Két év után újra elstartolt a nemzetközi könyvfesztivál, hogy a Millenárison négy napon át várja az olvasás szerelmeseit, amire idén igazán nagy szükség van: a magas papírárak és az infláció miatt a könyvek költségei várhatóan emelkedni fognak. A fesztivál iránt azonban nagy volt az érdeklődés, különösen annak idei díszvendége, a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics iránt, akire a másfél órás dedikálása során kígyózó sor várakozott a Nemzeti Táncszínház aulájában és még jóval az épületen kívül is.
Az idei díszvendég ország pedig Szlovákia volt, melynek irodalmát bemutató programokon újra és újra kiderült: jeles szerzők élnek a szomszédunkban, és a közelség ellenére egész más hangon szólalnak meg műveik.
Háborús perspektívák
– Ami igazán rémisztő, hogy az ember mennyire függ a diktátoroktól – mondta Alekszijevics a táncszínház nagytermében Veiszer Alindának, ahol telt házas közönség hallgatta őt. A belarusz író szerint az emberiség a jelenben sem bír megbirkózni az erőskezű vezetőkkel, ahogy évtizedekkel korábban sem, a világ ráadásul azóta kétpólusúból széttagozottá vált.
Az író a téma kapcsán felidézte a gyerekkorát is, melyet számos ponton befolyásolt a hatalom: az iskolában a diákoknak fogalmazást kellett írniuk a halálról, miközben azt éreztették velük, hogy az életük semmit sem ér. Gyerekként a faluban gyakran hallgatta a fiatal asszonyokat, akik teljesen máshogy beszéltek a háborúról mint ahogy azt a könyvekben olvashatta: ezek a történetek a szerelemről és az utolsó éjszakáról szóltak, arról hogyan kísérték ki a nők a férjüket a frontra. – Mennyire nehéz volt a beszélgetéseikben szétválasztani a halált a szerelemtől – idézte fel Alekszijevics, aki írói munkája során mindig arra törekszik, hogy olyan személyeket szólaltasson meg, akik valami újat tudnak mondani az élet rejtélyéről. – Ezek az emberek hihetetlen módon meséltek, amikor sikerült elérni a szívüket. Jobban beszéltek mint az írók. A Csernobilról szóló könyvemben például egy nő elmondta, hogyan halt meg a férje. Olyan mondatokat használt, melyek shakespeare-i magasságokat értek el.
Férfiak, ha olvasnak
A fesztivál beszélgetésein persze könnyedebb témák is előkerültek. Egyszerre volt humoros és informatív az a diskurzus, mely a férfiak olvasási szokásairól szólt, a résztvevők próbáltak rácáfolni arra a tényre, miszerint a férfiak kevesebbet olvasnak mint a nők. Szóba került, hogy a családi minták e téren is meghatározóak, hogy az élete során ki marad olvasó és ki nem. Nyáry Krisztián író például elmondta, a szüleit rendszeresen látta könyvvel a kezükben, így már hamarabb megtanult olvasni minthogy iskolába került. – Gyerekként én az édesanyám tárcájából loptam pénzt, hogy könyveket vehessek belőle – emlékezett vissza Makranczi Zalán színművész, aki maga is tart olvasás népszerűsítő órákat fiataloknak „Gyűlölt kötelezők” címmel. Holczer Ádám labdarúgó pedig hasonlóan motivált, ő a családjában tart olvasókört.
Női perspektívák
Vasárnap tartották a Női váltó-beszélgetéssorozat harmadik részét, ahogy eddig, most is szlovák írónők köteteit mutatták be. A beszélgetésből kiderült, a kortárs szlovák irodalomban sokkal nagyobb teret kapnak a női szerzők. Kiss Noémi író a kötetek kapcsán kifejtette, nemcsak a női szerző, hanem maga a női perspektíva is hangsúlyos a szomszédos ország irodalmában. A vasárnapi Női váltó négy szerzője Svetlana Žuchová, Vanda Rozenbergová, Nicol Hochholczerová és Jana Bodnárová voltak. Az idegenben tolvajjá váló bevándorlók, a játékfüggő apjuk mellett felnőni kényszerülő gyerekek monológjai, három női generáció megelevenedő története az elhagyatott családi házban – mind-mind egyedi és izgalmas hangvételű olvasmányok.
A legnagyobb visszhangot az Ezt a szobát nem lehet megenni című regény felolvasása váltotta ki a közönségből és a beszélgetőkből. Nicol Hochholczerová ebben saját egykori önmagát írta meg, története sokkoló: tizenkét éves korában került szexuális viszonyba ötvenéves rajztanárával. Kiss Noémi elmondta, ez a legfelkavaróbb könyv, amit olvasott, nem is tudja, hogyan beszéljen róla, annyit azonban elmondhat: „nagyon-nagy irodalom”. Mészáros Tünde, a kötet fordítója kiemelte, Hochholczerová bár elsőkönyves, az egész írás profizmusról tesz tanúbizonyságot. A mindössze huszonhét éves író úgy nyilatkozik a megrázó szövegről: felszabadító volt megírni, jó volt gyakorolni a szöveg fölötti ellenőrzést.
Gyerek(b)irodalom
A fesztiválon a felnőttek mellett a gyerekek is megtalálták a számításukat. Vasárnap délelőtt a Nemzeti Táncszínház mellett álló D épület már délelőtt zsúfolásig telt babakocsikkal és egész állatkertnyi plüssállattal, hiszen itt találhatók a gyerekeknek szóló standok és programok. Az épület emelete a Gyerek(b)irodalom elnevezést kapta, a színes puffokkal és párnákkal teli szinten felolvasást, kézműves és logikai játékokat tartottak. A Móra Kiadó gondozásában megjelenő LÜK füzetek logikai feladványaival igyekezték lekötni a kisebbeket, ám ez a foglalkozás korhatáros, a nyolcéveseknek már nem jelent kihívást. – Eredetileg egy drámajáték-foglalkozásra jöttünk volna, de az elmaradt, így ellátogattunk a LÜK játszóházba, viszont ebből már a mi gyerekeink kinőttek, a nagyobbik ötödikes, a kisebbik harmadikos – mondja Kinga, aki férjével és két kisfiukkal látogatott el a fesztiválra. A két felső tagozatos valóban pillanatok alatt megoldotta a logikai feladatokat, amivel az óvodások és az épp olvasni tudók még sokáig elmolyoltak. Bár a fesztiválon a legkisebbeknek kevés lehetősége adódott a játékra, a gyerekirodalmi standok valóságos játszótérré változtak, és a kicsik ugyanolyan lelkesedéssel álltak sorba dedikáltatni, mint a felnőttek.
– A kék kerítést, a Kavicsmesét is elhoztuk aláíratni – meséli Petra, aki Marék Veronika szignójáért állt sorba Lizi kislányával. – Lizi kedvence, a Kippkopp karácsony is nálunk van, mert mi hatalmas Marék Veronika-rajongók vagyunk, az összes művét olvastuk. Már tegnap is voltunk dedikáltatni, Berg Juditot viszont egyszerűen nem tudtuk kivárni, annyira hosszú volt a sor – mondta. Marék Veronika asztala előtt még fél órával később is harmincan álltak sorba, hatalmas tumultus alakult ki a Pagony standjánál is, de az egészen kivételes szépségű mesekönyveket kínáló Csirimojó is felkeltette a kisebbek érdeklődését – nemhiába, a kiadó a környező országok legszebb, legokosabb, legviccesebb könyveit tárja a magyar olvasó elé.
Adaptálni a könyvet
Az irodalom életre kel című beszélgetésen a könyvmolyok örök témája került terítékre: egy irodalmi mű hogyan változik és értelmeződik át, ha filmre, színházra adaptálják, vagy hangoskönyv, képregény, bábszínházi produkció készül belőle. Dudás Győző illusztrátor szerint akkor izgalmas egy filmre vitt könyv, ha az alkotó bátran mer hozzátenni az alapanyaghoz – ami képregények terén még inkább igaz. Bán János (írói nevén: Bán Mór) pedig azt mesélte el, hogy bár az általa írt Hunyadi-könyvekből készülő filmforgatásokra csak „turistaként” jár ki, a három éves forgatókönyv-fejlesztésen, amikor csak tudott, segített. A filmfeldolgozások terén Bán szerint rengeteg magyar klasszikust lenne érdemes újraforgatni, hogy azok illeszkedjenek a mai fiatalok ízléséhez, tempójához, és persze fontos lenne minél több kortársat is filmre vinni. Pokorny Lia a hangoskönyvek kulisszatitkaiba avatott be, vagyis abba, hogy minden figurának külön hangot kell kitalálnia, de ha ez megvan, rögtön a történetben találja magát. Olykor viszont nem egyértelmű, hogy egy feldolgozás eredeti műnek számít vagy sem. Tasnádi István drámaíró például felidézte a Közellenség című darabját, mely Heinrich von Kleist 1810-es Kolhaas Mihály című drámája alapján készült, az eredeti szereplők helyett azonban a címszereplő két lova szemszögéből mondta el a történetet.
