nyelv;interjú;nacionalizmus;orosz-ukrán háború;

- A háború nem az orosz nyelvért folyik, nem-katonai megoldásra ma már nincs esély

Az orosz állam a nyelvhasználat kérdését háborús ürügyként használta. Mi következik ebből Európa számára? – a többi között erről kérdezte a Népszava Tomasz Kamusellát, a skóciai St. Andrews Egyetem lengyel professzorát.

Változik-e a nyelvpolitika megítélése az után, hogy Ukrajna lerohanását Moszkva egyebek mellett ilyen érvekkel indokolta?

A putyini rezsim azt állítja, hogy ahol oroszul beszélő emberek laknak, az Oroszország, s neki joga van eszerint átszabni a határokat. Az ukránok ezt látják, hallják. Vlagyimir Putyin elnök szerint az orosz nyelvű ukrán nem ukrán, hanem orosz. Ez azonban drámai változásokat hozott az ukrajnai lakosság életében. Azok az ukránok, akik eddig a mindennapokban nem használták az ukránt, most átváltanak oroszról ukránra. Sokan azelőtt nem olvastak ukránul, most ukrán könyveket, lapokat olvasnak. Akció indult, hogy a könyvtárakat, de az otthoni könyvespolcokat is tisztítsák meg az orosz nyelvű könyvektől. Ukrajna sorsát látva, megváltozhat az orosz nyelv használatának köre Lettországban és Észtországban is, ahol számottevő orosz ajkú közösség él. Hiszen láthatják, hogy Moszkva a nyelvhasználat szomszédos államokban történt korlátozását a birodalmi propaganda eszközeként, fegyverként alkalmazza, erre hivatkozva próbálja a háborút igazolni.

Ön szerint ez újdonság? Végeredményben a nácik is manipuláltak a nyelvvel, a németséggel.

Természetesen nem. Az állítás, amely szerint az X nyelvet használó emberek X nemzet tagjai és ezért az X államban kell élniük, az etnikai-nyelvi nacionalizmus legegyszerűbb definíciója. 1918 után ez közép-európai normává lett. Másutt ez nem így alakult. Tanzániában szuahéli nyelven beszélnek – ilyen nemzet pedig nincsen. Kenyában az angol mellett regionális nyelveket használnak, de a kenyaiak nem gondolják, hogy ők az angol néphez tartoznának. Két olyan pontja van a világnak, ahol ez a koncepció uralkodó lett. Közép-Európa mellett Délkelet-Ázsiában alakultak a második világháború után etnikai-nyelvi alapon szerveződő nemzetállamok. Vietnam, Laosz, Thaiföld, Kambodzsa, Burma sorolható ide. Ott is az az álláspont, hogy a nyelv teremti meg a nemzetet. Ezt először egyébként egy pomerániai német költő Ernst Moritz Arndt (1769-1860) fogalmazta meg egy 1813-as költeményében, amelynek a címe: Hol van Németország? És a válasza az volt: ott, ahol a német szó hangzik. És ezt a tézist magáévá tette egész Közép-Európa. Nálunk például arra kérdésre: hol van Lengyelország, az a válasz: ott, ahol lengyelül szólnak. Franciaország esetében ez az állítás már bonyodalmakat okozna, hiszen a francia nyelv – nem beszélve az angolról – nagyon sok helyen használatos.

Ezt a jelenséget ezek szerint ön károsnak ítéli?

Nem mondanám. Az emberiség által létrehozott eszmék többsége önmagában véve semleges. Azokat, amelyek gyilkosságokhoz, a javak pusztulásához vezetnek, a demokrácia, liberalizmus ellen hatnak, nos ezeket Nyugaton károsnak tartjuk. Ha azt látjuk, hogy a Kreml a nyelvet a maga neoimperialista háborús politikája elemévé teszi, nos akkor az etnikai-nyelvi nacionalizmus számomra egyértelműen rossz. Másrészt viszont a birodalmi elnyomás ellenében a nemzeti nyelv megőrzéséért és fejlesztéséért kiálló nacionalizmusnak pozitív a szerepe. Végül is az ukrán nyelv, az ukrán kultúra is az etnikai-nyelvi nacionalizmus eredménye. Hiszen az ukránok egyszer csak elhatározták, hogy nem fognak lengyelül írni és beszélni, nem az orosz lesz a nyelvük, hanem az ukrán. Hogy eddig senki sem írt, beszélt ukránul? Hát, akkor mi most elkezdjük! – mondták. Ez is érték.

Afrikában más a helyzet. Sok országban alig használják a regionális népnyelveket, hanem az egykori gyarmatosító hatalmak nyelve (angol, francia, portugál) a hivatalos. Épp úgy, ahogy az Kelet- és Közép-Európában volt a XVI-XVII. században. A nemesség a latint később a franciát használta az államéletben és a kultúrában, s aki nem beszélte ezeket a nyelveket, az kimaradt a kultúrából, politikából. Ez így van ma Kenyában. Ha valaki egyetemet végzett, az az ember „nemes lesz”, bekapcsolódhat a globális kulturális folyamatokba. Ha viszont csak a helyi nyelvet beszéli, kétszeresen kizárt lesz: sem a saját országában, sem a világméretű kommunikációban nem tud részt venni. Az etnikai-nyelvi nacionalizmus olyan, mint a kés. Lehet vele kenyeret vágni, de lehet vele ölni is.

Lehetséges, hogy az etnikai-nyelvi alapon elkezdett orosz agresszió átterjedhet Európa már részeire? Például a Balkán-félszigetre?

Nyilván a háború kimenetelétől függ majd, miként jelenik meg ez a hatás a Balkánon. A Balkánon Szerbia hűségesen követi az orosz példát. Ők is építgetik a maguk „szerb világát”. Vagy ott van Bulgária. Szinte alig veszik észre a világban, hogy Bulgária politikája nagyon hasonlít ahhoz, amit a szerbek tesznek Koszovóval, Boszniával és Montenegróval kapcsolatban. Nagyon hasonlít ehhez a bolgár fellépés Észak-Macedónia vonatkozásában, vagy éppen Moldovában. Ott például bolgár autonóm területet követelnek. Észak-Macedóniától pedig azt követelik: ismerjék el, hogy nincs macedón nyelv. A nyelv, amelyet beszélnek az a bolgár nyelvjárása. Macedón nemzet sincs, s ők a bolgár nemzet része, s egyáltalában Észak-Macedónia a második bolgár állam. Mintha csak lemásolták volna Putyint, aki azt állítja, hogy Ukrajna nem létezik, hiszen valójában orosz föld. Oroszország ott kezdődött a Kijevi Ruszban, Kijev pedig orosz város. Nagyon hasonlít ehhez, amit Vucsics szerb elnök állít, hogy Koszovó örök szerb föld függetlenül az ott élő albánok akaratától, de ugyanez érvényes Boszniára, s még inkább Montenegróra. Nem ismerek Európában más államokat, amelyek ilyen offenzív etnonacionalista retorikát – Oroszország esetében ráadásul fegyveres agressziót – folytatnának szomszédjuk ellenében. Ez az orosz politika természetesen erősen hat a lettországi és az észtországi állapotokra,és hatással van Németországra, ahol hárommillióan orosz anyanyelvűek. Igaz, Németországban ezt bonyolítja, hogy sokan közülük a volt szovjet utódállamokból származó zsidók, akik számára a németek megnyitották a bevándorlást. Érdekes kérdés, hogy az identitásuknak melyik szelete erősebb most? Vagy ott van az önök kormánya. Én nem tudok arról, hogy területi követelésekkel állna elő Magyarország nyelvi-nemzetiségi alapon, de az Orbán-kormány politikája végül is szinte a teljes történelmi Magyarországra kiterjed a gazdasági jelenléttel, vagy az állampolgárság osztogatásával. Vagy, amikor Orbán a kárpátaljai magyarokról beszélve azt mondja, hogy meg kell őket védenünk, ez számomra nagyon hasonló ahhoz, ahogy Putyin viselkedik, ahogy ő védelmezi a Donyec-medencei oroszul beszélő ukrán állampolgárokat. Ez nagyon nyugtalanító.

Putyin az orosz nyelv és kultúra zászlóját lobogtatja a véres agressziójában. Én viszont beszéltem Andrij Kurkov ukrán íróval, aki azt mondta, hogy ő továbbra sem fog lemondani az orosz nyelv használatáról. Mit gondol, létrejöhet egy párhuzamos, nem-birodalmi  orosz kultúra és nyelvhasználat a háború következtében, hiszen sok millió oroszul beszélő él a Baltikumban, Németországban, Izraelben és másutt is?

Természetesen ez lehetséges. Felvetődik a kérdés: kié az orosz nyelv? Egyközpontú és így Putyiné, vagy policentrikus, s azoknak az országoknak is a sajátja, ahol további milliók használják? Mint ahogy policentrikus nyelv az angol, amely egyszerre „tulajdona” a briteknek, kanadaiaknak, ausztráloknak, indiaiaknak és még számos más nemzetnek. Szerintem ennek így kellene lennie. A gond az, hogy Oroszország nem egyezik ebbe bele. Putyin alatt Oroszország felépítette az „orosz világ” neoimperialista ideológiáját, s ennek alapvető része, hogy a nyelvhasználat dönti el, kit minősít ő orosznak. Ez azért hamis érvelés, mert nyilvánvaló, hogy az angolul beszélő amerikaiak, indiaiak, írek stb. - nem angolok. Miért ne lehetnének Észtország oroszul beszélő lakói észtek! Az orosz politika megakadályozta, hogy a fejlődés ilyen irányt vegyen. Most valós a kockázat, hogy valaki arra ébred egy oroszt is használó országban, hogy orosz tankok állnak a háza előtt. Hiába hiszi, hogy ő a mindennapokban orosz nyelvet használó kirgiz, de nem orosz, ha egyszer Putyinnak más a véleménye. És csapatokat küld, hogy aztán táborokban átneveljék ezt a rosszul gondolkodó kirgizt és bebizonyítsák neki, hogy ő bizony orosz. Így működnek Ukrajnában. Egyébként Kirgizisztánban minden egyetemen orosz a tanítási nyelv.

Annak, hogy egy volt birodalmi nyelvnek a deetnizációja bekövetkezzék, az a feltétele, hogy az egykori gyarmattartó ország megszűnjék birodalomnak lenni, és felhagyjon azzal, hogy a nyelvet és a kultúrát offenzív katonai, birodalomépítő célokra használja. Azt gondolom, hogy az Észtországban, Lettországban vagy másutt élőknek saját nyelvi politikát kell kialakítaniuk, hogy az ilyen agressziót kivédhessék és megakadályozhassák, hogy Oroszország beavatkozzon az ő belügyeikbe.

Lát a katonaitól eltérő megoldást a mostani helyzetre?

Február 24-én nem hittem el, hogy ez az agresszió megtörténhetett. Azt hittem – ahogy sokan mások -, hogy amit Putyin beszél az csak üres retorika. És lám mi történt! Ma már nincs esély nem-katonai megoldásra. Jó lenne, ha békés úton megoldódna minden, de a fő probléma az, hogy Oroszország nem egyezik ebbe bele. Mert mi van akkor, ha Ukrajna megadja magát és a Nyugat felhagy a segítségnyújtással? Ebben az esetben Oroszország elfoglalja Ukrajnát és azt fogják tenni, amit a RIA Novosztyi kormánykézben lévő hírügynökség honlapján április elején megjelentetett cikkben állt. A szerző, Tyimofej Szergejcev ebben az ukrán társadalom „nácítlanítására” ajánlott programot, s a címe az volt, hogy Mit kell tennie Oroszországnak Ukrajnával? Nos, Szergejcev szerint minden fegyveresen küzdő ukrán katonát agyon kell lőni, az ukrán elitet pedig fel kell számolni, az ukrán nyelv mesterséges képződmény, tehát a továbbiakban, nem létezhet. A tanítókat, az államapparátus alacsonyabb szintjein lévőket kényszermunka-táborokba kell küldeni, a társadalom többi részét pedig nemzeti átnevelésnek kell alávetni, hogy megértsék, hogy ők oroszok. Az ipart fel kell számolni, s Ukrajnának vidéki-mezőgazdasági területté kell válnia. Ez a hitleri Ost-terv szinte pontos másolata. Ha Ukrajna veszít, akkor ezt a tervet megvalósítják. Hogy aztán mi jön? Medvegyev már áprilisban azt mondta, hogy a következő cél Lengyelország. Putyin eközben azt mondja állandóan, hogy nem is Ukrajnával, hanem a teljes Nyugattal harcol, s bármilyen békéről csak Joe Biden amerikai elnökkel tárgyal. Putyin tehát arról álmodik, hogy az európaiak feje fölött kössön alkut. Nem tudom, ebből mi valósulhat meg. Azt hiszem az oroszoknak kellene cselekedniük, hiszen őket küldi a halálba, az ő államuk rombolja le. De sajnos Oroszországban a demokratikus gondolkozású emberek kisebbségben vannak.

Ez már nem nyelvpolitikai kérdés…

Sohasem volt az. A nyelvet csak hamis érvként használták. Az emberek nagyon ügyesek az ilyen ürügyek előállításában.

Névjegy

Tomasz Kamusella 52 éves történész, a Sziléziai Egyetemen végzett, s Poznanban szerzett doktori fokozatot. Fő kutatási területe a nyelv és a politika kapcsolata. E tárgykörben tart előadásokat a skóciai St. Andrews Egyetem történeti intézetében. Könyvei jelentek meg a szláv nyelvek és a politika témájában, a CEU pedig kiadta a Szavak térben és időben: A modern közép-európai nyelvpolitika történeti atlasza című munkáját. Elkötelezett híve a sziléziai nyelv elismertetésének. Irodalmi műveiben használja is ezt a nyelvet.

A német kancellár megvédte a döntést, szerinte Kínát nem lehet elszigetelni. Ma találkozik Hszi Csin-ping elnökkel.