per;hiány;Lázár János;Magyar Tenisz Szövetség;

2022-10-28 14:56:00

Per nem lesz, a vádaskodás és a csődfenyegetés maradt a Lázár-féle Magyar Tenisz Szövetségben

A szervezet visszalépett a munkaügyi pertől a korábbi főtitkárral, Juhász Gáborral szemben, a felek ennek körülményeit eltérően értékelik.

Egyik fél számára sem kielégítő szituáció alakult ki, miután a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elállt a Juhász Gábor ellen indított munkaügyi pertől. Az MTSZ még tavaly szeptemberben kezdeményezett jogi eljárást, mondván, a volt főtitkár elnökségi jóváhagyás nélkül közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot tett az A-Z Tenisz Produkció javára. Juhász erre már akkor úgy reagált, hogy pénzügyi biztosi és elnöki hozzájárulása megvolt, továbbá ő ezzel csökkentette az MTSZ tartozásait, ehhez pedig nem volt szüksége az elnökség jóváhagyására. Az MTSZ ezt tagadja, a teniszszövetség szerint egy ilyen tartozáselismerést kizárólag elnökségi jóváhagyással lehetett volna aláírni.  

Juhász szerint a teniszszövetség a kezdetektől fogva a konszolidáció keretében kívánta elszámolni ezen számlákat, így tudatában volt annak, nem éri kár, a munkaügyi pert pedig már ennek tudatában – jogellenesen és rosszhiszeműen – indította az MTSZ, amely így feleslegesen költött jelentős összeget ügyvédre. A volt főtitkár hozzátette: az MTSZ-nek lehetősége lett volna arra, hogy az érintett számlát ne tegyék be a konszolidációba, mégsem ezt tették.

Az MTSZ-től többek között arról is érdeklődtünk, miért nem vette ki az A-Z Tenisz Produkció számláját a konszolidációból és vitte végig a pert. „Amennyiben az említett számlák nem kerültek volna bele az elszámolásba, úgy a szövetség nem tudott volna maradéktalanul elszámolni a Bethlen Gábor Alapkezelő felé. Ebben az esetben a szövetség költségvetésében azonnali hiány jelentkezett volna, ami tovább növelte volna a felszámolás esélyét. A BGA számára kifejezetten jeleztük, hogy az elszámolásban szereplő szolgáltatásokkal kapcsolatosan több partnerével összefüggésben tett a szövetség büntetőfeljelentést” – jelentette ki az MTSZ, amely továbbra is fenntartja azon véleményét, a korábbi főtitkár jelentős kárt okozott az adófizetőknek.

Juhász Gábor szerint viszont hiány egy konszolidációs keretből való ki nem fizetés kapcsán sem jogilag, sem pénzügyileg, de még logikailag sem tud keletkezni. A Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiuma végül úgy határozott, hogy az alperes részére 8.5 millió forintos perköltséget kell megfizetnie a pertől visszalépő MTSZ-nek, amely ezt az összeget túlzónak találta, ezért fellebbezést nyújtott be.

Az MTSZ egyébiránt két hete számolt be arról, hogy a 2020 óta húzódó konszolidációra már kifizetett több mint 13 milliárd forint akár további egymilliárd forinttal nőhet. Lapunk érdeklődésére a teniszszövetség elárulta, hogy az október 4-i elnökségi ülésen a pénzügyi biztos részletes tájékoztatását adott az esetlegesen felmerülő további költségekről.

A szövetség korábbi közleményében azt is jelezte, csődveszélyben van. Lapunk arról is érdeklődött, hogy minekután fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben van, összehív-e egy rendkívüli közgyűlést. Az MTSZ lapunkkal azt közölte, likviditási problémával jelenleg nem küzd, csődveszélyben van, nem pedig csődhelyzetben. Mint írták: az Alapszabály X. 6.1.- X. 6. 3. pontja szerinti esetek nem állnak fenn, ezért nincs szükség a közgyűlés összehívására. „Többször már azt hihettük, hogy a konszolidáció végére értünk, de a végkimenetel az utóbbi időszakban ismét bizonytalanná vált, tekintettel a folyamatban lévő jogi eljárások alakulására” – jelentette ki az MTSZ.

A szövetség állítása szerint közvetlenül 4,62 milliárd forint állami (konszolidációs) támogatásban részesült, ezen felül ugyanakkor tetemes költséget jelentett a Billie Jean King Kupa világdöntőjének visszamondása. Mint ismert, 2019-ben – a fideszes Szűcs Lajos regnálása idején – Budapest megnyerte az akkoriban Fed-kupa néven futó női torna rendezési jogát a 2020-2022 közötti időszakra. 2020 nyarán aztán az ugyancsak fideszes Lázár Jánost nevezték ki az akkora már adósságot maga előtt görgető szövetség élére.

Két éve a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megrendezni a viadalt, tavaly viszont ezt az érvelést már nem fogadta el a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF), amely jogi útra terelte az ügyet. A magyar fél 2019-ben a rendezési szerződés alapján már nyolcmillió dollárt megfizetett, később a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) az ITF Licensing Limited cég (ITFL) által kért további 52 millió dollár helyett 12 millió dollár megfizetésére kötelezte az MTSZ-t és a Nemzeti Sport Ügynökséget (NSÜ).

„Az MTSZ azóta is egyértelmű sikerként értékeli a döntést, mert számításai szerint a rendezvények megrendezésének összköltsége a kormány által erre a célra allokált 20.6 milliárd forintot (cca. 71-72 millió dollár akkori átváltási árfolyamon) – az infláció és a COVID gazdasági hatásaira is tekintettel – jelentősen meghaladta volna. A CAS döntésével a Lázár János vezette MTSZ, és annak elnöksége több mint 20 milliárd forintot takarított meg a magyar adófizetőknek” – jelentette ki érdeklődésünkre az MTSZ, amely hozzátette, ez esetben a konszolidáció nem a szövetséget terhelte, viszont az NSÜ által kifizetett összeg is szorosan kapcsolódik az MTSZ felszámolástól való megmentéséhez.

 A nagy különbség részint abból is adódik, hogy a csehek nem vállalták, hogy állják a 12 millió dollár összegű pénzdíjat, ám 5 millió dollár különbség így is megmaradt. Novemberben Glasgow lesz a házigazda. Lapunk szerette volna megtudni, mindez mennyibe kerül, ám sem az ITF, sem pedig a skót szövetség nem reagált megkeresésünkre.

Az MTSZ egyébiránt a közelmúltban több kritikus hangvételű levelet is kapott az önmagukat Teniszező Szülők Köreként jegyző csoportosulástól, amelyről senki sem tudja, hogy kikből áll. A szövetség emiatt november 8-ai elnökségi ülését követően, 18 órakor a Nemzeti Edzésközpontban nyilvános fórumot tart – amelyről a Népszava beszámol majd –, hogy közösen tekintsék át a sportág jelenlegi helyzetét és a felmerülő kihívásokat, problémákat.