oktatás;Magyarország;kérdőív;Belügyminisztérium;

Rétvári Bence szerint a szülők nagy része nem foglalkozik a tüntetésekkel, a tanárok amúgy is minden idők legnagyobb béremelését kapják

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára bemutatta annak a kérdőívnek az eredményét, amelyben a tárca a tiltakozó pedagógusok ellen uszít.

Több mint 130 ezren küldték vissza a szülői konzultációs kérdőívet, a válaszadók döntő többsége elégedett az iskolával és a tanárokkal, nyugodt szívvel engedi az oktatási intézménybe a gyerekét – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1-en.

Ez a meglehetős felháborodást keltő kérdőív, amelynek a bevezetője „az oktatás minőségének javításáról” és „a jövő kihívásainak megfelelő” gyermekekről ír, az utolsó kérdésben nem köntörfalaz: „Kérjük, jelölje, hogy egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba?”

Rétvári Bence szerint ezzel együtt a felmérés legfőbb tanulsága az, hogy a döntő többség, a válaszadók 61 százaléka a legjobbnak, négyesnek vagy ötösnek értékelte az iskolát; míg 65 százalék szerint teljesen objektíven értékelik a tanárok a gyerekét. Kiderült az is, a szülők a legnagyobb problémának azt érzik, ha van az osztályban magatartásproblémákkal küzdő gyerek. A válaszadók 40 százaléka szerint egy-két ilyen van egy osztályban; 18 százalék szerint kettő-négy; 7 százalék szerint ötnél is több.

Az is világossá vált: a gyerekek egy-három órát töltenek a házi feladatok végzésével; 22 százalék mondta azt, hogy kevesebb mint egy órát. A válaszadók 60 százaléka mondta azt, hogy van az iskolában jó, ingyenes sportolási lehetőség; 44 százalék azt, hogy van művészeti óra; 46 százalék szerint az iskola szervez elegendő, tanórán kívüli aktivitást. A különórával kapcsolatos kérdésre sokan nem válaszoltak, de aki igen, 24 százalék mondta azt, hogy jár magántanárhoz a gyereke.

Rétvári Bence elmondta, a legmegosztóbb kérdés a tanárok és a diákok hónapok óta tartó tüntetéssorozata volt, különösen az, hogy gyerekek is részt vettek benne. A szülők nagy része egyáltalán nem akart foglalkozni a témával.

Az államtitkár emlékeztetett, jövőre 21 százalékos pedagógus béremelést terveznek, amiből 10 százalékot költségvetési forrásból megelőlegeznek, a többit akkor tudják odaadni, ha megérkeznek a „Magyarországot megillető” brüsszeli források. Az elképzelések szerint jövő év után újabb 25, majd 29 százalékos emelés jön majd, így 25 hónap alatt 75 százalékos béremelés történne meg, 777 ezer forintra nőne a pedagógusok átlagbére. – Ha ez megvalósul, minden idők legnagyobb béremelése lesz – fogalmazott.

Az államtitkár emlékeztetett, jövőre 21 százalékos pedagógus béremelést terveznek, amiből 10 százalékot költségvetési forrásból megelőlegeznek, a többit akkor tudják odaadni, ha megérkeznek a „Magyarországot megillető” brüsszeli források. Az elképzelések szerint jövő év után újabb 25, majd 29 százalékos emelés jön majd, így 25 hónap alatt 75 százalékos béremelés történne meg, 777 ezer forintra nőne a pedagógusok átlagbére. – Ha ez megvalósul, minden idők legnagyobb béremelése lesz – fogalmazott.

Az államtitkár elmondta, a múlt héten négyszáz pedagógus és iskolaigazgató jelenlétével zajlott le a köznevelési konzultáció, ahol az derült ki, a kezdőbért szükséges a leginkább emelni, illetve a bértáblánál nemcsak az életkort, a pályán eltöltött éveket, hanem az egyéni teljesítményt is jobban figyelembe kell venni.

A konzultáción felmerült egyebek mellett a tankerületek kérdése is, amelyet - közlése szerint - többen kritizáltak. Voltak ugyanakkor, akik azt mondták, így legalább kiszámíthatóan kapják a fizetésüket, mert a korábbi rendszerben volt, hogy a fenntartó önkormányzat három hónapig nem tudott utalni. Példaértékű párbeszéd zajlott – jelentette ki Rétvári Bence.