A Szegeder szedte össze, hogy ma hol zajlik tiltakozó akció a csongrád-csanádi megyeszékhelyen.
A Deák Ferenc Gimnázium tanárai, diákjai nyilatkozatot olvastak fel reggel 7 óra 10 perckor az iskola bejáratánál.
A Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium élőláncot alakít.
Szintén élőlánccal álltak ki a Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum diákjai és tanárai is a reggeli órákban, hogy a pedagógusok és az oktatás helyzete, a sztrájkjogok ellehetetlenítése ellen tiltakozzanak.
A Tömörkény István Gimnázium előtt is a már említett nyilatkozatot fogják felolvasni, és ugyanígy tettek a Kőrösy József Közgazdasági Technikum előtt is, ahol reggel 7 óra 15 perckor gyűltek össze.
A közösen megfogalmazott nyilatkozatban az szerepel, hogy a szegedi tanárok szolidaritást vállalnak egymásért, határozottan elítélik kollégáik meghurcolását és követelik, hogy a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillethessen, emiatt senkit, semmiféle retorzió ne érhessen. Ha Szegeden bárkit retorzió ér, akkor a jövőben együtt fognak kiállni érte.
A résztvevő szegedi iskolák október 20-ra új sztrájkot hirdettek meg.
