A világjárvány első nagy hullámainak idején, mikor még minden bizonytalan és vészjósló volt, Müller Cecília országos tiszti főorvos, a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs tagja szinte naponta tartott sajtótájékoztatót a fertőzöttek számáról.
Egy idő után feltűnő lett, hogy az áldozatokról szóló adatoknál mindig hozzáteszi, valamilyen alapbetegségben szenvedett. Olyan gépiesen adta elő mindezt, mintha csupán egy ismétlődő sablonszöveg lenne. Mikor már felszínre kerültek rossz intézkedések, hiányosságok, ő még akkor is csak jött az alapbetegséggel. Pápai Gábor nem bírta tovább, készített egy karikatúrát, amely megjelent a Népszavában. Jobboldalt a keresztre feszített Jézus látható rajta, akiről ezt mondja a tiszti főorvos: „Alapbetegsége függőséget okozott.” Értsd: ezek még Jézus kereszthalálára is azt mondanák, alapbetegsége volt.
Akinek tetszett, felnevetett, akinek kevésbé, lapozott, akinek nem, mondott vagy írt pár cifrát. De Vejkey Imrét, a KDNP országgyűlési képviselőjét, a parlament igazságügyi bizottságának elnökét annyira felbőszítette a rajz, hogy perbe fogta az újságot azzal, őt keresztény emberi méltóságában sértette Krisztus kereszthalálának beemelése egy karikatúrába. A bíróság első fokon még nem tartotta jogosnak a panaszát, de a másodfok és a Kúria már észnél volt: persze, belefér ez valahogy a személyiségi jog megsértésébe. Amit az Alkotmánybíróság is megerősített, mondván, a vallási jelkép használata öncélú volt, ezért joggal sérthette egy vallási közösség méltóságát. A Népszava a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé készül vinni az ügyet.
Félremenő védelem
Hiába fogják sokan a fejüket, hogy ez őrület, ilyen nincs, nagyon is van, és jogilag egyáltalán nem a levegőben lóg. Az Alaptörvény IX. cikkének (5) bekezdése kimondja, hogy „A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.” Amire törvényi szinten a polgári törvénykönyv (Ptk.) 2:54. paragrafusának (5) bekezdése biztosít lehetőséget.
Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértője nagyon cseppfolyósnak tartja a szabályozást: „Nagyon régi vita eredménye ez a szabály. A cél alapvetően a sérülékeny kisebbségek védelme lett volna. Hogy homoszexuálisakat ne lehessen szabadon »buzizni«, roma embereket nyakló nélkül »cigányozni«. De a jogszabály szövegébe végül nem került bele a sérülékeny közösségekre szűkítés, és a magyar nemzet, illetve a nemzeti, etnikai, faji csoportok mellé csak a vallásiakat vette be, a szexuális és nemi kisebbségeket nem. Az alkalmazási gyakorlat ráadásul azt mutatja, hogy épp a legkevésbé sérülékeny közösségek, a magyar nemzethez tartozók és a keresztény vallásúak kapnak személyiségi jogi védelmet. Miközben a kormány keresztény szelleműnek vallja magát, az egyházak állami támogatást kapnak, rengeteg eszköz áll rendelkezésre a közösség méltóságának védelmére.”
A szakértő szerint sok problémát okoz az is, hogy míg a személyiségi jogok megsértése konkrét személyhez kötődik, és csak ő perelhet, a közösség méltóságának sérelme miatt bárki pert indíthat, aki magát a közösség részének tartja: „Ha egy mélysötét bőrű, fekete hajú ember bemegy a bíróságra, hogy sérti a cigányozás, a külseje alapján feltételezhetik, hogy ő roma. De mikor vallásról van szó, a bíróság nem szólíthatja fel a felperest, hogy bizonyítsa az adott felekezethez való tartozását. Magától megteheti, de egyébként a bíróságnak ezt bemondásra is el kell fogadnia.”
Demokratikus jogállamban
Pápai Gábor karikatúrája esetén egyébként is nagyon nehéz pontosan meghatározni, mi a sérelem. „Arra hivatkoznak, hogy a rajz nevetség tárgyává teszi a keresztény vallás egyik központi elemét, Krisztus kereszthalálát is, amikor felhasználja a koronavírus-járvány idején tartott állami sajtótájékoztatók kifigurázásához – összegzi a keresetet Hegyi Szabolcs. – Ez azonban nagyon képlékeny. Az ellentétes megítélés lehetőségére jó példa a HVG 2014-es karácsonyi számának Nagy Harácsony címlapja. A kép alapja egy középkori, Jézus születését ábrázoló festmény a kisded Jézussal és az őt körülvevő Máriával, Józseffel és a pásztorokkal. A vizuális parafrázisban Jézus helyén egy nagy halom pénz van, körülötte pedig kormánypárti politikusok. Ebben az esetben az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy nem a kereszténység egyik szimbólumára épült a fricskázás, hanem egy műalkotásra.”
Ám Hegyi Szabolcs nem is erről az oldalról ragadná meg a kérdést. „A lényeg, hogy egy közügyben történt kritikai megszólalás, amelyben nem öncélú a kereszténységre való hivatkozás. Az ítéletek elsősorban azért bírálhatók, mert ennek nem tulajdonítanak kellő súlyt, miközben elismerik, hogy a karikatúra közügyi tartalmú. A bíróságok ilyen esetekben mérlegelnek. Az egyik serpenyőben vannak a személyiségi jogok, a másikban pedig a szólásszabadság, hogy közügyben bárki kifejthesse a véleményét, bírálhassa a kormányt. A bíróságok mégsem az utóbbit preferálták, hanem azt mondták ki, itt olyan súlyos személyiségjogi sérelem történt, amelyet nem ellensúlyoz, hogy ez a karikatúra egy fontos közügyben foglal állást. Megítélésem szerint ez rossz döntés, mert a közügyben való megszólalás szabadsága az egyik legvédettebb, legfontosabb szabadságjog egy demokratikus jogállamban. Nagyon szűken kell értelmezni azokat a korlátokat, amelyeket nem léphet át. Ám ebben az ügyben úgy vélem, a bíróságok nem végezték el a szigorú mérlegelést. Alighanem hagyták magukat befolyásolni attól a politikai klímától, amely az utóbbi évtizedben alakult ki Magyarországon.”
A TASZ munkatársa szerint feltétlenül érdemes lenne elvinni az ügyet Strasbourgba, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága nemzetközi testület, független a magyarországi politikai kontextusoktól, a kereszténységet is fegyverként használó kultúrharctól. „Annak a jogértelmezésnek, hogy a közügyekben való megszólalás az egyik legvédettebb szabadságjog, nagyon kidolgozott gyakorlata van az EJEB tevékenységében. Ezért komoly súlya lehet, hogyan ítéli meg ez a testület az esetet” – hangsúlyozza Hegyi Szabolcs.
Jog és blaszfémia
Ha kilépünk a létező jogszabályok szigorú hálójából, talán még komolyabb kérdések merülnek fel. Nem lehet például pontosan meghatározni, mi is okozta a sérelmet. Ha ugyanis a karikatúra nem a vallási témát akarta karikírozni, és magán az ábrázoláson nem mutatható ki a kereszthalál gúnyolódó, lekicsinylő torzítása, akkor lényegében szubjektív sérelemérzetről van szó. Ha valaki közli, hogy úgy érzi, megbántották vallásos érzületében, az igazolja is, hogy valóban megbántották? Az Alkotmánybíróság így érvel határozatában: „Valamennyi keresztény felekezet dogmatikája Jézus halálát (és feltámadását) teológiájának középpontjába helyezi, és egész gondolatiságát e köré az esemény köré építi. Ennek a jelentőségét – az állam és a vallási közösségek különvált működéséből következően – az Alkotmánybíróság nem értékelheti. A vallási közösségek tagjainak meggyőződését azonban köteles figyelembe venni: az objektív intézményvédelem kiüresedne, ha a jogalkalmazás figyelmen kívül hagyná, hogy mit jelent valamely vallási közösség tagjai számára hitük központi elemének a karikírozása, még akkor is, ha a közlésnek ilyen célja nincs.” Ebből az következik, hogy a joggyakorlat számol a blaszfémia fogalmával. A határozat lényegében azt üzeni, hogy Jézus kereszthalálának puszta szerepeltetése egy karikatúrában kegyeletsértés. Legalábbis, ha a keresztény közösség tagja annak érzi.
Gábor György vallástörténész szerint ez egy veszélyes közelítés. „A blaszfémia fogalmával nagyon kell vigyázni – figyelmeztet a szakértő. – Hiszen azt állítja, hogy valami támadhatatlan, sérthetetlen. Csakhogy a demokratikus világban nem tudok egyetlen olyan emberi jogi egyezményről sem, amely előírná más vallásának, világnézetének feltétlen tiszteletét. Az állam azt köteles biztosítani, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa a vallását. Természetesen minden egyház olyan jogrendszert alkot, amilyet akar. Eldöntheti, milyen megnyilvánulásokat büntet, hogyan kezeli az adott vallás, egyház nyilvános megsértését. De ez kánonjog. Csak a közösség tagjaira érvényes, nem lehet általános társadalmi normatíva. A kánonjog nem írhatja felül a polgári jogot. A szólásszabadság az én értelmezésem szerint lehetővé teszi, hogy a vallásokról is mondhasson bárki kritikai véleményt. A többi ízlés dolga. A bírálatot vagy annak formáját, hangütését nyilvánosan vissza lehet utasítani, de megtiltani nem lehet. Elfogadhatatlan olyan instancia, amely jó- vagy rossz ízlésről hivatott dönteni.”
A dolgot tovább bonyolítja, hogy sok vallásból kerülnek át motívumok, tanítások a világi kultúrába. A Biblia, s benne Krisztus története is közös kincse hívőknek és nem hívőknek. Nehéz egzaktan megállapítani, hogy egy ábrázolásban valamelyik elem a vallásos vagy a világi alakjában, értelmezésében, kontextusában szerepel-e. De maga a teológiai rendszer, a vallási dogmatika is folyamatosan változik belső disputák eredményeképpen. „Mint köztudott, a kereszténység kétezer éves története bővelkedik nagy törésekben, egyházszakadásokban – mutat rá Gábor György. – Kíméletlen viták tárgya volt Krisztus lényege és személye, a szentháromságbeli személyek egysége, egylényegűsége vagy különbözősége, az eucharisztiában (úrvacsora) Krisztus valóságos, avagy szimbolikus jelenléte stb. A pápistákat a protestánsok olyan jelzőkkel illették, amelyekhez képest Pápai Gábor karikatúrája andalító gyerekmese.”
Kép vagy jelkép?
A vallástörténész ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy Krisztus képi ábrázolásának lehetőségei is széles skálát alkotnak: „A pravoszláv gyakorlat szigorú ikonográfiai kötöttségeket ír elő, de máshol ma már az is elfogadott, hogy farmernadrágba öltöztessék, hippiként jelenítsék meg a Megváltót. Nem véletlen, hogy a vallástörténetben oly gyakran jelentkezett a képtisztelők és képrombolók összecsapása. Eltérő hagyományok léteznek ugyanis arról, milyen entitás a kép. Az egyik szerint a szubsztanciálisan, a maga valójában jelenik meg benne Jézus, és ezért csak egyféle ábrázolást enged meg. A másik hagyomány ezzel szemben arra épül, a képeken látható Jézus csak jelkép. A jelenből nézve mindez komolytalannak tűnhet, de valamikor életre-halálra menő viták folytak a kérdésről.”
Örülhetünk hát, hogy ma csak személyiségi jogi perekig jutunk. Ezzel együtt kérdéses, szerencsés-e a vallási közösségek méltóságát is jogi keretek között védeni. Vagy ha igen, miért nem illet meg ez más, nem vallási alapú csoportosulásokat is: szurkolói tábort, mozgalmakat, ideológiát, ateista világnézetet képviselő egyesüléseket?
