Egykor az Üllői úton, amikor a Fradinak még rosszabbul ment, egy-egy balul elsült meccs után gyakorta csendült fel a „Mi akkor is…” című nóta egy verssora: „akkor is győzünk, hogyha kikapunk!” A magyar diplomácia esetében ezt úgy írhatnánk át: Mi csak győzünk! Elvégre mindenki Magyarországgal akar barátkozni, aki nem, az pedig a „magyarok” ellensége.
Való igaz, az utóbbi időben fényes sikereket ért el a magyar külpolitika. Üzbegisztánban szívesen látják a magyar vállalatokat, Orbán Viktor közbenjárása nyomán a türk államokkal együtt aszálymegelőzési intézetet hozunk létre és külügyminiszterünknek köszönhetően elmélyült Magyarország és a Maldív-szigetek barátsága.
Siker siker hátán. Ha azonban megvizsgáljuk a tényeket, elbizonytalanodunk. Brazíliában nem úgy alakult az elnökválasztás, ahogy elterveztük, a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva megverte Jair Bolsonarót. Pedig a magyar kormányfő még az első forduló előtt videoüzenetben állt ki a jobboldali populista politikus mellett, kiemelkedő vezetőnek nevezve. Hogy mennyire fontos volt ez a kapcsolat Magyarországnak, a Folha de Sao Paulo júliusi cikke is mutatja, amely szerint Szijjártó Péter egy brazil miniszternek feltette a kérdést, Budapest hogyan segíthetné Bolsonaro újraválasztását.
A jelek szerint sehogy. Ám aggodalomra semmi ok, Bolsonarót rögtön elfelejtettük, miután vereséget szenvedett, Szijjártó Péter máris azt hangoztatta, hogy nekünk Benjámin Netanjahu visszatérése az izraeli kormányfői székbe és az amerikai republikánusok jó szereplése a fontos a félidős választáson. Való igaz, Orbán Viktor, amikor októberben felbukkant a Twitteren, rögtön régi barátját, Donald Trumpot hiányolta onnan, akivel augusztus elején személyesen is találkozott az Egyesült Államokban. (Trumpot számos általa terjesztett veszélyes álhír miatt tiltották ki onnan.) Bár a republikánusok a képviselőházban szűk többséget szerezhetnek, a szenátust biztosan megtartják a demokraták, akik várakozások felett szerepeltek. A magyar remények itt is szertefoszlottak, már csak azért is, mert a Trump által a republikánusokon áterőltetett jelöltek több helyen leszerepeltek, így Orbán „barátjának” pozíciói megrendültek a párton belül. Sebaj, itt is győztünk, mert ahogy Szijjártó Péter rámutatott, „Magyarország barátai mind nyertek”.
Ugyan magyar részről történtek kísérletek arra, hogy javítsuk a viszonyt Németországgal, Olaf Scholz kancellár októberben, Berlinben lényegében „lepattintotta” Orbánt. A német kormány egyre türelmetlenebb Budapesttel szemben, amit Annalena Baerbock külügyminiszter múlt heti éles bírálata is mutat. Sőt, a német parlament olyan határozatot fogadott el, amelyben felszólítják a szövetségi kormányt arra, nehogy hozzájáruljon a Magyarországnak szánt uniós pénzek felszabadításához akkor, ha a budapesti kormány nem hajtja végre a korrupcióellenes törvényeket. Ami különösen feltűnő, az ellenzéki CDU/CSU sem ellenezte az előterjesztést.
Sikerül rendre a rossz oldalra állni. S ami különösen nagy baj: a diplomácia kifejezést mintha nem ismernék a külügyek irányítói. Látjuk is ennek az eredményét.