A Batthyány Lajos Általános Iskola öt pedagógusának azonnali hatállyal és számottevő mértékben csökkentette a fizetését a Közép-Budai Tankerületi Központ – írja a Jelen.
A lap az érintett szülői közösség tájékoztatására hivatkozva közli, hogy
az öt, a tanári tiltakozó mozgalomban aktív szerepet vállaló pedagógusnak hivatalosan azért csökkentették a bérét, mert az iskolai gyereklétszám csökkenése miatt az osztályukba 1-2 diákkal kevesebben jár idén.
Ugyanakkor ilyen csekély létszámváltozás esetén az osztályfőnökök adminisztrációs és egyéb, intézményi terhei egyáltalán nem csökkennek, ahogy a gyerekeket illető felelősségük sem kisebb. A szülők emlékeztetnek: a köznevelési törvény értelmében a fenntartó 10 és 30 százalék között szabadon változtathatja az osztályfőnöki pótlékot, arra azonban eddig sehol sem volt példa, hogy a 20 fős alap osztálylétszámkeretet egyik napról a másikra 15 fősre módosítsa a tankerület, márpedig a Battyhány Általános Iskola esetében ez történt.
A szülők petícióban követelik az érintett tanárok bérének visszaállítását. A történtek miatt szerettek volna beszélni a tankerület vezetőjével, de Hajnissné Anda Éva nem volt hajlandó sem a személyes találkozóra, sem a tárgyalásra. A fizetéscsökkentésről szóló döntést egyébként nem vonja vissza.