kinevezések;fizetés;Palkovics László;

- Havi ötmilliós fizetés gyógyítja Palkovics László lelki sebeit

Az állami védelmi holding szolgáltatja az exminiszternek a gyógyító elixírt, néhány egyéb vezetői pozíció mellé.

Többször annyit kereshet új pozícióiban Palkovics László, mint kormánytagként, ráadásul százmilliárdos állami cégbirodalmat irányíthat. A volt technológiai és ipari miniszter havi alapbérét az állami N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatójaként bruttó 5 millió forintban állapították meg - figyelt fel rá a 24.hu a cég alapítói határozatában.

A lap megjegyzi, hogy ez az összeg miniszteri csúcsfizetésnek felel meg és átmenetileg még Orbán Viktor illetményét is megelőzi, a miniszterelnök ugyanis jelenleg hivatalosan 4 millió 870 ezer forintot keres, igaz, jövőre méginkább, 5 millió 727 ezer forintra növekedhet a kormányfő fizetése.

Palkovics László november 16-án nevezték ki a védelmi ipari stratégia végrehajtásáért felelős vagyonkezelő cég vezérigazgatójának, mindössze egy héttel azután, hogy kiderült, távozik a kormányból. Az addigi vezetőt, Jakab Lászlót november 15-ével visszahívták. Új pozíciójában Palkovics László megbizatása öt évre, azaz 2027. november 15-éig szól, ám elviekben bármikor, indoklás nélkül visszahívhatják. November 16-ától szintén az exminiszter lett az ügyvezetője az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-nek, de a cég honlapja szerint ezért nem részesül díjazásban.

A havi ötmilliós vezérigazgatói díj azonban minden bizonnyal nem az egyetlen bevételi forrása lesz Palkovics Lászlónak. Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy a volt miniszter lett a győri Széchenyi István Egyetem kuratóriumának elnöke, emellett az alapítvány mellett létrehozott vagyonkezelő holdingot is ő vezetheti. Hogy mindezért mennyi pénzt kap, azt nem tudni, de a Széchenyi István Egyetem kuratóriumi tagjaként Szijjártó Péter és Dézsi Csaba András győri polgármester bruttó havi másfél millió forintra jogosult. A felsőoktatási intézménytől Palkovics László kutatóprofesszorként is kap juttatást, havi bruttó 900 ezer forintot.

Szintén kiderült, hogy a volt miniszter a Rába Járműipari Holding Nyrt. felügyelőbizottságának az elnöki pozícióját is megkaphatja, erről a cég rendkívüli közgyűlése január 24-én szavaz.

A nyár végéhez képest kedvezőbben alakul a földgáz tőzsdei ára.