interjú;Tompa Gábor;

Újra a bálványokban hisznek az emberek

Azzal régóta tisztában vagyok, hogy akit nem hajt a hovatartozás kényszere, azt egyszerre nevezhetik bolseviknek és nácinak – mondja Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, az Európai Színházi Unió elnöke, aki a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen indított az ősszel rendezőosztályt. 

Az Interferenciák Nemzetközi Fesztiválon jelent meg a Színháztól színházig című kötet, amely korábbi interjúinak a válogatása. A könyvbemutatón súlyos vádakkal illette a médiát. Miért haragszik a médiára? Bántották?

Tisztázzuk, nem haragszom. De mégis azt látom, hogy a média rendkívül szelektív, manipulatív és szélsőségesen megosztott. A világban létezik egy fő sodorban lévő média, amely eléggé uralja a híreket. A valódi háború előterében zajlik egy hírháború. Ennek keretében az elmúlt években tömegeket informáltak félre nagyon sok esetben és jelenséggel kapcsolatban erőteljesen. A magyarországi színházkritikát nézve is azt látom, hogy élesen megosztott. A tárgyilagos, elemző, hozzáértő és nem utolsósorban színházszeretetből fakadó kritikákat felváltja a személyeskedő, támadó hangvétel. De még egyszer mondom, nem haragszom, inkább megfigyelem ezt a jelenséget és ha lehet, elmondom, hogy véleményem szerint milyen veszélyeket rejt.

Mondana példákat?

Az elmúlt két évben nálunk Romániában is, de a nemzetközi médiumokban, például a CNN csatornán is, elárasztottak minket a világjárvánnyal kapcsolatos számokkal, a napi fertőzöttekről, a halottakról tizedes pontossággal. De semmi másról nem folytak a hírek csak a covidról, mintha más betegségek nem is léteznének.

De azt nem vitatja, gondolom, hogy a pandémiának mennyi áldozata volt?

Ezt nehéz ellenőrizni. A hagyományos influenzától kezdve sok betegség szed nagyon sok áldozatot. Azt sem vetítik ki a televíziók képernyőjére, hogy naponta mennyi embert veszítünk el az éhség miatt. Minden hírfolyam szelektív. A háborúnál is azt tapasztalom, hogy úgy viselkedünk, mintha csak egy háború lenne a világon, de ez nem igaz, mert legalább harminc háború dúl jelenleg is.

Hozzánk az orosz ukrán háború van a legközelebb, nyilván ezért esik erről ennyi szó. Ez érint minket a legjobban!

Igen, ez hozzánk valóban közel van. És szörnyű, pusztító! De beszélgettem a fesztiválon fellépő afrikai táncosokkal, akik a saját hazájukban folyó véres háborúkról vallottak. Ebből a szemszögből, úgy érzik, mintha mi őket másodrangú állampolgároknak tekintenénk. Engem a tények érdekelnek, és a szélsőségesen ideologizált diskurzusok miatt, amik nem csak a médiára jellemzőek, hanem például a színházi világra is, ezekhez egyre nehezebb hozzáférni. Egyre nehezebb tájékozódni.

A hitelességet kéri számon?

Igen és azt, hogy egy eseményben résztvevő összes félnek a nézőpontját szükséges lenne ismertetni. Én úgy látom, mára már nemigen létezik független média. 

Magyarországon a média nagy részét elfoglalta az állam, illetve kormányközelivé vált. A független médiát pedig évtizedek óta alig finanszírozza valaki. Ebben a közegben egy művész, miként maradhat hiteles, hogyan tud kívül maradni?

Az Egyesült Államokban éltem tizenöt éven keresztül, az év nagy hányadát ott töltöttem és azt láttam, hogy a nem kívánt narratívák kikerülnek a fősodrásból, azokról nem beszélünk. Személyes tanúként mondhatok példákat. A Black Lives Matter antirasszista mozgalomra milliárdokat költöttek, a vezetője, aki több villát vásárolt Kaliforniában, le is mondott. De erről sem lehet beszélni Amerikában. Mi itt Kolozsváron a színházban próbálunk ezeken a személyiségpusztító jelenségeken felülemelkedni. De látom azt is, hogy a fiatalok és nemcsak a fiatalok egy része sajnos könnyen az agymosás áldozatává válik és a józan párbeszéd, gondolkodás, érvelés helyett mindenki az érzelmi síkon való reagálásokra ragadtatja magát. A Facebookon is rögtönítélő bíróságként kezdenek szerepelni az emberek. Nem beszélve a hozzászólások alpári, elképesztően vulgáris nyelvezetéről. A virtualitás uralmára az egyik kedvenc példám, hogy a lányom egyik osztálytársa a telefonon nézte meg, hogy milyen idő van, ahelyett, hogy, kinézett volna az ablakon. A telefon azt jelezte, hogy felhős az idő, közben sütött a nap. Ám ő a telefonnak még mindig jobban hitt, mint a saját szemének, az ilyen típusú manipulációnak óriási a veszélye.

Arról is beszélt több korábbi interjújában, hogy a hitet a profit és a kamat vette át. Ezt hogy értsük?

Az emberek újra a bálványokban hisznek. De ez nem új keletű jelenség. Nemrég volt a száz éves évfordulója az első világháború végének, illetve Trianonnak. Több olyan könyvet olvastam komoly történészektől angolul, akik más fényben tüntetik fel és dokumentumokkal támasztják alá az első világháború előzményeit. Ezek alapján ezt a háborút egy pénzhatalmi titkos elit készítette elő, az állami fedezet (Federal reserve) pedig 1913-ban nyolc magánbank kezébe került. Ezt angol és amerikai történészek írják.

Ennek az állításnak összeesküvés hangulata van.

Ez is jellemző, hogy ha az ember nem a fősodrású narratívát ismétli, akkor rögtön összeesküvés elméletnek nevezik. De valaki vegye a fáradtságot és olvassa el ezeket a könyveket és ezeket a dokumentumokat is. És vitatkozzon velük. De tényszerűen.

Sokáig Amerikában tanított, miért lett ennek vége?

2006-tól 2019-ig tanítottam Amerikában. A rendezői tanszék vezetője voltam nyolc évig, aztán pedig tanárként működtem. Az első nyolc évben szabadon építhettem a rendezőszakosok tantervét, utána viszont tanúja voltam az egyre inkább elterjedő ideológiai nyomásnak, emiatt kiléptem. Az ott eluralkodó progresszív ideológiák túlzottan rányomták a bélyegüket az oktatásra, már a diákok kiválasztása szintjén is. Előírták, hogy milyen fajú, etnikumú, nemű diákokat vehetünk fel és milyen arányban. Én elfogadok mindenkit, de engem nem érdekel, hogy ha valaki az azonos neműekhez vonzódik, vagy nemet vált. Ez egyéni döntés, még ha olykor a természet megerőszakolása árán történik is. Nálam csak a szakmai minőség, a felkészültség számít, ezzel a szemlélettel azonban kisebbségbe kerültem, sőt én lettem a fekete bárány. Ha valaki nem elkötelezettje ennek az ideológiának, akkor kevésbé tudja átvinni a szakmai elképzeléseit. Sajnálom, mert a San Diegó-i Egyetem nagyon erős, és kiváló infrastruktúrával rendelkezik. Szerencsére a diákjaim nagy része nem vált agymosottá és sokan dolgoznak már nemzetközi szinten, Európában, Ázsiában, Amerikában. Folyamatosan tartom velük a kapcsolatot és szeretem őket.

A budapesti Színház-és Filmművészeti Egyetemen viszont Szabó K. István rendezővel együtt most ősszel indított rendezőosztályt. Miért vállalta el ezt a feladatot? Követte az előzményeket, az egyetemfoglalást?

Az Európai Színházi Unió elnökeként az elsők között voltam, aki kiállt az egyetem autonómiájáért. Ugyanakkor azt hiszem, egy városban többféle egyetem is megfér. Bukarestben is három komoly színészképző intézmény létezik. Az biztos, hogy többen, közöttük Bodó Viktor, Schilling Árpád, korábban keményen bírálták az egyetemet, most viszont teljesen másként vélekednek. Én ebbe nem szeretnék beleavatkozni. Felkértek, hogy Anatolij Vasziljev helyett vállaljak el egy rendező osztályt Budapesten, mivel a háború miatt ő nem tudja ezt vállalni. Aztán ő maga is felhívott. Nem akartam ugyan már tanítani, de az nem lenne jó, ha ennek a bonyolult helyzetnek a diákok lennének az áldozatai, ezért végül igent mondtam. Jó lenne, ha legalább a diákok beszélnének és szoros kapcsolatot tartanának egymással, azok is, akik már nem ugyanoda járnak és függetlenednének a politikai harcoktól. Ők együtt mindannyian a színház jövőjét jelentik.

Hogyan zajlott a felvételi? Itt nem szóltak bele, hogy kit vegyenek fel?

Egyáltalán nem, mindenben, a diákok kiválasztásban és a rendezői program kialakításában szabad kezet kaptunk. Kizárólag a szakmai szempontok számítottak.

Miért csak három hallgatót vettek fel?

Felvethettünk volna hatot is, de végül csak három hallgatót találtunk alkalmasnak.

Gondolt arra, hogy ezért a szerepvállalásért Magyarországon kap támadásokat?

Azzal régóta tisztában vagyok, hogy akit nem hajt a hovatartozás kényszere, azt egyszerre nevezhetik bolseviknek és nácinak.

Marad elég ideje a tanításra?

Igyekszem megoldani. Most is eljöttek a tanítványaim a fesztiválra, de az is megoldható, mivel kevesen vannak, ha rendezek például Belgrádban, Párizsban, vagy Luxemburgban, akkor bekapcsolódjanak egy-egy próbafolyamatba. Számomra diákként a legnagyobb iskolát az jelentette, amikor Liviu Ciluei mellett részt vehettem a Vihar teljes próbafolyamatában az olvasópróbától a bemutatóig.

A könyvbemutatón azt is kérdezték öntől, hogy mit gondol a hatalomról. Azt mondta, önt egyáltalán nem változtatta meg a hatalmi helyzet. Általában az ellenkezője szokott történni.

A színházigazgatást egyáltalán nem tekintem hatalmi pozíciónak, hanem egy olyan szerepnek, amiben az a feladatom, hogy kiváló szakmai minőség létrehozására törekedjem és minél jobban működtessem az intézményt. Harminckét éve vagyok a kolozsvári magyar színház élén, de sohasem féltettem az igazgatói székemet. Talán ezért is vagyok még mindig itt, noha azt gondolom, hogy ha már nem leszek igazgató, az nekem személy szerint sokkal jobb lesz. Lehet, hogy a színháznak nem, de azzal is tisztában vagyok, hogy a kolozsvári magyar színház nem velem kezdődött és nem is velem ér majd véget.

Vidnyánszky Attila nemrég jelentette be, hogy korábban nem akart pályázni a Nemzeti Színház igazgatói posztjára, de a mostani gazdasági krízisben nem teheti meg, hogy nem indul újra. Ön mit gondol erről?

Nálunk teljesen más az igazgatóválasztás rendszere. A fenntartó megbízásából egy szakmai bizottság minden évben értékeli az igazgatót, érdemjegyet ad egytől tízig. A szabály az, hogy, akit kilenc fölé értékelnek az egyedül pályázhat, a hét és kilenc közötti érdemjeggyel pedig másokkal együtt. Ha hetes alatt értékelik, akkor viszont többet nem pályázhat. Engem többször kért meg a minisztérium és a társulat is, hogy maradjak. A színház tagja az Európai Színházi Uniónak, de ezt nem egy mandátumnyi idő alatt értük el. 2008-ban átadtuk a stúdióépületünket, de ehhez is több évnyi lobbizás kellett. Én színházvezetőként huszonhét kormányt és harmincegy művelődési minisztert éltem meg. Egyikőjük között sem volt olyan, aki elégedetlen lett volna a színház munkájával. Szerencsére Romániában nem politikai szempontok szerint nevezik ki a színházigazgatókat, mert én semmilyen szempontból nem vagyok pártelkötelezett. Soha nem voltam tagja egy pártnak sem. Nem valami ellen maradtam, hanem úgy láttam, hogy van értelme folytatni, amit elkezdtünk és ez a színháznak és a kolozsvári színházi életnek is az előnyére válhat. A mostani mandátumom 2026-ban jár le és azt hiszem, hogy ezután személyesen is jobban érzem majd magam, ha szabadabbá válok. Vannak a jövőben egyéni terveim bőven.

Az utóbbi időben Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila is kapott feladatot a kolozsvári magyar színházában. Ők jelenthetik az utánpótlást?

Örültem ennek a találkozásnak, a két említett művésszel és az általuk alapított Stalker Csoport tagjaival is, akik azon igyekeznek, hogy a párbeszédet és a megbékélést szorgalmazzák a magyarországi színházi életben. Ez nagyon fontos lenne, hiszen nem egészséges, ha valaki azt mondja például, hogy nem teszi be a lábát a budapesti Nemzeti Színházba. Vagy a Katonába. Ezt sugallja a kettőjük hozzáállása. Miközben nagyon erősen fogalmazzák meg a színpadon a saját világlátásukat. A kolozsvári színháznak nagy nyereség lenne, ha ők folyamatosabban dolgoznának itt. Nagyon megkedveltem őket, amíg itt vagyok, nekik helyük van nálunk.

Mondana példákat?

Az elmúlt két évben nálunk Romániában is, de a nemzetközi médiumokban, például a CNN csatornán is, elárasztottak minket a világjárvánnyal kapcsolatos számokkal, a napi fertőzöttekről, a halottakról tizedes pontossággal. De semmi másról nem folytak a hírek csak a covidról, mintha más betegségek nem is léteznének.

De azt nem vitatja, gondolom, hogy a pandémiának mennyi áldozata volt?

Ezt nehéz ellenőrizni. A hagyományos influenzától kezdve sok betegség szed nagyon sok áldozatot. Azt sem vetítik ki a televíziók képernyőjére, hogy naponta mennyi embert veszítünk el az éhség miatt. Minden hírfolyam szelektív. A háborúnál is azt tapasztalom, hogy úgy viselkedünk, mintha csak egy háború lenne a világon, de ez nem igaz, mert legalább harminc háború dúl jelenleg is.

Hozzánk az orosz ukrán háború van a legközelebb, nyilván ezért esik erről ennyi szó. Ez érint minket a legjobban!

Igen, ez hozzánk valóban közel van. És szörnyű, pusztító! De beszélgettem a fesztiválon fellépő afrikai táncosokkal, akik a saját hazájukban folyó véres háborúkról vallottak. Ebből a szemszögből, úgy érzik, mintha mi őket másodrangú állampolgároknak tekintenénk. Engem a tények érdekelnek, és a szélsőségesen ideologizált diskurzusok miatt, amik nem csak a médiára jellemzőek, hanem például a színházi világra is, ezekhez egyre nehezebb hozzáférni. Egyre nehezebb tájékozódni.

A hitelességet kéri számon?

Igen és azt, hogy egy eseményben résztvevő összes félnek a nézőpontját szükséges lenne ismertetni. Én úgy látom, mára már nemigen létezik független média. 

Magyarországon a média nagy részét elfoglalta az állam, illetve kormányközelivé vált. A független médiát pedig évtizedek óta alig finanszírozza valaki. Ebben a közegben egy művész, miként maradhat hiteles, hogyan tud kívül maradni?

Az Egyesült Államokban éltem tizenöt éven keresztül, az év nagy hányadát ott töltöttem és azt láttam, hogy a nem kívánt narratívák kikerülnek a fősodrásból, azokról nem beszélünk. Személyes tanúként mondhatok példákat. A Black Lives Matter antirasszista mozgalomra milliárdokat költöttek, a vezetője, aki több villát vásárolt Kaliforniában, le is mondott. De erről sem lehet beszélni Amerikában. Mi itt Kolozsváron a színházban próbálunk ezeken a személyiségpusztító jelenségeken felülemelkedni. De látom azt is, hogy a fiatalok és nemcsak a fiatalok egy része sajnos könnyen az agymosás áldozatává válik és a józan párbeszéd, gondolkodás, érvelés helyett mindenki az érzelmi síkon való reagálásokra ragadtatja magát. A Facebookon is rögtönítélő bíróságként kezdenek szerepelni az emberek. Nem beszélve a hozzászólások alpári, elképesztően vulgáris nyelvezetéről. A virtualitás uralmára az egyik kedvenc példám, hogy a lányom egyik osztálytársa a telefonon nézte meg, hogy milyen idő van, ahelyett, hogy, kinézett volna az ablakon. A telefon azt jelezte, hogy felhős az idő, közben sütött a nap. Ám ő a telefonnak még mindig jobban hitt, mint a saját szemének, az ilyen típusú manipulációnak óriási a veszélye.

Arról is beszélt több korábbi interjújában, hogy a hitet a profit és a kamat vette át. Ezt hogy értsük?

Az emberek újra a bálványokban hisznek. De ez nem új keletű jelenség. Nemrég volt a száz éves évfordulója az első világháború végének, illetve Trianonnak. Több olyan könyvet olvastam komoly történészektől angolul, akik más fényben tüntetik fel és dokumentumokkal támasztják alá az első világháború előzményeit. Ezek alapján ezt a háborút egy pénzhatalmi titkos elit készítette elő, az állami fedezet (Federal reserve) pedig 1913-ban nyolc magánbank kezébe került. Ezt angol és amerikai történészek írják.

Ennek az állításnak összeesküvés hangulata van.

Ez is jellemző, hogy ha az ember nem a fősodrású narratívát ismétli, akkor rögtön összeesküvés elméletnek nevezik. De valaki vegye a fáradtságot és olvassa el ezeket a könyveket és ezeket a dokumentumokat is. És vitatkozzon velük. De tényszerűen.

Sokáig Amerikában tanított, miért lett ennek vége?

2006-tól 2019-ig tanítottam Amerikában. A rendezői tanszék vezetője voltam nyolc évig, aztán pedig tanárként működtem. Az első nyolc évben szabadon építhettem a rendezőszakosok tantervét, utána viszont tanúja voltam az egyre inkább elterjedő ideológiai nyomásnak, emiatt kiléptem. Az ott eluralkodó progresszív ideológiák túlzottan rányomták a bélyegüket az oktatásra, már a diákok kiválasztása szintjén is. Előírták, hogy milyen fajú, etnikumú, nemű diákokat vehetünk fel és milyen arányban. Én elfogadok mindenkit, de engem nem érdekel, hogy ha valaki az azonos neműekhez vonzódik, vagy nemet vált. Ez egyéni döntés, még ha olykor a természet megerőszakolása árán történik is. Nálam csak a szakmai minőség, a felkészültség számít, ezzel a szemlélettel azonban kisebbségbe kerültem, sőt én lettem a fekete bárány. Ha valaki nem elkötelezettje ennek az ideológiának, akkor kevésbé tudja átvinni a szakmai elképzeléseit. Sajnálom, mert a San Diegó-i Egyetem nagyon erős, és kiváló infrastruktúrával rendelkezik. Szerencsére a diákjaim nagy része nem vált agymosottá és sokan dolgoznak már nemzetközi szinten, Európában, Ázsiában, Amerikában. Folyamatosan tartom velük a kapcsolatot és szeretem őket.

A budapesti Színház-és Filmművészeti Egyetemen viszont Szabó K. István rendezővel együtt most ősszel indított rendezőosztályt. Miért vállalta el ezt a feladatot? Követte az előzményeket, az egyetemfoglalást?

Az Európai Színházi Unió elnökeként az elsők között voltam, aki kiállt az egyetem autonómiájáért. Ugyanakkor azt hiszem, egy városban többféle egyetem is megfér. Bukarestben is három komoly színészképző intézmény létezik. Az biztos, hogy többen, közöttük Bodó Viktor, Schilling Árpád, korábban keményen bírálták az egyetemet, most viszont teljesen másként vélekednek. Én ebbe nem szeretnék beleavatkozni. Felkértek, hogy Anatolij Vasziljev helyett vállaljak el egy rendező osztályt Budapesten, mivel a háború miatt ő nem tudja ezt vállalni. Aztán ő maga is felhívott. Nem akartam ugyan már tanítani, de az nem lenne jó, ha ennek a bonyolult helyzetnek a diákok lennének az áldozatai, ezért végül igent mondtam. Jó lenne, ha legalább a diákok beszélnének és szoros kapcsolatot tartanának egymással, azok is, akik már nem ugyanoda járnak és függetlenednének a politikai harcoktól. Ők együtt mindannyian a színház jövőjét jelentik.

Hogyan zajlott a felvételi? Itt nem szóltak bele, hogy kit vegyenek fel?

Egyáltalán nem, mindenben, a diákok kiválasztásban és a rendezői program kialakításában szabad kezet kaptunk. Kizárólag a szakmai szempontok számítottak.

Miért csak három hallgatót vettek fel?

Felvethettünk volna hatot is, de végül csak három hallgatót találtunk alkalmasnak.

Gondolt arra, hogy ezért a szerepvállalásért Magyarországon kap támadásokat?

Azzal régóta tisztában vagyok, hogy akit nem hajt a hovatartozás kényszere, azt egyszerre nevezhetik bolseviknek és nácinak.

Marad elég ideje a tanításra?

Igyekszem megoldani. Most is eljöttek a tanítványaim a fesztiválra, de az is megoldható, mivel kevesen vannak, ha rendezek például Belgrádban, Párizsban, vagy Luxemburgban, akkor bekapcsolódjanak egy-egy próbafolyamatba. Számomra diákként a legnagyobb iskolát az jelentette, amikor Liviu Ciluei mellett részt vehettem a Vihar teljes próbafolyamatában az olvasópróbától a bemutatóig.

A könyvbemutatón azt is kérdezték öntől, hogy mit gondol a hatalomról. Azt mondta, önt egyáltalán nem változtatta meg a hatalmi helyzet. Általában az ellenkezője szokott történni.

A színházigazgatást egyáltalán nem tekintem hatalmi pozíciónak, hanem egy olyan szerepnek, amiben az a feladatom, hogy kiváló szakmai minőség létrehozására törekedjem és minél jobban működtessem az intézményt. Harminckét éve vagyok a kolozsvári magyar színház élén, de sohasem féltettem az igazgatói székemet. Talán ezért is vagyok még mindig itt, noha azt gondolom, hogy ha már nem leszek igazgató, az nekem személy szerint sokkal jobb lesz. Lehet, hogy a színháznak nem, de azzal is tisztában vagyok, hogy a kolozsvári magyar színház nem velem kezdődött és nem is velem ér majd véget.

Vidnyánszky Attila nemrég jelentette be, hogy korábban nem akart pályázni a Nemzeti Színház igazgatói posztjára, de a mostani gazdasági krízisben nem teheti meg, hogy nem indul újra. Ön mit gondol erről?

Nálunk teljesen más az igazgatóválasztás rendszere. A fenntartó megbízásából egy szakmai bizottság minden évben értékeli az igazgatót, érdemjegyet ad egytől tízig. A szabály az, hogy, akit kilenc fölé értékelnek az egyedül pályázhat, a hét és kilenc közötti érdemjeggyel pedig másokkal együtt. Ha hetes alatt értékelik, akkor viszont többet nem pályázhat. Engem többször kért meg a minisztérium és a társulat is, hogy maradjak. A színház tagja az Európai Színházi Uniónak, de ezt nem egy mandátumnyi idő alatt értük el. 2008-ban átadtuk a stúdióépületünket, de ehhez is több évnyi lobbizás kellett. Én színházvezetőként huszonhét kormányt és harmincegy művelődési minisztert éltem meg. Egyikőjük között sem volt olyan, aki elégedetlen lett volna a színház munkájával. Szerencsére Romániában nem politikai szempontok szerint nevezik ki a színházigazgatókat, mert én semmilyen szempontból nem vagyok pártelkötelezett. Soha nem voltam tagja egy pártnak sem. Nem valami ellen maradtam, hanem úgy láttam, hogy van értelme folytatni, amit elkezdtünk és ez a színháznak és a kolozsvári színházi életnek is az előnyére válhat. A mostani mandátumom 2026-ban jár le és azt hiszem, hogy ezután személyesen is jobban érzem majd magam, ha szabadabbá válok. Vannak a jövőben egyéni terveim bőven.

Az utóbbi időben Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila is kapott feladatot a kolozsvári magyar színházában. Ők jelenthetik az utánpótlást?

Örültem ennek a találkozásnak, a két említett művésszel és az általuk alapított Stalker Csoport tagjaival is, akik azon igyekeznek, hogy a párbeszédet és a megbékélést szorgalmazzák a magyarországi színházi életben. Ez nagyon fontos lenne, hiszen nem egészséges, ha valaki azt mondja például, hogy nem teszi be a lábát a budapesti Nemzeti Színházba. Vagy a Katonába. Ezt sugallja a kettőjük hozzáállása. Miközben nagyon erősen fogalmazzák meg a színpadon a saját világlátásukat. A kolozsvári színháznak nagy nyereség lenne, ha ők folyamatosabban dolgoznának itt. Nagyon megkedveltem őket, amíg itt vagyok, nekik helyük van nálunk.

NÉVJEGY

Tompa Gábor 1957-ben született Marosvásárhelyen. 1981-ben végzett Bukarestben, a Színház- és Filmművészeti Akadémia rendező szakán, a világszerte elismert romániai rendezőiskola kiemelkedő egyéniségei, Liviu Ciulei, Mihai Dimiu és Cătălina Buzoianu tanítványaként. 1981 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház rendezője, 1990 óta igazgató és főrendező. Alapítója volt a kolozsvári Színházművészeti Karnak, ahol 1991-től rendezést oktatott. A továbbiakban a limoges-i Académie Théâtrale de L’Union, a freiburgi Schauspielschule, a londoni Brunel University és a barcelonai Institut del Teatre vendégtanára volt. Több mint 80 színdarabot rendezett, és további 80 előadás producere volt Romániában és szerte a világon. Tompa Gábor számos vers- és színházi esszékötetet is jegyzett. 2007 és 2019 között a Kaliforniai Egyetem (San Diego) Színház és Tánc Tanszékén a rendezői program vezetője volt. 2018 májusától az Európai Színházi Unió elnöke.