Ködbe veszik a Hévízi-csatorna zsiliprendszere. A reggeli nap erőtlenül deríti a sejtelmesen gőzölgő patakot. Indián kenuk sorakoznak a parton. Odébb emberalakok sejlenek föl a vízben. Felénk tempóznak. A csabrendeki házaspár a fiukkal élvezi a gyógyvizet. Öltözőjük a töltés melletti zanócás – errefelé így hívják a susnyás-bozótos területet –, a földön törölköző, az ágakon ruhák lógnak.
– Próbáljátok ki, mesés! – ösztökél a családfő a szabadtéri „gőzfürdőből”.
Egy hideg áramlat némi sziszegésre készteti őket, majd gyors hátraarc után erőteljesen melleznek a zsilip felé. Nem élünk a kínálkozó lehetőséggel, ahogy a közeli ködben horgászók sem. A kristálytiszta vízben kisebb-nagyobb halak élvezik a majdhogynem trópusi flórát. Idős kutyások érkeznek. Két ír szetterük vetődik a zubogó vízbe a gumicsont után.
– Percenként 30-40 ezer liter a Hévízi-patak hozama – magyarázza a lezúduló víztömeg erejét a zsilipnél Csiza Márton túravezető, a szervező gyenesdiási Kajaksziget képviseletében. – Ehhez képest a mintegy tíz kilométer hosszú, ásott medrű csatorna kezdőknek is könnyen evezhető, mert alig van sodrása.
Mindez nemsokára bebizonyosodik, de előbb Márton testvére, Csiza Bálint osztja meg a fontos tudnivalókat a túraközönséggel. A lapátról például, amely mankóból, szárból és tollból áll, (és mint viccesen hozzáteszi, a széles-lapos végét célszerű a vízbe mártani), a kormányosoknak a kanyarodásról, ami könnyen belátható fizikai elveken nyugszik. Például, hogy az evező tapodtat sem mozog a vízben, pedig mekkorát lehet húzni vele, hanem a hajó halad előre. És ha a hátsó része balra megy, akkor bizony az orra jobbra – elvi kivétel a kettétört hajótest, de ilyen kalandot nem jegyeztek föl a Hévízi-patakon vezetett túrák krónikásai. Ellenben anekdota kering három oldott nyelvű lányról, akik az alacsony híd alatti manővert nem hátra vagy előre, hanem oldalra – ugyanarra – hajolva igyekeztek abszolválni. Nem úszták meg szárazon, ahogy annak a céges összetartásnak a pesti résztvevői sem, akik – nehezen félreérthető előjel – neoprén ruhában érkeztek.
A kenu két esetben borulhat: ha túlságosan magasan van a súlypontja, vagy ha túlságosan egy oldalon. Ehhez vagy állni kell benne, vagy egy irányba dőlni. Mindkettőt könnyedén el lehet kerülni, ha az indulás előtti oktatáson elhangzottakat betartják a túrázók. Aki (bár ez a tevékenység tiltás alá esik) mégis úszni szeretne, többnyire 1-1,5 méteres mélységgel számolhat: a legalacsonyabb szakaszon 30-50 centis, a túránk végén 2-,2,5 méteres a víz.
A bíbor és fehér tavirózsák fotózása után még az erősen gőzölgő közegben kezdjük túránkat. Megvárjuk az első négyest, amíg tagjai megszüntetik a partra merőleges evezést, és a legénység rájön, miként lehet egyenes irányban tartani a hajót. Nem nagy ördöngösség: a csapat felének ellentétes oldalon kell lapátolnia az egyensúly végett, és lehetőleg mindenkinek egyszerre kell húznia, a kormányosnak pedig mélyen hátratolt lapáttal és finom mozdulatokkal kell tartania az irányt.
Az első akadályt két kilométer után, Úsztatómajornál kapjuk. Derékszögű jobb kanyar után kell a zsilipbe betalálnunk. Ez a legtöbbünknek legrosszabb esetben is harmadjára, némi derültség közben sikerül. Később a limbózási készséget mérjük meg, a hajóba előre vagy hátra dőlve, szinte feküdve kell áthaladnunk egy cső és a híd alatt. Itt az anekdota három lánya esetében is nagyon meghálálta volna magát, ha egyikükben sincs a vízitúrázáskor tiltott tudatmódosítószer, esetükben alkohol...
A túra kétharmadánál tartunk pihenőt. Márton, aki az első csapatban evezett, partra segíti a hajókat és a benne ülőket. A fiúk szülei már előkészültek egy kis harapnivalóval és frissítővel. Pogácsa, tea és forralt bor kíséretében van idő a sztorizásra. A kárókatonákról például, akik egyedenként napi hét kilogramm halat fogyasztanak, és szintén nem csekély mennyiségű ürülékük miatt kopaszodtak a patak menti fák. Vezetőnk egy YouTube-videót postáz el a parton, melyen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre, Sinka Gábor mesél a csatornáról. Arról például, hogy az ország egyetlen, soha be nem fagyó, meleg vizű patakja a Zala-folyón keresztül végül a Balatonba ömlik.
Újra vízre szállunk. Néhány önként választott sprint után kellemesen lefáradva, kéjesen napfürdőzve haladunk a Kis-balatoni Látogatóközponthoz közeli célunk felé. A túraszervező Kajaksziget vezetője elmondása szerint a Hévíz-csatorna kenutúrája bakancslistás helynek számít, és egyre népszerűbb: a közeli időpontokra szinte már lehetetlen helyet foglalni. Sokan érkeznek Budapestről és távolabbi városokból is. A mi csapatunkat döntően Hévízen üdülők, köztük külföldiek, és környékbeli és fővárosi túrázók alkotják, akik között számosan gyerekekkel teszik meg a távot. Kihasználva a rezsiszünetet, aktivitásra cserélve az előszeretettel telefonozó gyerekeik tiktokozását. Telefont alig látunk, sokan nem is hozták magukkal. Legfeljebb a fényképüzemmód miatt.
Varázslatos hely ez, a gyógyvíz fölött haladva Hévíznél…
