Nincs pénz tűzifára, a borsodi szegényeknél kályhában kötnek ki a tankönyvek is

Az észak-magyarországi Sajó-völgyben született gyerekek életkilátásai a statisztikák szerint öt-tíz százalékkal rosszabbak, mint a szerencsésebb vidékeken élő társaiké, ami miatt nem kis részben a szennyezett levegő okolható.

A miskolci Zöld Kapcsolat Egyesület hosszú évek kongatja a vészharangot, s több felmérést is készítettek arról, milyen „tüzelőanyagot” dobnak kályhára a szegényebb családok, akiknek nem telik tűzifára.

A jobbik eset, ha silány lignittel vagy a farkaslyuki meddőhányóról kikapart sáros szénrögökkel fűtenek, de ha ilyen nem akad, akár rongyokat, cipőket, de van, hogy műanyag palackokat vagy szétdarabolt gumiabroncsot, bútorokat tüzelnek el. Az ilyen környezetben élő gyerekeknek már az sem engedik meg, hogy a tankönyveiket hazaigyék az iskolából, mert azok is a kályhában kötnének ki. Ráadásul a rossz energiahatékonyságú, szigetelés és rendes kémények nélküli viskókban még az így kapott meleg is részben elszáll az ablakok, ajtók, vályogtéglák repedésein, ezért három-négyszer annyi ócska limlomot kell eltüzelniük, hogy egy tűzrakásnyi jó minőségű tűzifával egyenértékű hőmennyiséget kapjanak.

A bajokat tetézi, hogy a legtöbben ráadásul rossz hatékonyságú teakályhákban, dobkályhákban, vagy látványkandallókban tüzelik el ezt a mennyiséget, ami egy cserépkályhához vagy kazánhoz képest alig 40-50 százalékos hatásfokkal melegít. A kémények a silány tüzelő miatt rendszeresen eldugulnak, s emiatt sokan a falba vájt lyukon vezetik ki a kályhacsövet: a réseken azonban nemcsak kifelé, de befelé is ömlik a füst, ami veszélyezteti az itt lakók egészségét. A környezetvédők szerint létezik egy „Borsodi szénstratégia”, amiben szerepel, hogy a gyenge minőségű, a környezetet káros anyagokkal szennyező lignitet intenzívebben kellene lakossági célokra használni, ez azonban a magas kén- és szállópor tartalma miatt szintén komoly veszélyt jelentene a természeti környezetre és az emberi egészségre.