körözés;eltűnés;elfogatóparancs;büntetőeljárások;Szabó Bálint;nyomkövető;

2022-11-04 22:19:00

Elfogatóparancsot adott ki a bíróság Szabó Bálint ellen

A szegedi önkormányzati képviselő számos bűncselekményben érintett vádlottként és gyanúsítottként is. 

Elfogatóparancs alapján körözött személyként szerepel a rendőri nyilvántartásban a Szegeden független önkormányzati képviselőként tevékenykedő, évek óta botrányokat botrányra halmozó Szabó Bálint – derült ki a „politikus” police.hu oldalon közzétett, fényképes adatlapjáról.

A férfit, ahogy azt lapunk is megírta, szeptember végén közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt gyanúsítottként hallgatták ki az ügyészek, és rendelte el a bíróság számára nyomkövető használatát, úgy tűnik mégis eltűnt a hatóságok elől. Szabó a Központi Nyomozó Főügyészség szerint egy szeptember 21-én rendőrségi konvoj haladását akadályozta autójával, rendőrök és másik testi épségét veszélyeztetve, most azonban egy 2020-as büntetőügy miatt keresik. A felhívásban ez áll:

A Kecskeméti Járásbíróság pénteken rendelte el a körözést közérdekű üzem működésének megzavarásával elkövetett bűncselekmény miatt. Az ügyről szintén beszámoltunk. Szabó Bálint ellen tavaly azért emeltek vádat, mert a koronavírus-járvány miatti lezárások idején az intézkedések ellen úgy tiltakozott, hogy autójával Szegeden a villamosok elé hajtott. A körözési eljárást is a Szegedi Rendőrkapitányság folytatja le.

Idén október elején is vádat emeltek az önkormányzati képviselővel szemben hatóság félrevezetése miatt. A férfi tavaly ugyanis azt állította a rendőrségnek, hogy „elrabolták, megkötözték, és fel akarták gyújtani”. Az ezzel kapcsolatos nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Szabó Bálintnak még számos botrányos ügye van, szintén szeptemberben, amikor Orbán Viktor kormányfő határvadászokat avatott Budapesten, síppal fütyülve követelte a helyszínen a miniszterelnök lemondását, augusztus 20-án pedig komédiába fulladt „gazdatüntetést” szervezett.