Dunaújváros hazai terep az ön számára, ahová rendszeresen visszatér. Az új regényének szereplői is nehezen szabadulnak Mú városából. Mi az, amit legszívesebben megmutatna a barátainak a városból? Inspirálta a szülővárosa az új regény írásakor?
Dunaújváros az én belső terem, a fejemben megjelenő történetek szinte mind Dunaújvárosban vagy annak valamilyen alternatív változatában játszódnak. Sokféle érzés, sokféle emlék és valamiféle megmagyarázhatatlan vonzódás köt ehhez a városhoz. A megmagyarázhatatlan vonzódást úgy értem, hogy nem tudnék kiemelni konkrét helyeket, konkrét látnivalókat, szóval semmilyen konkrétumot, ami miatt így kéne éreznem. Van egy sajátos hangulata a városnak, ami egyszerűen passzol hozzám.
Szereplői gyakran zárt terekbe szorulnak, kis, sötét szobák mélyén járunk, előző, 2020-ban megjelent regénye, a Meixner Józsefné apoteózisa panelházak színfalai között játszódott, az új regényében a panelházak már monstrumokként jelennek meg. Miért foglalkoztatja ennyire a tér és az ember viszonya? Érdekli esetleg az urbanisztika?
Az urbanisztika nem különösebben érdekel, az ember és a tér viszonya viszont valóban. Leginkább az, hogy különböző emberek mit tudnak kezdeni egymással apró terekben, például egy panellakás konyhájában összezárva. Panelben érzem otthon magam, a szereplőimet is panelekben tudom a leginkább életre kelteni. És ezt most kétféleképpen is lehet érteni: szűkös panelszobákba helyezem a szereplőimet, és ezt rövidebb, tömbszerű panelekben írom meg.
A fertőző telefonos alkalmazásba nehéz nem belelátni a közösségi média kritikáját is. De eszünkbe juthat a történetről, hogy régen különböző elméletek voltak a fotográfiákról, volt, aki szerint a fotó ellopja a lelket, mások szerint pedig megőrzi a halott lelkét. A technoszkepticizmus szülte talán a regényt? A regényírás közben kitört járvány és a karantén mennyire befolyásolta a történetet?
A történet magja már jóval a pandémia előtt megszületett. Nagyjából 10-12 évvel ezelőtt jutott eszembe az Infected Monstrum mint cím, és valamiféle sejtés egy digitálisan terjedő, de embereket támadó vírusról. Igazából teljesen véletlen, hogy pont akkor állt össze a fejemben véglegesen a regény, amikor kitört a járvány. Nem állt szándékomban reflektálni erre a helyzetre, de aztán úgy alakult, hogy valamennyire bele lehet olvasni ezt a megközelítést a sztoriba. Ha valaki nagyon akarja. Itt inkább a léleklopós vonal a nyerő, az én fejemben is ilyesmi járt írás közben. Az Infected Monstrum egy gonosz játék, amit gonosz telefonokon lehet játszani. De valójában persze nem a játék gonosz és nem is a telefon, hanem az emberek, akik használják. Tehát nem annyira a technoszkepticizmus szülte a regényt, inkább a humánszkepticizmus.
A regény három részre tagolódik. Mi alapján különítette el a három részt? És miért visszafelé tartunk a fejezetekben?
Három jól elkülöníthető részt akartam írni, gyakorlatilag három kisregényt. Egyrészt, mert ki akartam próbálni, hogy sikerül-e, hogy képes vagyok-e három különböző formában alkotni, de úgy, hogy a végén összeálljon, és együtt valami mást, valami többet adjanak ki. Másrészt, ez ösztönös döntés volt, úgy éreztem, hogy ennek a regénynek három részből kell állnia. A három fontos szám, amire érdemes odafigyelni. A visszaszámlálás az elkerülhetetlen vég miatt történik.
A fülszöveg a monstruozitást és a freakshow-kat emlegeti, a cirkuszi-vásári forgatag felbukkanása a regényben fel is idézheti bennünk a régi, a testi elváltozásokkal élőket is befogadó vándormutatványosok közösségeit. Foglalkoztatja önt ez a világ?
Igen, de ezenkívül még sokféle ilyen „bizarr” világ foglalkoztat. Úgyis mondhatnám, hogy engem ezek a világok foglalkoztatnak a leginkább. Szeretem a furcsa, különös dolgokat, mindent, ami eltér a megszokottól, a hétköznapitól – az unalmastól. Igazából a világunk mögötti világot szeretem. Vagyis szeretném megismerni. És ennek az egyik legjobb módja az írás. Soha nem válaszokat, tanulságokat és életbölcsességeket akarok írni. Én írás közben kérdezek, kutatok. Kapargatom a felszínt. És
remélem, hogy egyszer, ha már elég sokat írtam, végre leválik egy kis vakolat a világokat elválasztó képzeletbeli falról.
Már az előző regényénél feltűnt, hogy a szülők és a gyerekek közt némi feszültség rejlik, az új könyvében szintén erős eltérés van apák és fiúk közt, ráadásul Hamlet is felbukkan, a rejtélyek egy része pedig mégiscsak a Részvétlen Anya Egyháza körül forog. Generációs jelenségnek tartja ezt az ellentétet?
A szülő-gyerek konfliktus örök. Mindig is volt, mindig is lesz feszültség a szülők és gyerekeik között. Ennek így kell lennie, másképp nem fejlődhetnénk, nem haladhatnánk semerre. Természetesen a gyerekek nem a szüleik tökéletesített másai. A fiúk igyekeznek elkerülni az apjuk hibáit, de közben észre sem veszik, hogy azokat követik el, amelyeket a nagyapjuk. A lényeg, hogy ennek a „harcnak” fent kell maradni, bárki bármit mond, különben belefulladunk a langyos, egyhangú posványba.
A szövegeit gyakran a weird irodalomhoz sorolják. Nemrég pedig többedmagával online magazint alapított, Entropláza címmel, a kortárs irodalom állóvizének felzavarásért. Hogy látja, sikerült beváltani a kezdeti reményeket? Mekkora olvasóközönségre számíthat itthon ez a fajta bátrabb, kísérletező irodalom?
Elég vegyes volt a kezdeti fogadtatása az Entroplázának. Dajka Gábor kollégámmal, barátommal az volt a tervünk, hogy ezzel a magazinnal lehetőséget biztosítunk azoknak a szerzőknek is, akiket máshol nem annyira látnak szívesen, így olyan műveket tárunk a közönség elé, amelyek mások, eredetibbek, mint amiket a többi hasonló irodalmi portálon olvashatnak. Nos, ez a kezdeményezés nem mindenkinek tetszett. Elég sok negatív kritikát kaptunk, de szerencsére több a pozitív visszajelzés. Most éppen egy átalakuláson megyünk keresztül, kicsit újragondoljuk magunkat, de hamarosan visszatérünk. Viszont még mindig nem hiszem, hogy ennek a fajta irodalomnak túl nagy közönsége lenne itthon. A legtöbben a megszokott, biztonságos dolgokat szeretik. Az a jó szöveg, amin nem sokat kell agyalni, készen kapjuk a konfliktust, a megoldást, végül a jól megérdemelt tanulságot is. Ami ettől eltér, az már fura és félelmetes.
Böszörményi Márton
(Dunaújváros, 1989) író, az Entropláza nevű kortárs irodalmi és művészeti online magazin szerkesztője. Első kötete, a Meixner Józsefné apoteózisa 2021-ben felkerült a Margó-díj rövidlistájára. Idén jelent meg második regénye, Infected Monstrum címmel. Budapesten él.
