lopás;Kőbánya;templomi persely;

2022-09-23 07:35:00

Perselypénzt, szexjelmezt és női bugyit is lopott a nem túl válogatós kőbányai tolvaj

Mindent vitt, amihez épp kedve támadt. 

Szeptember 15-én és 16-án délután kétszer is megjelent egy férfi a kőbányai Szent László téri templomban.

Nem éppen vallásos érzülete, sokkal inkább anyagi vágyai vezették Isten házába: a kihelyezett perselyeket, illetve azok tartalmát szemelte ki magának. A tolvaj sikerrel járt, a pénztartók megrongálása után az azokban összegyűlt 30 ezer forint adományt magához vette, és a helyszínről távozott. Négy napon belül a nyomozók elfogták a férfit, aki beismerte a templomban történt lopást, valami több más esetet is. 

Elmondta, hogy 2022. szeptember 14-én éjszaka egy X. kerületi irodaház előtt parkoló kocsi nyitott állapotát kihasználta, majd egy hirtelen fellépő műszak probléma miatt hátrahagyta a járművet néhány utcával odább. Emellett beszámolt egy szeptember 16-án éjszaka elkövetett lopásról is a rendőröknek. Ekkor egy kőbányai bolt ablakát törte be, ahonnan női bugyikat és egy szexjelmezt vitt magával. A X. kerületi nyomozók egy rendbeli lopás vétsége, egy rendbeli lopás bűntette, továbbá egy rendbeli jármű önkényes elvételének bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves H. Istvánt - közölte oldalán a rendőrség.