Ódry Színpad;SZFE;

- Újranyitnák az Ódry Színpadot

Az egyetemfoglalás óta üresen áll és nem működik az Ódry Színpad. Egy eheti rektori ígéret szerint ez a helyzet változhat. Az újranyitás időpontja és részletei még nem ismertek.

A Vas utcai Ódry Színpad történetében úgy tűnik újabb fordulat várható. Rátóti Zoltán a Színház-és Filmművészeti Egyetem rektora a hétfői tanévnyitón úgy fogalmazott: „Hamarosan ismét birtokba vehetik a diákok, a művésztanárok és a közönség is az egykori legendás Ódry Színpadot”. A rektor hozzátette, hogy ez olyan nagy dolog, hogy elmondja még egyszer, de erre már nem volt szükség, mert a bejelentét hosszas taps fogadta.

Az újranyitás híre azért is meglepő, mert a 2020 őszi egyetemfoglalás óta az Ódry Színpad nem működött. A korábbi játszóhely a diákok akciójának szimbólumává vált. Az új vezetés pedig bezárta, és arról volt szó, hogy átadja a református egyháznak. Az ingatlan eredetileg a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Nemzeti Szövetségének a székháza volt és a protestáns helyőrségi templomnak is helyet adott. Az épületet 1950-ben államosították, majd kamaraszínháznak építették át és 1959-ben nyitotta meg kapuit az Ódry Színpad. Azóta az SZFE tulajdonában állt az épület.

Az SZFE kuratóriumi elnöke, Vidnyánszky Attila korábban azt nyilatkozta, az Uránia Nemzeti Filmszínház lesz a Vas utcai Ódry Színpad utódja, ahol vizsgaelőadásokat tartanak. Arról is szó volt, hogy alakítanak majd a színpadon, felszerelik. Azt is ígérték, hogy semmivel sem lesz rosszabb a Vas utcai Ódry Színpadnál. A történet azonban megállt, valószínű, hogy kiderült: az Uránia mégsem alkalmas erre a célra. Noha rendeztek ott „vándorlós”, teremről teremre járó vizsgaelőadást, az előadásokat és a próbákat azonban egyeztetni kellene a mozi vetítéseivel, ami nem egyszerű.

Problémát jelent, hogy a Rákóczi úti Hevesi termen kívül jelenleg nincs alkalmas helyszín az egyetemen belül a vizsgaelőadások megtartására.

A Vas utcai épületegyüttes egyébként egy ideje már nem áll üresen, az egyik épületben a Nádasdy és Várkonyi termek helyén működik az egyetem könyvtára, a Doktori Iskola is visszaköltözött, illetve egy jelmeztár is helyet kapott a komplexumban. A másik, egyelőre lezárt épülethez tartozik az Ódry Színpad, a kollégium és az Ódry Padlás, amely szintén játszóhely volt korábban. A hétfői évnyitón az is elhangzott, hogy megnyitják a Rákóczi úti Erzsike presszót, ami egyetemi klubként működik majd.

Kérdéseket küldtünk az egyetem sajtóirodájának, hogy mikor nyitnák meg az Ódry Színpadot és felújítva, vagy a jelenlegi állapotában? Azt is tudakoltuk, hogy bérli-e vagy pedig megvásárolta-e az egyetem az Erzsike presszót. Lapzártánkig azonban nem kaptunk választ.