Évekig járta az országot M. Márta szociálpszichológus, segített kilábalni az adósságcsapdából olyanoknak, akik önhibájukon kívül keveredtek bele. Tréningeket tartott szociális munkásoknak, a humán ellátásban dolgozó szakembereknek arról, hogyan kell észrevenni, ha valaki a perem szélére sodródik, miként lehet gyakorlati és életvezetési tanácsokkal megfogni annak a kezét is, aki már nem bízik a kinyújtott kezekben, s hogyan kell a helyi kisközösségeket úgy kialakítani, hogy abban mindenkinek legyen helye. Az Észak-Magyarországon több, mint egy évtizede levonult árvíz után az elsők között jelent meg a Bódva-völgyben, hogy segítsen a házukat elvesztő, a tragédia miatt traumatizált embereknek újból felépíteni az életüket. Ez a gondoskodási attitűdje azóta sem változott, az elmúlt években többször szervezett, vagy vitt adományokat a leginkább rászorulóknak, különböző segélyszervezetekkel együttműködve.
M. Márta azonban most bajban van. Végrehajtási eljárás indult ellene, már a kilakoltatási folyamat is megindult, csak egy gyorsított eljárásban meghozott bírósági végzésnek köszönheti, hogy szeptember elején nem tették az utcára. – Az én történetem azt bizonyítja, hogy nemcsak a peremhelyzetekben élőknek nehezedett a sorsa, nemcsak a társadalom által szegénynek, lecsúszottnak, munkanélkülinek elkönyvelt családok kerülnek válságba, hanem bizony annak a középosztálynak a tagjai is, amelyikhez én tartozom – mondta. A saját történetén keresztül döbbent rá:
elég néhány véletlen balszerencse, egy járvány, egy a szomszédban zajló háború, és tönkremehet egy addig jól karbantartott egzisztencia.
A koronavírus-járvánnyal kezdődött a bizonytalanság. Munkáját nehéz lett volna számítógép előtt végezni, hiszen a terápiás tevékenység a terepen zajlik, emberekkel kell találkozni ahhoz, hogy akár egy kutatást megszervezzen, akár egy problémakört tudományosan feldolgozzon. Ám a Covid-évek alatt minden és mindenki bezárkózott, az addigi megbízásai egyre vékonyabban csordogáltak, s egyre inkább úgy tűnt, egy ideig a rokkantnyugdíjából tud csak szigorú beosztással megélni. Azonban egy váratlan, rosszul diagnosztizált betegség padlóra küldte. Sürgősséggel megműtötték ugyan, de heteket töltött kórházban, hónapokig tartott a rehabilitáció, amiből csak lassacskán lábalt ki. Addigra azonban több mint egymillió forintos hátralékot halmozott fel, és hiába próbált megegyezni a lakástulajdonossal a tartozás ütemezett visszafizetéséről, nem jutottak dűlőre. A kilakoltatási moratórium egy ideig megvédte őt attól, hogy bútoraival együtt az utcára rakják, ám júniusban, a korlátozás feloldása után azonnal beindult a végrehajtói verkli.
– Döbbenetes volt, hogy karhatalommal fenyegettek abban a levélben, amelyben a kilakoltatás időpontját meghatározták. Egyedül élő nő vagyok, egyedül neveltem fel a gyerekemet, taníttattam, s korábban soha semmilyen összetűzésem nem volt a törvénnyel
– mondta. Végül szeptember 30-áig kért haladékot az ingatlan tulajdonosától arra, hogy önként kiköltözzön, de nem kapott engedményt. Ügyvédhez fordult, s gyorsított eljárásban elindult egy bírósági folyamat, amelyben mindössze ezt a haladékot kérelmezte. Addigra ugyanis úgy tűnt, átmenetileg hozzájuthat egy önkormányzati bérlakáshoz, ahová azonban csak hetek múlva költözhet be, addig pedig nincs hová mennie.
– A saját sorsomat afféle megkettőzött elmével szemléltem: részben ott volt a pánikhelyzet, ami stresszt váltott ki bennem, nem tudtam aludni, folyamatosan a jövőmön töprengtem, másrészt szociálpszichológusként mintegy kívülről láttam magamat, és a saját történetem mögött százak, ezrek hasonló sorsát – idézte fel a vészterhes napokat. Számára úgy tűnt, a bírósági eljárás során is egyfajta meglepetést okozott azzal, hogy már az ő státuszában is bizonytalanná válhat egy ember lakhatása, hiszen az ügyében döntők leginkább munkanélküli, a társadalom perifériájára szorult emberek végrehajtási ügyeivel találkoznak, és talán már bele is fásultak kissé a tucatnyi, hasonló esetbe. Az övé azonban más volt. Azt sugallta, mostantól fel kell készülni arra, hogy
özvegy tanárnők, elvált szociális munkások, egyedül élő népművelők, könyvtárosok állnak majd hozzá hasonlóan a végrehajtók, bíróságok előtt, mert nem tudják fizetni a lakbért, a hitelt, a rezsit, s mert jött egy váratlan betegség, s nem voltak tartalékaik, hogy kihúzzák az átmeneti időt, amíg újból keresőképesek lesznek.
M. Mártának aznap reggel jött bírósági végzés, mely a végrehajtási eljárás szeptember végi elhalasztásáról szólt, amikor pontban délben megjelent volna a kilakoltatását intéző végrehajtó. Így most egy időre haladékot kapott, s abban bízik, hogy ezalatt legalább annyira rendeződik a sorsa, hogy beköltözhet egy önkormányzati bérlakásba abban a fővárosi kerületben, ahol eddig élt.
Konkrét kilakoltatási időpontokkal jönnek segítségért
Az Utcajogász Egyesület munkatársai már érzékelik a kilakoltatási moratórium megszűnésének negatív hatását. Naponta több megkeresés érkezik hozzájuk, s már nem általános jogi információkat kérnek az emberek, hanem sajnos konkrét kilakoltatási időpontokkal jönnek segítségért – mondta a Népszavának Molnár Noémi jogász, a szervezet munkatársa. Ilyenkor azonban már kevés a jogi lehetőség, legfeljebb egyezséget lehet kötni a végrehajtást kérővel, amennyiben erre mód van, mert a bíróság legtöbbször nem tud ilyen rövid idő alatt felfüggesztő határozatot hozni. Az Utcajogász Egyesület leginkább budapesti végrehajtási ügyekre lát rá, ennek alapján az a tapasztalatuk, hogy a kilakoltatási eljárás alá esők jó része idős ember, aki nagyon szerény nyugdíjból él, vagy pedig olyan család, amelynek nincsenek számottevő bevételei. Egyre inkább megfigyelhető azonban, hogy nemcsak a legszegényebb rétegeket érinti a kilakoltatás, hanem immár az aktív keresőket, állásban lévőket is, akiknek átlagos a fizetésük, de az egyre magasabb megélhetési költségeken túl már nem futja lakbérre vagy a közműszámlák kifizetésére.
Elvileg az önkormányzatoknak törvény szerinti kötelezettsége a hajléktalanságot megelőzni – mondta a szakértő –, a gyakorlatban azonban ennek valós teljesítését nem lehet rájuk kényszeríteni, még úgy sem, hogy akár átmeneti lakásmegoldást nyújtsanak a máskülönben utcára kerülők egyre bővülő körének. Az aktivisták úgy látják, a hadra fokható jelenlegi lakásállomány ilyen célokra nemigen alkalmas, azt bővíteni pedig nem látszik erős politikai szándék. D. J.
