Európai Unió;oktatás;Orbán-kormány;pedagógusok;Publicus;béremelés;tanárhiány;

2022-10-11 06:00:00

A fideszesek egyharmada is a tiltakozó tanárok mellett áll, de a magyarok nem az EU-tól várják a pedagógusbérek rendezését

Szinte mindenki hallott a tanárdemonstrációkról, a többség pedig támogatja is a törekvéseket. Ugyanakkor ebben a témában is nagy a politikai megosztottság.

Alig vannak olyanok a magyar felnőtt lakosság körében, akikhez nem jutott el a tanári tiltakozó akciók híre – derült ki a Publicus Intézet lapunknak készített reprezentatív felméréséből. A megkérdezettek 96 százaléka nyilatkozott úgy, hallott már arról, hogy polgári engedetlenséggel és sztrájkkal tiltakoznak a pedagógusok egyebek mellett az alacsony bérek, a túlterheltség és a sztrájkjog törvényi korlátozása miatt, többségük – 69 százalék – pedig támogatja is a tanárok törekvéseit.

A kutatásból ugyanakkor az is kiderült, a tanári tiltakozások támogatásának megítélésében igen nagy a politikai megosztottság:

A felmérésben részt vevők 33 százaléka jelezte, van 18 éven aluli, iskolába járó gyermeke, 67 százalékuknak pedig nincsen. Az iskolás gyermeket nevelők körében a Publicus Intézet arra volt kíváncsi, támogatnák-e a pedagógusok munkabeszüntetését azzal, hogy sztrájk idején nem vinné be az iskolába a gyermekét, vagy idősebb gyerek esetén hozzájárulna, hogy ne menjen iskolába. Erre a kérdésre 72 százalékuk felelt igennel, 24 százalékuk nemmel, 4 százalékuk pedig nem tudta eldönteni.

A politikai megosztottság itt is nagy, az ellenzékiek 92 százaléka válaszolt egyértelmű igennel, a kormánypártiaknak pedig a 40 százaléka; igaz, ez az arány nem mondható alacsonynak, ha figyelembe vesszük az Orbán-kormány törekvéseit, amellyel a tiltakozó pedagógusokat próbálja lejáratni, hitelteleníteni.

Még nagyobb arányban tartják elfogadhatatlannak a Fidesz-KDNP szavazói azt a tankerületi gyakorlatot, amely szerint a sztrájkoló tanároktól több bért vonnak le, mint amennyit órájuk elmaradt a munkabeszüntetés miatt. Korábban a Népszava számolt be a Külső-Pesti Tankerületi Központ egy kiszivárgott leveléről, amelyben arról tájékoztatták az intézményvezetőket, hogy egy óra mulasztásért másfél órányi bért kell levonni a sztrájkoló pedagógusoktól. A kormánypártiak 62 százaléka inkább nem ért egyet ezzel, igaz, a fideszesek körében vannak a legnagyobb arányban azok is (19 százalék), akik az extra bérlevonást inkább elfogadhatónak tartják. Az ellenzékiek 96 százaléka, a bizonytalan politikai hovatartozásúak 87 százaléka úgy véli, ez inkább nem elfogadható.

A pedagógus érdekképviseletek egyik legfőbb követelése a tanárbérek érdemi rendezése, amelynek szükségességét a kormány több képviselője is elismerte, ugyanakkor a nagyobb arányú béremelést attól tették függővé, sikerül-e megállapodni az Európai Bizottsággal az erre fordítható uniós támogatásokról. A megkérdezettek 72 százaléka jelentette ki, hogy egyáltalán nem vagy inkább nem ért egyet azzal, hogy csak akkor lehet emelni a pedagógusbéreket, ha az Európai Unió pénzt ad erre. Azok aránya, akik teljesen vagy inkább a kormány álláspontja felé hajlanak, összesen 20 százalék.