A kormányzat a jelek szerint tudomást sem szeretne venni a tiltakozó pedagógusokról és a közoktatásban zajló megmozdulásról.
Gróf Klebelsberg Kuno egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter népiskolai programjában iskolákat épített; a magyar kormány az elmúlt tíz évben igyekezett ezen az úton továbbmenni, az oktatásba fektetett be, s ezt a munkát folytatni kell a jövőben is - hangoztatta Rétvári Bence. Elmondta, hogy nemcsak „téglával és malterral harcoltak”, hanem 26 milliárd forintból korszerű digitális környezetet teremtettek 2800 helyszínen, további négyezer helyen wifi-kapcsolatot építettek ki és kétezer intézményben sávszélesség-bővítést hajtottak végre. Megemlítette, hogy idén 120 ezer laptopot osztottak ki tanároknak és diákoknak, és hétmilliárd forintból okostantermeket létesítenek 180 iskolában.
Az állami hírügynökség beszámolója szerint a megmozdulásokra egy szót sem pazarolt.
Amennyiben hihetünk az MTI beszámolójának, akkor a területért is felelős belügyi államtitkár szerdán arról beszélt a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium új épületrészének átadóünnepségén, mi mindent tett a kormány az iskolákért.