KSH;reálkereset;infláció;keresetek;átlagbér;mediánbér;

2022-09-23 14:27:00

Hivatalosan félmillió forint volt júliusban a bruttó átlagkereset

Ez reálértéken mindössze 1,4 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

Kereken 500 ezer forint volt az 5 fősnél nagyobb cégeknél dolgozó teljes munkaidős alkalmazottak bruttó átlagbére júliusban, ami nettó 344 700 forintot jelent. Előbbi 15,3, utóbbi 16 százalékkal emelkedett a múlt év óta a KSH számításai szerint. Júliusban ugyanakkor az infláció már 13,7 százalékra ugrott, így a reálkeresetek növekedése mindössze 1,4 százalékos volt. A különféle jutalmak, prémiumok nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkeresetet a KSH ugyanakkor csupán 465 700 forintra becsülte, ami már csak 14,8 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Vagyis ezen külön juttatások nélkül – amelyekkel a cégek igyekeznek ellentételezni a száguldó inflációt – még kevesebbet érnének reálértéken a fizetések.

A fenti, a KSH gyorstájékoztatójában is közölt adatok csak a nagyobb cégek alkalmazottainak keresetére vonatkoznak. A kisebb cégek teljes munkaidős alkalmazottait is vizsgálva a bruttó átlagbér 485 ezer, a bruttó medián pedig 387 forint volt júliusban. Mindkét adat pár ezer forintos csökkenést mutat az előző havi összegekhez képest.

Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidős alkalmazottak fele a hivatalosnak tekintett átlagbérnél legalább 87 700 forinttal kevesebbet visz haza.