színház;zaklatás;

Kétszereplős krimit kínál a Delta Produkció a Kristály Színtérben

A történetben a máig tartó traumákat iskolai zaklatás előzte meg.

Még szerencse, hogy először csak filmrészletet látunk, aztán élesednek be  a színpadi történések. A filmen még minden rendben van, két egykori osztálytársnő készül találkozni. Egyikük azonban vészjóslóan a vászon mögött ül, várja, hogy előlépjen. Ekkor már gyanakodhatunk, hogy itt bizony nem egy sima baráti nosztalgiázására lehet majd számítani.

Morgan Lloyd Malcolm Darázs című darabja leginkább egy pszichohorrorra emlékeztet. Nem egyszerű ez a műfaj, hiszen a mozgókép hatásosabban képes félelmet kelteni, mint egy színpadi térben zajló eseménysor. Persze utóbbiban a színészi jelenlét azért sok mindenre képes. A darabot Bognár Péter fordítása nyomán Bíró Bence dogozta át. Az iskolai zaklatás még ma is  tabunak számít, amihez kevesen mernek hozzányúlni. Morgan Lloyd Malcolm drámája erre tesz kísérletet. Ügyesen adagolja az információkat, folyamatosan képes meglepni a nézőt. Azzal szembesít, hogy vannak olyan történések, amelyektől sohasem tudunk szabadulni, még akkor sem, ha közben évtizedek telnek el. Úgy teszünk, mintha már túl lennénk rajta, de ez nem így van. A Darázs című darabban két teljesen eltérő életutat bejárt nő találkozik újra. Együtt jártak ugyan iskolába, de aztán teljesen másként alakult a sorsuk. Egyikük jomódú lett, másikuk kevésbé. Egyikük látszólag önállóan, harmóniában él, de hamar kiderül, hogy a lelkében viszont nagy a káosz. Fokozatosan jutunk el a közös múlt feltárásáig, ám közben elkezdődik egy zsarolással megfejelt vérre menő adok-kapok. Előjönnek a múltnak bűnei.

A két színész, Kiss-Végh Emőke és Sodró Eliza mindent megtesz azért, hogy közelebb hozza ezt a borzalmas sztorit. 

Sodró Eliza fájdalmas kiáltása még ma is a fülünkben van, mint ahogy Kiss-Végh Emőke figurája, bár gondosan kitervel mindent, mégis megállíthatatlanul fut bele az újabb tragédiába. Ördög Tamás rendező pontosan működteti a fent-lent szituáció gyors és váratlan váltásait. A nyomasztó múltfeltárás nem ad feloldozást.

Az iskolai, vagy munkahelyi zaklatás problematikája még mindig gyakran eltitkolt marad. Az áldozatok nem mernek jelentkezni, nem mernek szembenézni a korábbi sérelmeikkel és azzal sem mit is okozott az életükben mindez. A Delta Produkció és a Kristály Színtér munkatársai a Darázs színrevitelével ezen a gáton szeretnének túllépni. Beszélni kell a traumáinkól, és az esetleges megelőzésről is. A Darázs ez ügyben felér egy óriási üvöltéssel! Jó lenne, ha minél többen meghallanák.

Infó 

Morgan Lloyd Malcolm: Darázs

Kristály Színtér

Rendező: Ördög Tamás

Delta Produkció a Kristály Színtérrel közösen

Következő előadások: október 13., november 05.