oktatás;Magyarország;tanár;vidék;tudásmenet;

2023-01-06 16:53:00

Elkeserítő a vidéki tanárok helyzete, nem azért hagyják ki a sztrájkot, mert elégedettek, hanem azért, mert félnek

Szombaton Budapesten célba ér a Miskolcról elindított tudásmenet. Résztvevői rengeteg tapasztalatot szereztek az oktatás helyzetéről az útjuk alatt.

Rengeteg tapasztalattal gazdagodtak az elmúlt napok során a pedagógusok tudásmenetének résztvevői, akik péntek délutánig mintegy 150 kilométert tettek meg gyalogosan hétfői, miskolci indulásuk óta. A célállomás ezúttal Gödöllő volt, ahol újabb fórumot tartottak a helybeliek bevonásával, köztük tanárokkal, szülőkkel. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke és a tudásmenet egyik kezdeményezője, Totyik Tamás lapunknak azt mondta, úgy érzi, egyre többen szimpatizálnak az ügyükkel, eddig valamennyi településen szívesen fogadták, nem egyszer meg is vendégelték őket a helyiek. Volt, ahol szendvicsekkel, süteménnyel, csokoládéval várták a megfáradt menetelőket, Aszódon pedig egy nagyobb tömeg is csatlakozott hozzájuk, egészen Gödöllőig kísérve őket.

Ugyanakkor a vidéki településeken dolgozó kollégái beszámolóit elkeserítőnek tartja a PSZ alelnöke, szerinte nyoma sincs annak az elégedettségnek, amit a Belügyminisztérium által szervezett decemberi szakmai egyeztetésen próbáltak lefesteni az oktatás irányítói. Totyik Tamás szerint több vidéki iskolában nem azért maradt el például a sztrájk megszervezése, mert a pedagógusok mindennel elégedettek, hanem azért, mert félnek. Tartanak attól, hogy elveszítik a munkájukat és nem tudnak másik állást szerezni, ahogy attól is, hogy a tankerületi központok más módokon állnak bosszút.

Beszéltek olyan pedagógussal is, aki több fővárosi és vidéki iskolában is tanított az elmúlt években; azt mondta, két teljesen különböző intézményvezetői hozzáállást tapasztalt, a fővárosban sokkal szabadabb az iskolai légkör, míg vidéken az igazgatók szinte mindenben próbálnak megfelelni a tankerületi központok elvárásainak. Találkoztak egy tanárnővel, aki egy olyan falusi kisiskolában tanít, ami a megszűnés szélén táncol: egy osztályba jó, ha 8-10 gyerek jár, többségük halmozottan hátrányos helyzetű. Van olyan osztály, ahol a gyerekek felének nemhogy íróasztala, még saját ágya sincs otthon. Ezek a gyerekek extra figyelmet igényelnének, de az iskolában csak egy pedagógiai asszisztens segíti a tanárok munkáját.

Totyik Tamás azt is szomorúan tapasztalta, sok kollégája egyáltalán nem tudatos munkavállaló,

A PSZ alelnöke szerint ennek nem lenne szabad eleget tenni, vagy írásban kell kérni az erről szóló utasítást.

A tudásmenet szombaton ér Budapestre, ahol délután fél öttől a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt tartanak nagygyűlést, illetve tüntetést.