Magyarország;légitársaság;Ryanair;

2022-09-13 14:10:00

Itt a bejelentés, a Ryanair csökkenti a budapesti járatai számát és a járatsűrűséget is

Az utasszám 4,9 millióról 4 millióra fog visszaesni.

Nem zárja be budapesti bázisát és nem is vonul ki Magyarországról, de az extraprofitadó miatt csökkenteni fogja az induló járatok számát, illetve télen a járatsűrűséget is a Ryanair – jelentette be budapesti sajtótájékoztatón az ír fapados légitársaság elnök-vezérigazgatója. A járatsűrűséget eddigi nyolc után hét útvonalon csökkentik.

Michael O' Leary a Verdi Grand Hotelben, egy „Töröljék el az extraprofitadót a veszteséges légitársaságoknak!” feliratú tábla mellett tett bejelentést erről. Közlése szerint az intézkedés azt jelenti, hogy az utasok száma 4,9 millióról 4 millióra esik vissza.

A döntés előzménye, hogy a Ryanair az utasaira hárítja azt az extraprofitadót, amelyet az Orbán-kormány a légitársaságokra vetett ki nemrég. A Ryanairt is sújtó sarc arról szól, hogy Magyarországon július 1-től minden EU-ba történő repülőút után 3900, az EU-n kívülre irányuló út esetén 9750 forintot kell fizetni utasonként. Michael O'Leary emiatt többször idiótának nevezte az az extraprofitadót és Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, az ír fapados légitársaságot azonban 300 millió forintos pénzbírságra ítélték a sarc áthárítása miatt.

Korábban a Ryanair már döntött arról, hogy nyolc budapesti útvonalat töröl, hét útvonalon pedig ritkítja a járatokat az extraprofitadó miatt.

Michael O'Leary személyes budapesti megjelenéséből arra is lehetett következtetni, hogy a Ryanair kivonul Magyarországról, hiszen ez elnök-vezérigazgató ugyanis Brüsszelből érkezett Budapestre, ahol azt jelentette be, hogy egy újonnan bevezetett adó miatt felszámolja a bázisát és kivonul a belga főváros nagy repteréről. A társaság a 80 fős zaventemi személyzetét Charleroi-ba, illetve a szomszéd országok más repülőtereire helyezi át.