tiltakozás;közoktatás;

Szolnokon és Tatán is tiltakoznak

A szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tantestületének nagyjából kétharmada, 30 fő sztrájkolt szerdán az első három órában, és hasonló akció volt a város másik két gimnáziumában is - derül ki a 24.hu .beszámolójából.

A megyeszékhelyen este közös gyertyagyújtást tartottak a magyar közoktatás jövőjéért, amelyen a portál beszámolója szerint csaknem 300-an vettek részt. Az eseményen felolvasták szolnoki pedagógusok által Kállai Mária fideszes országgyűlési képviselőnek írt nyílt levelet, melyben kérik, hogy adjon be módosító javaslatot a sztrájktörvényhez. 

„Megdöbbenve értesültünk azokról a hírekről, melyek a polgári engedetlenséget vállaló kollégáink azonnali hatályú elbocsátásáról szóltak. A kormány a sztrájktörvénnyel ellehetetlenítette a tanárok számára a törvényes és egyben más társadalmi rétegek számára is látható munkabeszüntetést”

A tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium tanárai közül 27-en csatlakoztak a szerdai sztrájkhoz. 

- írták nyilatkozatukban. Azt szeretnék elérni, hogy érdemi párbeszéd induljon el, és azonnali, hatékony intézkedések valósuljanak meg ezen a területen. 

Tiltakoznak az ellen a rendelet ellen is, amely energiamegtakarítási célból a téli időszakban maximum 18 fokot ír elő a közintézményekben. Van, aki 13 fokban takarta körbe magát egy pléddel a munkahelyén.