Menekülni a gyerekkorba

Fehér László festőművész is kiállít Torinóban, a szeptember 29-én nyíló Encounter Narratives (Találkozási narratívák) című tárlaton, melynek kurátora, Hegyi Lóránd művészettörténész.

Az Umberto Benappi Galériában rendezett kiállítás a Promenade című projekthez kapcsolódik, melynek célja, hogy bemutassa azt a művészgenerációt, mely a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején születő festészeti paradigmaváltás közepette indult. Fehér László akkoriban az Új szenzibilitás nevű mozgalom egyik jelentős képviselője volt, míg a tárlat másik két alkotója, az olasz Gianni Dessì, az Új Római Iskola, az osztrák Alois Mosbacher pedig az Új festészet csoport vezető alakja.

– Komoly érdeklődés övezi a nyolcvanas éveket a Benappi Galériában, a kiállítás-sorozat pedig izgalmas kérdést vizsgál, nevezetesen, hogy a korszak képviselői hol tartanak most a művészetükben, milyen új munkákat hoznak létre – mondta lapunknak Fehér László, akinek a tárlaton tizenegy műve szerepel, öt nagy méretű olajkép, öt pasztell és egy gouache alkotás. A válogatás két hangulatot örökít meg: a fekete hátterű képek az élet nyers, drámai voltát mutatják be, míg a rózsaszíneken melankolikus, múltat idéző jelenetek tűnnek fel, például egy padon ülő, napszemüveget próbáló kislány vagy a festő felesége, Edit. – Megfigyeltem magamon, hogy valósággal menekülök a gyerekkorba vagy más élethelyzetekbe, amikor még felhőtlenül éltem a hétköznapokat – mondja a művész, hozzátéve, a pandémia kezdetén erős depresszió lett rajta úrrá, de emlékei „kifestésével” megszűnt a levertsége, és egyre termékenyebben alkot.

Fehér a hetvenes években, a karrierjének kezdetén még tükröt tartott a társadalom elé, így a Részlet a brigádnaplóból, az Aluljáró I-II. és Földalatti I-II. szigorú értelembe vett realista képek voltak. 1981-től azonban elvontabb témák és érzékibb színek felé fordult, miután a Fiatal Művészek Stúdiója szervezésében elutazott a Bázeli Művészeti Fesztiválra, ahol számos múzeumot meglátogatott. – Ezeken a helyeken olyan erőteljes festészettel találkoztam, amit addig csak tankönyvekben vagy reprodukción láttam – emlékszik vissza az alkotó, aki ezután a társadalmi témák helyett egy sokkal felszabadultabb, költőibb stílus felé indult el. Új képein már nem konkrét helyzeteket, hanem üres, szimbolikus tereket ábrázolt, valamint magányos figurákat, akik a végtelen terekben állva némán tudósítottak a létről.