Az oktatás válsága: ketyegő bomba?

A tanárok tragikusan alulfizetettek, kevesen vannak, és egyre csak fogy az egyébként is szűk mozgásterük – és magáról a diákok helyzetéről vagy az oktatási rendszer elmaradottságáról még nem is esett szó. Azonban hiába egyre nagyobbak a tüntetések, a helyzet nem javul; az oktatás irányítása most a volt rendőrfőkapitány kezében van, aki saját bevallása szerint nem tűri el az engedetlenséget a tanároktól, és korlátozza a tiltakozáshoz való jogaikat.

Mit gondolnak erről a magyar emberek? Mekkora valójában az elégedetlenség, és ha tényleg komoly, miért nincs érdemi változás? Vizsgáljuk meg mélyebben a kérdést a Népszava megbízásából 2022 októberlben, májusában, illetve 2018 augusztusában készített kutatások összevetésével.

Meglepő az egyetértés mértéke

A Publicus intézet már májusban is felmérte az oktatással kapcsolatos hazai közvélekedést, ami sejthető és roppant meglepő adatokat egyaránt napvilágra hozott. Az oktatás helyzetével kapcsolatos elégedetlenség nagyon magas, s ez nemcsak az ellenzék, de a Fidesz támogatói között is így van.

Nem túlzás azt állítani, hogy a magyarok döntő többsége látja az oktatásban tapasztalható problémákat: Az emberek szinte kétharmada (61%) saját bevallása szerint nem elégedett az itthoni oktatás helyzetével, és ebbe pedig beletartozik minden negyedik Fidesz-szavazó is.

Még ennél is magasabb azok aránya, akik szerint a kormány nem szentel elég figyelmet az oktatásnak – ezt a megkérdezettek 67 százaléka gondolja így. Végül pedig, szinte már közmegegyezés tárgya, hogy az államnak több pénzt kellene fordítania az oktatás fejlesztésére - amit az állampolgárok 86 százaléka akar így. Érdemes külön figyelmet fordítani a kormány szavazóinak gondolkodására ebben a témakörben. Habár mindössze 25 százalékuk elégedetlen a magyar oktatással, már 35 százalékuk szerint nem fordít rá elég figyelmet a kormány, és 70 százalékuk szerint kellene többet költeni a fejlesztésére – tehát a Fidesz szavazói korántsem annyira elégedettek, mint amilyennek elsőre tűnhetnek.

Hasonló minták fedezhetőek fel a tanárokat sújtó problémák megítélésénél. Ez többek között azzal is magyarázható, hogy nagyon sokan a saját bőrükön érzik a probléma komolyságát: az emberek 39 százaléka ugyanis tapasztalt már tartós tanárhiányt a gyermeke/unokája/stb. iskolájában. Talán emiatt van az, hogy az emberek kétharmada szerint a pedagógusbéreket legalább 50 százalékkal emelni kellene. Így gondolkodik az ellenzék támogatóinak 83 százaléka mellett a Fidesz szavazóinak fele is (49%). És ahogy ez az október elején készített friss kutatásból látszik, hiába állítja újabban a kormány azt, hogy a tanárok béreit csak akkor EU támogatással lehet emelni, ez csupán minden ötödik magyart győz meg (20%).

Emiatt talán nem meglepő, hogy a közelmúlt tanártiltakozásait a társadalom több, mint kétharmada (69%) támogatja. Ez a támogatás viszont olyan mértékű, hogy az iskolás gyermekek szüleinek majd’ háromnegyede (72%) ahhoz is hozzájárulna, hogy sztrájk napokon a gyermeke se menjen iskolába. Végezetül pedig, habár a konkrét tiltakozás mellett nem mindenki áll ki, a tanárok sztrájkjogát a társadalom döntő többsége (80%) támogatja - ebben az ellenzék szinte összes szavazójával tízből hat Fidesz szavazó is egyetért (98, illetve 59 százalék).

Az emberek a tanárokkal való szimpátia mellett a rendszerben is sok kivetnivalót találnak. A válaszadók 70 százaléka szerint az oktatás problémáinak megoldásához szükség lenne önálló oktatási minisztériumra, ugyanígy a társadalom majdnem háromnegyede (72%) egyetért abban, hogy csökkenteni kell a tanárokra és diákokra nehezedő terhelést. Ez azt sugallja, hogy a magyar választók nemcsak szimpatizálnak a tanárokkal, de az oktatás strukturális problémáit is valósnak látják. Ezek mind olyan tényezők, amik a tanárok komplex követelésrendszerének a részét képezik, ezzel elmondható, hogy a társadalmi többség nem csak a főbb követelések, de még a szakpolitikai részletek tekintetében is a tanárok mögött áll.

Mindenki egyetért, de senkit nem érdekel igazán?

Felvetődik azonban a kérdés, hogy ha ekkora az egyetértés az oktatási reformok szükségességében, miért nem befolyásolja jobban a téma a választások kimenetelét, vagy legalább a mindennapi parlamenti politikát? A válasz az oktatás fontosságának megítélésében rejlhet.

A Publicus intézet májusi felméréséből kiderül, az emberek szerint mik az ország legsúlyosabb gondjai. Legelső helyen a megélhetési nehézségek problémája állt, amit a válaszadók 40 százaléka sorolt a legsúlyosabb problémák közé, ezt második helyen az egészségügy követte 33 százalékkal. Az oktatást viszont csupán az emberek 29 százaléka sorolta a legsúlyosabb problémák közé, amit szorosan követett az orosz-ukrán háború, 27 százalékkal. Tehát bár a többség egyetért abban, hogy az oktatás rossz állapotban van, ezt eltérő mértékben tartják égető fontosságúnak. Ez nem meglepő, hiszen a megélhetési problémák, a leromló egészségügy, és a háború mind olyan dolgok, amelyek azonnali veszélyt tartogathatnak. Ezekkel szemben az oktatás problémái látszólag eltörpülnek, hiába vannak katasztrofális következményei hosszú távon az elhanyagolásának.

Ezek a minták elsőre szkeptikusságra adhatnak okot, hiszen az oktatási reform egy hosszú és sok munkával járó folyamat, ami talán sosem megy végbe, hogyha a társadalom el van foglalva a rövid távon jelentkező válságokkal. Ez a következtetés azonban elhamarkodott lenne, ami nyilvánvalóvá válik, ha megnézzük a pár évvel ezelőtti adatokat.

A Publicus 2018 szeptemberében is felmérte az oktatással kapcsolatos közvélekedést, egy olyan évben, ami szintén nem volt híján a tanár- és diáktüntetéseknek. Az akkori és a mostani adatokat összehasonlítva komoly különbségeket vehetünk észre. Akkoriban az emberek mindössze 38 százaléka volt elégedetlen az oktatási rendszer állapotával. Ez a szám mostanra 61 százalékra ugrott. Hasonlóképpen, csupán az emberek 19 százaléka tartotta az oktatást az ország komoly problémájának a mostani 29-cel szemben. Végül pedig, 2018-ban a magyar társadalom kevesebb, mint fele (40%) gondolta úgy, hogy a pedagógusok fizetése alacsonyabb az elvárhatónál, most pedig az emberek kétharmada (65%) akarja legalább 50 százalékkal megemelni azt.

Mindez két dolgot jelenthet: először is, hiába vannak még mindig sürgősebb fenyegetések az oktatás állapotánál, a választók döntő többsége ma már tisztában van a terület lényeges voltával. Másodszor, a változás egyik valószínűsíthető oka, hogy a tüntetések és mozgalmak megtették a hatásukat. A tanárokkal és diákokkal vállalt szolidaritás tehát elérte, hogy habár még nem nyíltan vagy politikailag, de komoly egyetértés van a magyar társadalomban az oktatási reform szükségességében.

Végezetül, milyen következtetéseket lehet mindebből levonni? Először is, a civil kiállás hatékonyságát nem szabad lebecsülni. Az elmúlt évek tüntetései és mozgalmai felhívták a társadalom figyelmét az oktatás válságos állapotára – és emellett, a pedagógusok egységes kiállása láthatóan elnyeri az emberek többségének szimpátiáját és támogatását. Másodszor, az is látszik, hogy valós reformok híján a társadalomban egyre növekszik a feszültség az oktatás állapotával kapcsolatban. Ezt a feszültséget pedig kiszámíthatatlan módon bármikor berobbanthatja egy szikra – például, amikor tanárokat rúgnak ki, mert élnek a tiltakozás alapvető jogával.