Oroszország;Ukrajna;háború;támadások;infrastruktúra;deportálások;gyermekáldozatok;ukrán hadsereg;

ISW: Oroszország folytatja az ukránok tömeges deportálását, feltehetőleg szándékos etnikai tisztogatás jegyében

Az ukrán főügyészi hivatal tájékoztatása szerint legalább 423 gyerek lelte halálát a háborúban, és további 810 sebesült meg.

Oroszország folytatja az ukránok tömeges deportálását, feltehetőleg szándékos etnikai tisztogatás jegyében – erre a következtetésre jutott legutóbbi értékelésében az Institute for the Study of War nevű, amerikai székhelyű agytröszt a The Guardian beszámolója szerint.

Kitérnek arra, hogy az orosz hatóságok

„már nyíltan elismerik, hogy a megszállt ukrajnai területekről származó gyerekeket helyeznek át orosz családokhoz”. 

Mint írják, az orosz hatóságok szélesebb körű etnikai tisztogatásokban is részt vehetnek azáltal, hogy teljes területeket néptelenítenek el a deportálások által, és az ukránok helyett orosz állampolgárokkal népesítik be őket.

Olekszandr Sztaruh, a Zaporizzsja megyei állami-katonai közigazgatás vezetője Telegram-bejegyzésében azt írta, hogy szombat éjszaka rakéták csapódtak be iskolákba két településen is, Vozdvizsivkában és Dobropilljában, előbbi iskola szinte teljes egészében megsemmisült. Halálos áldozatok nem voltak. 

Az ukrán főügyészi hivatal Twitter-bejegyzésében tudatta, hogy a háború február 24-i kezdete óta legalább

423 gyerek vesztette életét, és további 810 sebesült meg.

Mint az a beszámolóból kiderül, a legtöbb gyerekáldozatot a donyecki, a harkivi és a kijevi régiókban jegyezték fel. Leszögezték azonban, hogy nem végleges számokról van szó, tekintettel arra, hogy folyamatosan zajlik az áldozatok összeszámlálása a megszállt vagy harcok sújtotta térségekben.

Mindeközben amerikai és szövetséges biztonsági tisztségviselők úgy vélik, Irán beleegyezett abba, hogy föld-föld rakétákkal és támadó drónokkal lássa el Oroszországot az Ukrajna elleni háborúhoz. A The Washington Post azt írja, az Egyesült Államokkal szövetséges egyik ország hírszerzése szerint a múlt hónapban iráni tisztségviselők látogattak Moszkvába a további fegyverek szállítása feltételeinek véglegesítése érdekében. Emlékeztetnek arra: minderről nem sokkal azután esett szó, hogy a brit hírszerzés arra a megállapításra jutott: Oroszország valószínűleg nem tud olyan gyors mértékben előállítani rakétákat, mint amilyen mértékben beveti őket. Az orosz erők hétfőn rakétaesőt – ukrán források szerint több mint 80 rakétát – zúdítottak Ukrajnára.

Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter mindazonáltal szombaton azt közölte, országa nem bocsátott rendelkezésre semmilyen fegyvert az ukrajnai háborúhoz, és nem is fog.

Az ukrán kulturális minisztérium Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy orosz katonák agyonlőttek egy ukrán karmestert, Jurij Kerpatenkót otthonában amiatt, mert nem volt hajlandó részt venni egy koncerten a megszállt Herszonban. A tárca szerint a koncert célja a „békés herszoni élet demonstrálása” lett volna. Kerpatenko azonban „határozottan visszautasította az együttműködést a megszállókkal” – tették hozzá.

Arup Banjeri, a Világbank-csoport kelet-európai igazgatója a Reuters hírügynökségnek arról számolt be, hogy

tízszeresére nőtt a szegénység mértéke Ukrajnában a háború kezdete óta.

Mint mondta, a civil infrastruktúra elleni támadások tovább nehezítik az amúgy is szörnyű gazdasági helyzetet. Szerinte újabb belső migrációs hullámra lehet számítani abban az esetben, ha a tél közeledtével nem sikerül helyreállítani a lakóhelyeket. A következő év végére Ukrajna lakosságának több mint fele szegénységben élhet – tette hozzá.

Az ukrán vezérkar vasárnapi tájékoztatása szerint szombaton több mint 30 települést értek orosz csapások, köztük különösen Kijev keleti környékét, Donyeck, Harkiv, Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk és Herszon térségét.

Az ukrán hadsereg vasárnap reggeli tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 300 orosz katona esett el, a háború kezdete óta pedig több mint 65 ezer (igaz, mindkét fél túlozni szokott a számadatokkal kapcsolatban).

Eközben Kína és Egyiptom is felszólította állampolgárait, hogy hagyják el Ukrajnát.