2019-ben meghökkentő döntés született a Booker-díj kapcsán: egyszerre két könyvet ítéltek év legjobb angol regényének, Margaret Atwood Testamentumok (The Testaments) és Bernardine Evaristo A lány, a nő, a többiek (Girl, Woman, Other) regényét. A megosztott kitüntetés másik érdekessége, hogy Evaristo lett az első fekete női, Atwood pedig a legidősebb Booker-díjazott. Számos magyarázat lehet arra, miért ezt a két szerzőt emelte ki a Booker zsűrije, azonban sokan érezhették úgy, hogy Evaristo pusztán a témaválasztása miatt kapta a díjat, ugyanis A lány, a nő, a többiek a szerző állítása szerint fekete nők történeteinek irodalmi hiányát igyekszik pótolni. Annyi bizonyos, hogy 2019-ben Bernardine Evaristót az Atwooddal megosztott díjat kapott „másik szerzőként” említették. A könyvről hazánkban alig számolt be a sajtó, a fordítás tavaly készült el, Kállay Eszter munkája, azóta Evaristo lett a Brit Királyi Irodalmi Társaság elnöke, a szigetországban elismerték írását.
Nagy tévedésben van, aki azt gondolja, hogy Evaristo csakis témaválasztása miatt, mintegy politikai szempontból érdeme ki a Booker-díjat, és sokat veszít, ha ezek után nem olvassa el A lány, a nő, a többieket. Címe alapján csakis a gyengébbik nem képviselőinek szól, azonban a lányregény elemeiből nüansznyit sem találunk a társadalomkritikus műben, és ugyanolyan izgalmakat rejt a férfi olvasók számára. Már a könyv ajánlója is becsapós, ugyanis a szerző „Nővéreimnek, a nővéreknek, a csajoknak, az édesnővéreknek, a nőknek, a transz nőknek, a feminista nőknek, a radikális feminista nőknek, a fivérinknek, az édesfivéreknek, a bátyjainknak, a bratyóknak, a férfiaknak, a csávóinknak, LMBTQ+ tagoknak az emberiség családjában” ajánlja művét. A hosszas felsorolás egyszerre üzenheti azt, hogy az író egy ízig-vérig érzékenyítő könyvet szeretne elénk tárni, valamint, hogy az egészet nem kell annyira komolyan venni. És ez az, ami Bernardine Evaristo regényét igazán egyedivé teszi.
Tizenkét fekete nő élettörténete elevenedik meg a könyv tizenkét fejezetében, a szereplők valamiképp kapcsolódnak egymáshoz: rokonok, barátok vagy éppen ellenségek. A regény keretét egy színházi bemutató adja, melyet elsőként megismert hősünk, Amma írt és rendezett, a karakterek többsége megjelenik az előadáson, és gyakorlatilag ezzel a premierrel zárul le a térben és időben is nagy utat bejáró, különleges sorsmixtúra, valamint Evaristo regénye is.
Az igazság az, hogy a szerző a fekete nők irodalmi reprezentációjánál sokkal többet visz végbe A lány, a nő, a többiekben, felszínes, mégis hiánytalan képet ad a brit társadalomról, megengedő komikummal fordul annak minden résztvevőjéhez. Evaristo művének központi témája az anya-lány kapcsolat, a viszony hullámvölgyei és a generációkkal változó világszemlélet. A szerző nyelve letisztult, mondatai csonkák, mondatzáró pontot pedig csak egy adott fejezet végén tesz, ennélfogva az olvasás sodró és gördülékeny, a drámai pillanatokban néhol kissé modoros és sulykoló a szöveg, de alapvetően humoros. Evaristo legnagyobb erénye a humora, bővelkedik a fanyarabbnál fanyarabb mondatokban, mint például „vissza kell menned [az egyetemre], Carole, hogy megvívd a küzdelmed a britségedért, mint egy igazi nigériai”, a tájleírásoknál pedig nem kertel: „az éjszakai égboltot annyi csillag díszíti, amennyit a légszennyezés látni enged ebben a városban”.
Evaristo bemutatja az integráció történetét, de ki is nevetteti annak visszásságait: a Nemzeti Színháznak egykor feltartott középső ujjukat mutató színházcsinálókat most tárt karokkal várja az intézmény. Amma egy történelemhamisító drámát ír és rendez leszbikus fekete amazonokról, Evaristo hatalmas fogása, hogy nem derül ki, a Dahomey utolsó amazonja minőségi színházi munka-e vagy sem, de egy biztosan érzékelhető: öncélú. A premierre meghívott influenszer visszautasítja a kritika írását, inkább egy hestegekkel tűzdelt posztot rak ki, hiszen azt úgyis többen olvassák, és nem érzi készen magát egy bejegyzésnél hosszabb szöveg megalkotására. Kállay Eszter fordításában helyenként érzékelhető a nyelvi roncsoltság, a szlenges szóhasználat, de tájszólásokat, a csoportnyelvi finomságokat nehéz visszaadni. Érvényesül viszont a világok különbözősége, az egykor radikálisnak számító Amma már nem ért bizonyos újszerű kifejezéseket, és a lánya, Yazz magyarázza el neki a legújabb trendeket. A feminista gyűléseket szervező Domonique-et maradinak bélyegzik, mert az eseményre nem hivatalosak a transznemű nők. A megbélyegzés egyébiránt a regény meghatározó eleme. Evaristo gyakran ír zárójelbe tett megjegyzéseket, megbélyegzi szereplőjét egy márkanévvel vagy egy ruhadarabbal, a módszerrel valójában az olvasó előítéleteire játszik rá, azt használja föl a történetalkotáshoz. Mindezzel olyan virtuóz módon bánik, hogy a Booker-díjat már csak emiatt is megérdemelte.
Infó:
Bernardine Evaristo: A lány, a nő, a többiek
Európa Könyvkiadó
2021.
