogy egyszerre van klímaválság és gázhiány, vagyis a kiszabályozást elvi és gyakorlati okokból sem lehet a gázra bízni. Időközben Európában teret nyert a nap- és a szélenergia, ami viszont a másik végletet jelenti, hiszen csak akkor működik, ha süt a nap és fúj a szél, vagyis szintén kiszabályozást igényel. Nem véletlen, hogy az az energiarendszer, amely a magyar kormány terveiben szerepel, és főként atom-, illetve napenergiára épül, kizárólag Orbán Viktor fejében létezik, a való világban viszont ismeretlen.
5. Nem tart örökké
Az atomreneszánsznak elvileg lehetne egy gazdaságos kiszerelése is a meglévő atomerőművek tovább működtetése formájában. Ennek azonban nagyon súlyos biztonsági kockázatai vannak, ahogyan arra legutóbb a német E.ON illetékesei fel is hívták a figyelmet. A német kormány a közelmúltban vetette föl, hogy a három megmaradt atomerőműből kettőt a tervezett leállítás helyett tartaléküzembe állítanának, enyhítendő a gázkrízis hatásait. Az E.ON viszont jelezte, hogy erre a szerepre az atom alkalmatlan: nem ki-bekapcsolásra tervezték, elaggott erőművek esetén pedig még kevésbé van lehetőség ilyesfajta üzemeltetésre. Megtörténhet persze, hogy mindezek ellenére Európa-szerte, így Magyarországon is a régi erőművek tovább működtetésével próbálják kezelni a válságot, a kiszámítható következmény azonban az üzemzavarok, üzemszünetek és a változatos kockázatú nukleáris események gyakoribbá válása lesz.
6. Környezeti problémák
Az idei száraz és meleg nyáron Európa számos vízhűtésű atomerőművét le kellett állítani és vissza kellett terhelni (többek között Magyarországon és Franciaországban is) az aszály és a felszíni vizek túlmelegedése miatt. A klímaváltozás következtében a hasonló szituációk száma növekedni fog, súlyosan kiszámíthatatlanná téve az erőművek működését.
Civil nézőpont
Ha bármi érdemi következménye lenne a mostani felfordulásnak, annak csak évek múltán, de inkább évtizedes távon láthatnánk az eredményeit. A nukleáris energia fent említett alapjai (drága; veszélyes hulladékot termel, néhány gyártóra és üzemanyag-ellátóra kell hagyatkozni, akik közül a nyugati világ számára az orosz most még ki is esik; a projektek nagyon lassúak, ami alatt a külső körülmények nagyot tudnak változni; a magas járulékos költségek; a klímaváltozás hatása az atomerőművekre; az együttműködési képtelenség a megújulókkal; a baleseti és a proliferációs kockázat léte; a mindezekből származó politikai kockázat stb.) nem változtak egyáltalán. A gázszállítóktól való (relatív) függetlenség most érthetően felértékelődik, és persze azt is látni kell, hogy 3-400 euro/MWh áramár felett kb. minden energiatermelő technológia attraktív gazdasági értelemben. Kérdés, hogy a mostani körülményekre milyen hosszan számíthatunk; az azonban elég biztosnak látszik, hogy egy atomerőműves fejlesztés időtávjánál (~20 év alsó hangon) rövidebb idővel kell kalkulálni – állítja Perger András, a Greenpeace klíma és energia kampányfelelőse.
