A valóság felszámolódása - Veres Attilával világról, pokolról

Kívülről nézve elég sűrű és sikeres évet zárt. Hogy értékeli az elmúlt időszakot?

Ez egy nehéz, kalandokkal és változásokkal teli év volt mind magánéletileg, mind szakmailag. Sok minden történt, nehéz is megmondani, mi ezek közül a legjobb dolog. Azt gondolom, hogy az új magyar könyv megjelenése volt a legpozitívabb. Rendkívül élveztem a könyvbemutató estéjét a Lurdy Házban, évek óta ez volt az első alkalom, hogy nagyobb olvasóközönséggel találkozhattam. Illetve az egyik kedvenc íróm, Brian Evenson felvette velem a kapcsolatot, mert nagyon szerette az amerikai könyvet, és most levelezésben is vagyunk. Kivételes dolog, hogy írtam valamit, és egy szerző, akinek a munkásságát régóta rajongással követem, azt mondja, hogy ez az egyik legjobb könyv, amit évek óta olvasott. Az, hogy elkezdtünk erről beszélgetni, az íróként és emberileg is nagyon meghatározó élmény volt. Az a ritka pillanat, amikor tényleg érdemes találkozni a hőseiddel.

Egy angol nyelvű megjelenés valóban kivételes lehetőség, különösen egy magyar író számára. Pontosan hogy sikerült összehozni?

Készítettek egy antológiát 2020-ban, amihez már 2019-ben keresték a szövegeket egy felhívás révén. A The Valancourt Book of World Horror Stories című kötet válogatást ad a nem angol nyelven született vagy nem angolszász közegben íródott horrortörténetekből, ebben jelent meg fordításban a Méltósággal viselt című novellám. Szívességből és saját pénzből fordíttattam le Karafiáth Lucával, és aztán elküldtem a kiadónak. Alapvetően nem szoktam bízni az ilyen felhívásokban, azonban mivel korábbról már ismertem a kiadó köteteit, és tiszteltem, amit csináltak, éreztem, hogy ennek a felhívásnak van fundamentuma. Aztán visszajeleztek, hogy nagyon tetszik nekik a szöveg, így végül ketten, a finn Marko Hautala és én kerültünk be a nyílt körből, a többieket pedig levadászták. A novellára nagyon pozitív reakciók érkeztek, ezért elküldtem még két sztorit, és mivel ezek is tetszettek nekik, ezért jelezték, hogy nagyon szívesen kiadnának egy egész könyvet. Így jelent meg végül az enyém mellett a jelentős olasz horrorszerző Luigi Musolino és a svéd Anders Fager kultkönyvnek számító kötete.

Magyarul eddig egy regénnyel és két novelláskötettel jelentkezett, a forgatókönyvek mellett. Mi alapján dől el, hogy egy ötletéből novella, regény vagy éppen forgatókönyv születik?

Az ember azért érzi, hogy mi az, ami működik filmként, és mi az, ami nem. Tehát, ha van egy vagy több dolog, amit nem lehet vizuálisan ábrázolni vagy nagyon erősen pszichológiai vagy metafizikai kötődései vannak, akkor abból nyilvánvalóan nem lehet film, hanem inkább novella vagy regény. A magyar filmmel az is gond, hogy nehéz olyan filmet csinálni, ami szubverzív vagy aktuális jelentéssel bír az ország bizonyos állapotaira nézve. Ha például a jelen kötetből a Sebzést vagy a Gestaltot filmként szeretném megcsinálni, akkor megírhatom for­­gatókönyvként, csak nem fogják kifizetni és nem születik belőle film. Ennek így semmi értelme. Tehát a film valami olyasmi lehet, ami a) felkérnek és fizetnek érte, b) el tudom adni és fizetnek is érte, és még filmre is lehet vinni, de erre igencsak kicsi az esély. Szóval, egy ötletről elég hamar eldől, mi lesz belőle. Az Átjáróház első verzióját egyébként előbb készítettem, mint ahogy az első regényemet írtam. Hasonlóak voltak az alapjai, a felnövésnek ugyanarról a szakaszáról szóltak. Ehhez képest az Odakint sötétebb kint van már kábé öt éve, az Átjáróház meg csak most jelent meg. A késések nagyjából jellemzik is a film és az irodalom kapcsolatát. Nem tudni, hogy amit megírtál, az filmként hány évvel később fog visszatérni kísérteni téged.

A valóság helyreállítása fülszövege is kiemeli, de a kötet olvasásakor is kiderül, hogy erős a határvillongás a zsáner- és a szépirodalom között. Három kötet után szűknek érzi már, ha horror- vagy weirdirodalomként emlegetik a szövegeit?

Az előző kettőhöz még nem éreztem annak, de ehhez egy kicsit talán már igen. Ez nem azt jelenti, hogy máshová vágynék, vagy hogy ne tekinteném weirdnek vagy horrornak a szövegeimet. Ha ezt mondják rájuk, akkor nincs ezzel bajom. Szeretem a horrort, de közben azt is érzem, hogy a szövegértelmezést limitálja, ha valaki kizárólag zsánerkönyvként olvassa a kötetet. Szerintem a jelentései a zsáneren túl vannak, ezért is akartam hangsúlyozni, hogy az olvasó ne csak horrorként olvassa ezt, hanem vegye figyelembe, hogy a könyvnek tágabb vagy nagyobb céljai is vannak, mint ahogy általában a zsánerkönyveknek lenni szoktak. Ezek a sztorik amúgy sem úgy épülnek fel, mint a zsánertörténetek. Nem olyan a formájuk, nem arról szólnak, mint az megszokott. Ebből a szempontból tehát nagyon szűk a zsáner kerete ehhez a könyvhöz. Ez nem azt jelenti, hogy azt szeretném, hogy mindenképp szépirodalomként olvassák, bármit is jelentsen a szépirodalom. A kötet mindenképpen világok határán van. Persze iszonyatos meg félelmetes, de közben a formával és a jelentésekkel is játszik. Önmagaként kell olvasni, és rá kell vonatkoztatni a világra, amiben élünk, valamint az olvasó saját élményeire.

Szokás eszképistának tartani a spekulatív fikciót, az ön írásaiban a fantasztikum inkább a valóság rettenetét hangsúlyozza. Ezek a szövegek néha realistábbnak tűnnek ebben a formában, mint egy általunk ismert valóságábrázoló mű. Nem nehéz önmagunkra ismerni az elmagányosodott, elcsúszott világokban élő emberekben. Hitelesebbnek tartja ezt az ábrázolásmódot?

Annyira bizarr a valóság, hogy ha csak azt írnám le, ami és ahogy történik, akkor kicsúszna a kezemből a lényeg, hogy mi is az, amit megfigyelek, miről szól, és mi a nagyobb témája igazából. Ha a valósághoz képest valamit elmozdítasz, akkor még pontosabban tudsz beszélni a probléma egészéről. Húsz évvel ezelőtt totális abszurdnak és fantasztikumnak, disztópiának tűnt volna az, ami most van. Igazából annyira el van mozdulva a világunk, hogy maga is spekulatív fikcióvá vált. Az egész életünk, a politikai, gazdasági és társadalmi világunk egymásnak ellentmondó fikciók sorozataként értelmezhető. Nincs olyan dolog, amiben meg tudnánk állapodni Magyarországon, hogy ez fundamentális érték vagy igazság, így nincs is alapja a társadalmi kommunikációnak.

Ez a kor felszámolta az úgynevezett realista fikciót. Ezért csak úgy tudok írni erről, ha a világ spekulatív jellegét emelem ki. Ebből a szempontból én ezt a kötetet realistának tartom, bármennyire is bizarr vagy bármennyi fantasztikus elemet is tartalmaz a könyv, a lényege mindig a realista aspektus, az emberi kérdések, a lélek erodálódása, a társadalmi állapotok széthullásának leírásai. Nekem ezek a dolgok fontosak a könyvben. A spekulatív aspektus csak a csúszóanyag, ami megkönnyíti azt, hogy ezekről a problémákról pontosan tudjak beszélni. És ezek a valóság problémái igazából. Nekem az a célom, hogy az emberek úgy olvassák a könyvet, hogy ezekre a problémákra fókuszálnak. Ez a valóságról, az életről és Magyarország elmúlt tíz évéről szól. Én ezzel a gondolattal írtam meg és így is érdemes olvasni.

Az utolsó szövegben elhangzik a kötetcímre utalva, hogy a pokol és a valóság felcserélhető szavak, az egyik novella címe viszont A világ helyreállítása. Akkor mindhárom szabadon kombinálható szó?

Abszolút. A pokol lényege, hogy mindenki a saját poklában van, a valóság lényege pedig, hogy mindenki egyedül van a saját életébe zárva, hiszen egyáltalán nem tudunk érintkezni egymással, nem tudunk egymásnak segíteni, és már nem is akarunk. A társadalmi elaprózódás lényege, hogy nem tudunk kiállni egymásért sem kisebb, sem nagyobb csoportként, és egyénként sem. Mindenki a saját problémáival küzd, és ez a hatalomnak így kényelmes. Nem akarok általánosítani, de azt gondolom, ma Magyarországon kevés ember tudja elmondani magáról, hogy ezer százalékig boldog és elégedett. Több mint tíz éve központilag kommunikált háborús szorongásban élünk, ami elemészti a pszichét, és most már elemésztette a gazdaságot, a vagyonokat, a jogbiztonságot. Mindenki a saját poklában van…

Ráadásul addig toltuk a háborús retorikát…

…amíg a közelben valóban háború nem lett. Pontosan. Ilyen hosszú ideig ilyen fajta félelemben élni nem lehet anélkül, hogy dolgok tönkre ne mennének az emberben. Ráadásul nem hiszem, hogy a magyar társadalomnak van töréspontja, mert úgy látszik, mi inkább eltorzulunk, mint hogy eltörjünk. Ez a torzulás számomra nagyon világosan kirajzolódott az elmúlt években. Mostanra egészen iszonyatos dolgokat kommunikálnak az emberek egymás felé. Ezt a könyvet részben ez is inspirálta. Ezért is gondolom, hogy a valóság, a világ és a pokol szavak, legalábbis a könyv kontextusában, biztosan felcserélhetőek.