Az új esztendő megkezdésekor gyakran biggyesztjük az év elé a „reményteli” jelzőt. 2021 elején abban bíztunk, hogy végleg vége szakadhat a rémálom időszakának, az átfogó oltási kampánynak köszönhetően sikerül legyőzni a koronavírust; a pandémia miatt le kellett mondani emberi mivoltunk legszebb mozzanatairól. A Covid-rémálmon túljutva tavalyi év elején már azt firtattuk, sikerül-e újabb trófeákat szereznie a jobboldali populizmusnak, például Franciaországban. Reménykedtük: a demokrácia elég erős marad Európa nagy részén, de Olaszországban és Svédországban a populista erők kerültek a kormányba, vagy a kormányzás közelébe. Az ukrán-orosz viszony már a 2022-es év elején rendkívül feszült volt, s az amerikai titkosszolgálat figyelmeztetett is a közelgő konfliktusra, de a józan ész azt diktálta: Vlagyimir Putyin nem indít háborút, nem teszi meg az öngyilkos lépést. Megtette és ennek a következményeit most az egész világ megszenvedi.
A háború gyökeresen megváltoztatta a világot. Akadtak, akik még jobban kivetkőztek önmagukból, tovább barátkoznak az agresszorral, miközben az európai színtéren megszavazták a Moszkva elleni szankciókat, de akadtak, akik igyekeztek igazodni az új helyzethez, mindent elkövetni a megtámadott ukrán nép megsegítéséért, és azért, hogy országuk ne függjön többé Oroszországtól energiaügyi szempontból: Berlin például sokáig vonakodott megtenni a fájdalmas lépéseket, de mára gyökeresen csökkentette orosz energiafüggéségét.
Bizonyos szempontból bonyolultabb viszonyok alakultak ki az európai politikában, például a populizmussal kapcsolatban. Az Olaszországban hatalomra került Giorgia Meloni kormánya egyfelől az ultrakonzervatív ideológiának megfelelő törvényeket fogadott el, másrészt viszont nagyon határozottan kiállt Ukrajna katonai támogatása mellett.
Mondanánk azt, hogy 2022 a bizakodás éve lesz, hiszen abban reménykedhetünk, hogy véget ér az öldöklés Ukrajnában, hazatérhetnek a menekültek milliói, visszakapjuk a régi életünket, s nem kell már megélhetési válságtól tartani, de ez önbecsapás lenne. Egyelőre nem látszódik olyan megoldás, amely egy jövőbeni béke alapját képezné. Putyin számára a status quo is vereséggel érne fel, az orosz elnök politikai túléléséért küzd, Ukrajna viszont a katonai sikereken felbuzdulva már a Krím visszafoglalásáról beszél. A világ már csak azért sem lehet ugyanolyan, mint volt, mert egyelőre áthatolhatatlannak tűnő fal keletkezett Oroszország és az Unió között. Felértékelődött Lengyelország szerepe is, amely Európa egyik legerősebb hadseregét kívánja létrehozni.
A 2022-es év a NATO és az Európai Unió megerősödését hozta, ez a folyamat nem áll meg, s a fegyverkezés szerepe idén is tovább nő. S hogy Magyarország hol helyezkedik el ebben a megváltozott geopolitikai helyzetben? Csodák nincsenek, félő, hogy a 2022-es év során is csak távolodunk az európi értékrendtől. Pedig komoly feltételeket kellene teljesíteni ahhoz, hogy csordogálni kezdjenek az uniós támogatások. Ehhez azonban gyökeres politikaváltásra lenne szükség, amire még az ukrajnai békére is kevesebb esélyt látunk.
Nehéz év lesz az idei. Számunkra pedig a túlélés esztendeje.