oktatás;tiltakozás;élőlánc;Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium;

2022-09-26 12:46:00

Élőlánccal kezdték a hetet az elit Fazekas Mihály Gimnázium tanárai, diákjai és a szülők

Az ország egyik legjobb középiskolájánál a közoktatás áldatlan helyzete ellen tiltakoztak.

A pedagógusbérek rendezése, a szabad tankönyvválasztás, az iskolák állapotának rendbetétele, egy önálló oktatásügyi minisztérium létrehozása, a pedagógusok megosztása helyett a párbeszéd – egyebek mellett ezek a céljaik azoknak a tanárok, diákoknak és szülőknek, akik hétfő reggel demonstráltak a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumnál. Az Eduline beszámolója szerint a résztvevők élőlánccal hívták fel a figyelmet a közoktatás áldatlan helyzetére.

Mint írják, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) élő Facebook-bejelentkezésében az iskola egyik tanára azt mondta, azt szeretnék, ha komolyan vennék őket és a céljaikat, mert úgy érzik, hogy a kormány erőből politizál, és mindent le akar nyomni a torkukon.

A Fazekas tiltakozást vállaló tanárai szeretnének csatlakozni azokhoz a pedagógusokhoz, akik a változásért demonstrálnak. A PDSZ-nek nyilatkozó tanár szerint végigjárják majd a törvény adta lehetőségeket, így a hétfő reggeli élőláncos tiltakozás után várhatóan az október 5-re meghirdetett országos sztrájkhoz is több tanár csatlakozik majd a Fazekasból.

A tiltakozásukról nyilatkozó tanár kiállásra buzdította a kollégáit, mert szerinte ugyan „a kormány fokozatosan szorít a pórázon, de minél kevésbé mernek kiállni az oktatás szereplői, annál kisebb remény van arra, hogy bármi változni fog”. A pedagógus úgy véli, a tanároknak nem szabad arra hivatkozniuk, hogy a diákok érdekében összeszorítják a fogukat, s hozzáfűzte: „pont a diákok érdekében nem szabad ezt tenni”.