oktatás;demonstráció;Budapest;Miskolc;

2023-01-02 09:26:00

Elindult a tudásmenet az oktatásért a a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól

Hat nap, 180 kilométer.

Amint arról már beszámoltunk, mintegy 180 kilométeren és hat napon át tartó Tudásmenetet szerveztek a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig.

Az eseményt szervező Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Tanítanék és a NoÁr Mozgalom ezzel az újabb akcióval szeretné felhívni a figyelmet az oktatás problémáira. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke lapunknak elmondta, az első napon a 3-as úton Bükkábrányig gyalogolnak. Minden településen, ahol megállnak, szeretnének helyi pedagógusokkal találkozni és újabb csatlakozókat is várnak. Menetrend szerint szombaton érkeznek meg Budapestre.

A miskolci indulásról videóbejegyzést tett közzé a PSZ, szerény létszámú, de elszánt résztvevőkkel indult el a menet, körülbelül 20-30-an lehetnek. Bejegyzésében a szakszervezet emlékeztet a helyszínek szimbolikus jellegére, elsőként a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban függesztették fel pozíciójából a pedagógusok jogaiért szót emelő Dezsőfi György igazgatóhelyettest, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból pedig öt tanárt rúgtak ki.

Egyúttal közölték azt is, hogy várják a további résztvevőket, de támogatásra is szükségük lenne. „Az utat biztosítani kell, éjszakára szállásra van szükségünk, a délutáni fórumokra technikákkal készülünk - ehhez viszont, önzetlen támogatókra van szükségünk. Ezért arra kérünk, ha teheted, fogadj örökbe 1-1 kilométert a 180 kilométeres távból! Köszönjük” - írták.