Az utóbbi évtizedekben azt láthatjuk, hogy bár a bal- és liberális oldal előszeretettel prédikál női egyenjogúságról az élet minden területén, így a politikában is, és több pártja demonstratív kvótákat vezet be a „gyengébb” nem jelenlétének növelése érdekében, igazán markáns, sikeres politikusokat a jobboldal termelt ki. Mivel magyarázható ez a meglepőnek tűnő jelenség?
Pető Andrea történész, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora és Demokrácia Intézetének kutatója szerint nem esetleges sikerekről van szó. – A konzervatív és szélsőjobboldali politikusok az emberi jogi mozgalmak sikerei után megérezték, hogy nem lehet tovább a politikát férfiügynek tartani, és mindent be kell vetni, hogy a szavazók kapcsolódási pontot találjanak a jelöltjeikkel. Márpedig a női szavazók választásokat döntenek el. Ám tévedés azt hinni, hogy a konzervatív női politikusok előretörése feltétlenül az anyai szerep hangsúlyozására épül. Ez inkább a populista politikusokra jellemző, akik az egész nemzet önjelölt anyjaként lépnek fel. Merkel ezt soha nem tette, hanem szikár szürkeségével a szakszerűséget próbálta megjeleníteni. Le Pen pedig inkább Jean d’Arcként szereti magát ábrázolni, aki egyedül szembeszáll a gonosszal, ami inkább egy androgén megjelenítés.
Érdekes eset Margaret Thatcher, aki tudatosan manipulálta kormányának férfi tagjait, amikor kötényt vett fel, és a konyhájában, főzés közben beszélte meg velük informálisan a politikai kérdéseket. – A politikában sok döntés informális, fél közterekben születik, mint a szauna, egy vitorlás vagy a stadionok VIP-páholya – jegyzi meg Pető Andrea. – Ezek nem nőkre vannak szabva, legfeljebb a szórakozás tárgyaiként jelenhetnek meg bennük. De a konyha is lehet ilyen tér, amelyben viszont otthon vannak. Gondoljunk csak arra, hogy az államszocializmus idején az ellenzéki politizálás az ilyen terekből indult el. Más kérdés, hogy a magyar vagy akár az orosz ellenzéknél a nők inkább csak sürgölődtek a konyhában, hogy a rendszerváltó gondolatokkal teli férfiak finomakat ehessenek a nappaliban. A nők gondolataira se a konyhában, se azon kívül nem nagyon volt akkor se senki kíváncsi, és ennek meg is kellett fizetni az árát.
Jobboldalon jobban becsült nők
De vajon mára tényleg komoly súlyuk lett a női politikusoknak, vagy csak a közvéleményt megtévesztő kirakatbabák, tokenek a pártokat, a közéleti teret még mindig uraló férfiak kezében? Pető Andrea óvatosabban nyilatkozik a kérdésről: – A „token” szerep fordítása ebben a vonatkozásban a „dísznő”, aki nem a képességei miatt kerül egy pozícióba, hanem hogy jelezzék vele, az adott helyen, területen nincs férfiuralom. Valóban, nagyon sok olyan látszólagos vezető pozíció van, ahova nőt neveznek ki, de a valódi döntéseket a háttérben mások hozzák meg. Nem hiszem, hogy Angela Merkel vagy Giorgia Meloni „dísznő” lenne, de az biztos, hogy mind a két esetben előny volt a főleg férfiakból álló pártjukban, hogy ők nők. Aztán mindketten kitanulták a szakmát, hiszen egy nőnek mindig háromszor annyit kell teljesítenie az elismerésért, mint egy férfinek ugyanabban a pozícióban. Azok a nők, akik átverekedték magukat a sok üvegplafonon, sok karcolásból gyógyultak fel, ezért elkötelezettebbek, és jobban megbecsülik az elért eredményeket.
A magyar közéletben is egyre nagyobb az igény arra, hogy több nő kapjon vezető pozíciót a politikában. Az ellenzéki oldalon lassan már csak bennük lenne bizalom. Mégsem történik igazi áttörés. Pető Andreát nem lepi meg a helyzet.
– Magyarországon egyedül a jobb- és szélsőjobboldali pártokban van tudatos utánpótlás nevelése – jelenti ki a kutató. – Nem véletlenül, hiszen nekik vannak forrásaik, hogy biztos karrierlehetőséget tudjanak és merjenek ígérni a kádereiknek.
Sok közöttük a nő, hiszen bekerülve ebbe a hálózatba, a házassági piacon is nagyobb tőkével rendelkeznek, ráadásul a jobboldali és szélsőjobboldali pártok nagyon megbecsülik a női tagjaikat. A megbízható, párthű, Instagram-képes családi életet élő, és önmagában is fotogén jobboldali női politikus nagy kincs. A választók könnyen tudnak vele azonosulni, azt hiszik, képviselve vannak, és rá szavaznak. Korábban a nők főleg baloldali programokra szavaztak, mert azok ígértek biztonságot és erős államot. Ez megváltozott, miután a jelenleg is hatalmon lévő jobboldali kormány az amúgy a baloldalra jellemző osztogató szociálpolitikával megszerezte a női választók támogatását.
Persze önmagában az, hogy egy politikus nő, nem jelent feltétlenül nőpárti politikát, és férfi politikusok is képviselhetnének politikusként nőpárti programot, teret biztosítva a nőknek, a női érdekeknek, teszi hozzá Pető Andrea. Ezért talán érdemes általánosabb szintről is megközelíteni a kérdést, elemelkedve a konkrét politikai háttértől, bal-, jobb- vagy bármilyen oldal csatározásától. Erre ösztönöz Barát Erzsébet nyelvész, genderkutató, a Szegedi Tudományegyetem docense, a CEU oktatója is: – A képviseleti demokrácia ideális esetben azt jelentené, hogy a társadalom különböző rétegeinek, csoportjainak élettapasztalatai bekerülnek a politikai döntések terébe. Márpedig a nők mást élnek meg a társadalom mai működésében, mint a férfiak. Van, amit ők jobban ismernek, és hitelesebben tudják képviselni. Ilyen kérdés például, hogy a nők milyen feltételek mellett férhetnek hozzá az abortuszhoz.
Rendkívül bántó, ha döntően férfiak elgondolásai alapján születik erről döntés, akik általában úgy kezelik a dolgot, mintha nem is lenne hozzá közük. Elvégre arról sosem beszélünk, hogyan áll elő az a helyzet, hogy egy terhesség nem kívánatos. Hogy milyen szerepe van ebben annak, aki megtermékenyíti a nőt. Az uralkodó, férfiszempontú megközelítés szerint az abortusz egyszemélyes játék.
Eldönthetem, mit tehet meg a másik, akinek a helyzetét nem ismerem, magamat pedig kivonom belőle.
Kiderül, mit jelent a gender
Ez persze megint előhív aktuálpolitikai asszociációkat, hiszen sokszor éppen nők kezdeményeznek intézkedéseket az abortusz szigorítására. Amit nálunk most éppen Dúró Dóra példája erősít. – Na, ilyen kérdéseknél derül ki igazán, mit is jelent a gender – reagál Barát Erzsébet. – A biológiai nemmel, a szexussal nem esik szükségképpen egybe, ki milyen szempontú értékrendet, világnézetet képvisel. Dúró Dóra álláspontját az abortuszról ezért tágabb összefüggésben kell vizsgálni. Ne gondoljuk, hogy egy üres fejű baba, akit férfiak irányítanak. A jelenlegi válsághelyzetre reagál, amelyben a társadalom a szétesés, az eddigi értékrend felbomlásának veszélyét érzékeli. Az ő válasza a korábbi, kiegyensúlyozottnak megélt működést biztosító, széles körben elfogadott értékrend helyreállítása. Amely történetesen több előjogot, nagyobb esélyt, fajsúlyosabb értékeket rendel a férfiassághoz.
Ebben a rendben a nő akkor teszi jól a dolgát, legyen bár zseniális üzletasszony vagy politikus, ha mindenképpen vágyik az anyaszerepre, és boldogan végzi a vele járó feladatokat. És azt kell mondanom, itt nincs alapvető különbség a progresszív és a konzervatív oldal világképe között.
A nő számára mindkettő szerint az anyaság jelenti a kiteljesedést.”Barát Erzsébet hangsúlyozza, hogy az olyan politikusok, mint Giorgia Meloni vagy akár Dúró Dóra ma azért olyan népszerűek, mert nagyon határozottan tudják a választók felé képviselni a szétesőben lévő ideális értékeket. – Elképesztően energikusak, ami rám ijesztően hat, mert ez a fajta meggyőző erő számomra már erőszak. De a lényeg, hogy a választó úgy éli meg, ügyesebben adják elő, amit rutinból férfiakkal társítanak;
más szóval,jobban játsszák a férfijátékot a férfiaknál.
Egyébként is elmondhatjuk, hogy a hitelesség általános vonása a női politikusoknak. Miből fakad ez a hatás? „– A nőknek ma még keményen meg kell harcolniuk azért, hogy érvényesülhessenek a politikai pályán, ami kifejleszthet bizonyos képességeket – állítja Barát Erzsébet. – De a hitelességüknek legalább ennyire fontos forrása, hogy kevesen vannak. Nincsenek velük kapcsolatban automatikusan bevillanó rossz tapasztalataink. Nem érezzük, mikor vernek át. Beszédüket, viselkedésüket nem tudjuk elhelyezni egy szélesebb palettán. Így mindegyikük egy egyedi jelenség számunkra. Valaki, aki más. Nem egy a sok fiú közül. És ha azok iránt éppen nincs nagy bizalom, ez a másság önmagában pozitív képet sejtethet.
A genderkutató azonban figyelmeztet, hogy más szempontból ez nagy kockázat is, mert a politikai elitbe bekerülő néhány nőt hajlamosak vagyunk azonosítani a teljes nőtársadalommal. Mintha az homogén lenne. – Hasonló a helyzet romák vagy bármilyen más kisebbség egy-két képviselőjével – teszi hozzá a szakértő. – Elhisszük, hogy ezzel az egész közösség törvény- és döntéshozói szerephez jutott. Pedig valójában mindegyik társadalmi csoport erősen rétegzett. Mégis, ha valamilyen női vagy etnikai közösség előállna a sajátos érdekeivel, leszerelnék őket, mondván, van már nektek képviseletetek.” Arra a kevés nőre azért úgy látszik, nehéz helyzetben szívesen rábíznánk az egész országot. Lehet, hogy az atyáknál mégis jobban bízunk az anyákban? „De csak addig a pillanatig, amíg nem érezzük úgy, hogy megint rend van – hangsúlyozza Barát Erzsébet. – Miután a nagytakarítás megtörtént, általában ismét férfiak kerülnek a terepasztalra. Ne feledjük, hogy Thatchernek is egyszer csak azt mondta a saját pártja, most már menned kell. Theresa May feladata az volt, tartsa fenn a nemzeti egységet a Brexit folyamatában, és amint jött a célegyenes, leküldték a pályáról. Liz Truss szerepe pedig valószínűleg csak annyi, hogy vigye el a balhét a vesztésre álló konzervatív párban.
Az elnőiesedés lehetne jó is
Barát Erzsébet szerint azt is érdemes megnézni, mi történik, amikor az értékrend kis módosulásaival helyreáll a rend, és a terepasztalon ott maradnak a nők. – Kiderülhet, hogy a hatalmi viszonyokat tekintve a férfiak már egy fontosabb területen vannak, ezért maradhattak a nők a régi terepen. Miután felbomlott Jugoszlávia, Szerbiában azt lehetett látni, hogy nők jelennek meg a média felső vezetői pozícióiban. Ugyanez történt az egyetemi világban is: dékánok meg rektorok lettek nők. Előállt egy vákuum,
a szétesés utáni pillanatban elfogytak a politikai szempontból vállalható férfi vezetők, és pályára léphettek a nők.
Az egyetemeknél egy globális tendencia is érvényesül: a rendszeres tudás, s így az egyetem kevésbé fontos, mint korábban. Korábban fontos szerepük volt az egyes egyetemeken kiépülő kapcsolati hálóknak, Angliában ezért egyes iskolákat afféle politikusképzőnek tekintettek. Hasonló módon alakult ki a Bibó István Szakkollégiumban a Fidesz magja is. Ma ennek kisebb a szerepe, és így az egyetemi döntéshozás sem kerül feltétlenül férfikezekbe. Nem olyan fontos pálya, beengedték hát rá a nőket. Aztán majd el lehet mondani, hogy a terület elnőiesedett. És ezért nem működik jól.
Mégsem lenne azért baj, ha a politikai élet jobban elnőiesedne. Vállaljuk a kockázatot. A férfiak azonban egyelőre nem nagyon akarnak innen átrendeződni. Mi hozhat változást? Esetleg egy következetes kvótarendszer? Barát Erzsébet szerint van mit megfontolni ezzel kapcsolatban. – Csak akkor nem kirakat a dolog, ha legalább 30 százalékos jelenlétet biztosít a nőknek – állítja. – Különben nincs meg a kritikus tömeg, amely átalakíthatná valamennyire is a terepet. De nem a darabszám a fontos. Hiába vezetett be több párt női kvótát a női szavazók megnyeréséért, ennek csak akkor lenne igazi eredménye, ha a választási listákon egymást követnék a férfiak és a nők. Férfi, nő, férfi, nő a lista elején, amíg el nem fogynak a női jelöltek. És akkor biztos nem csak 8 százalék lenne a női képviselők aránya. De egyelőre erre nincs példa. Helyette az első helyekre kerülnek a biztos befutók, akik döntő többségben férfiak, majd a lista végén jönnek a kvótás nők. Majdnem esélytelenül. És itt is mindegy, milyen a párt ideológiai-politikai irányvonala. A 8 százalékos arány azt jelzi, ez alapvetően egy patriarchális értékrendű világ. A nőket leértékelő és kirekesztő. Egyáltalán nem progresszív.
