elnök;bizottság;vezérigazgató;auditálás;felügyelőbizottság;Palkovics László;Rába Járműipari Holding;

- Palkovics László egy nagy múltú győri cégnél kaphat felügyelőbizottsági elnöki posztot

Úgy tűnik, nem elég, hogy az egykori technológiai és ipari tárca vezetője egy állami cég vezérigazgatója és a győri egyetem kuratóriumi elnöke.

Január 24-én szavaz a Rába Nyrt. rendkívüli közgyűlése többek között a cég felügyelőbizottságának (fb) új elnökéről, amely posztra Palkovics László exminiszter, a ma már nem is létező Technológiai és Ipari Minisztérium volt vezetője a jelölt – szúrta ki a hvg.hu a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett részvényesi előterjesztéséből.

Palkovics László, aki novemberben vetett véget miniszteri pályájának, ám nem maradt munka nélkül, az állami tulajdonú N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatói székében landolt.

Két hete sincs - amelyről a Népszava is beszámolt -, hogy a volt tárcavezető a Széchenyi István Egyetem kuratóriumának elnöke lett, ott ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dézsi Csaba András győri polgármester is kuratóriumi tagok.

De további funkciókat is elvállalt, a Rábánál még a társaság auditbizottságának is tagja lesz, ha a részvényesek megszavazzák.

A voksokkal vélhetően nem lesz gondja Palkovicsnak, hiszen a jelenleg általa vezetett, ma már a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó cég – az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. – főrészvényes a Rába Nyrt.-nél. A cég felügyelőbizottsági elnökének tiszteletdíja – egy tavaly őszi közgyűlési határozat szerint – havi 700 ezer forint. 

A következő évben megállnak, és akár csökkenhetnek is az egekbe szökött ingatlanárak, ám ennek nem feltétlen örülnek majd annyian, mint amennyien várták.