Törőcsik Mari, aki itt lakott Budán az ön műtermétől egy sarokra, többször elmondta, hogy amíg eljut az öltözőtől a színpadig az óriási gyötrelmet jelentett a számára. Ön pedig azt mondta többször, hogy a festést egy kalandként fogja fel. Nincs is benne gyötrelem?
A színészek ezt szívesen mondják, biztos így is van. A festés teljesen más. Kell egy kis tevés-vevés reggelente, hogy elérjem az üzemi hőmérsékletet. Csalog Gábortól tanultam, hogy ha délelőtt dolgozni akarsz, soha ne nézd meg reggel a leveleidet. Bölcs tanács, igyekszem betartani.
És önnek is szüksége van ráhangolódásra?
Ezzel úgy vagyok, mint Esterházy Péter. Azt gondolom, hogy minden nap dolgozni kell, ezt nagyjából tartom is, ha az egészségügyi kalandjaim el nem térítenek. De előfordul, hogy eltérítenek, időnként megoperálnak. Nekem az a jó, ha minden nap dolgozom, bejövök ide a műtermembe minden reggel és aztán minden este kimosom az ecseteket és rendet csinálok, hogy másnap „konyhakész” legyen minden. Amikor éppen nem festek, akkor is készülök a következő képre, például régi képekből lopok ötletet... Pár éve gyerekeim elvittek a mamájuk születésnapja alkalmából Skóciába, ott csináltam sok-sok fotót, aztán évekig ezeket használtam a festményeim „alapjául. Egy kép elkezdéséhez nekem mindenképp kell valamilyen kapaszkodó, akkor is, ha aztán az eredményre rá sem lehet ismerni. Nyilvánvaló, hogy amikor az ember elkezd egy képet, az sokáig semmilyen, vagy nagyon rossz, (előfordul, hogy úgy is marad.) De a rossz sokkal jobb, mint a semmi, hiszen le lehet törölni, vagy át lehet festeni, azzal dolog van. És bármi történhet! Azért is festek több mint tíz éve akvarelleket, mert itt sokkal több a véletlen és azt nagyon szeretem. Amikor a festés közben alakul ki a kép, ezt hívom én kalandnak. Amikor dolgozom, akkor ritkán jut eszembe, hogy állandóan szédülök, akkor nagyobb baj is van... Vagy meglepetés!
Ez viszont mégis hasonlít a színészethez, amikor a színész is a színpadon szinte teljesen elfelejti a bajait. Régebben mindig találkoztunk színházi bemutatókon, mostanában miért nem jár premierekre?
Nem járok, mert eltiltott az orvos. Már csak online nézek színházat, ami persze nem egyenlő a személyessel. Teljesen megváltozott az életformánk és a szocializációnk a pandémia óta. De sokkal több időm marad például olvasni és tavaly több, mint ötven képet festettem.
Mit olvas, azt mondta egyszer, hogy Esterházy-kötet mindig van az ágya közelében.
Igen Esterházy, a Svejk, József Attila összes és az Újszövetség mindig ott van az ágyamnál, meg a lehetőség szerint egy Bodor Ádám novelláskötet. Nyáron elolvastam Nádas Péter új regényét, de kicsit csalódtam. Károlyi Csaba Nádas-beszélgető könyve viszont nagyon szórakoztató. Kun Árpád Takarító férfijét nagyon szerettem, tegnap végre megvettem Visky András könyvét, az is remeknek tűnik. Mániákus olvasó vagyok...
A néhány éve elhunyt és már emlegetett Esterházy Péterrel dolgozott is együtt, egy közös könyvet jegyeznek. Tényleg szokott Esterházyval álmodni?
Az anyámmal és Péterrel rendszeresen álmodom. Furcsa, mert az álmaimban is benne van, hogy a Péter meghalt és mégis találkozunk. Ide-oda megyünk, dumálunk és ennek az egésznek van egy iszonyú álomboldogsága. Mindig sokat röhögünk.
Meséli az álmomban, hogy megy haza a Rómaira és kérdezem ilyenkor, hogy téged gyógyítanak, mire ő: engem már miért gyógyítanának...
Beszéltük, hogy nem jár színházba, tüntetni se?
Nem bírnám fizikailag, de amúgy is elegem van.
2015-ben beszélgettünk utoljára, akkoriban mondott beszédet az Operánál egy tüntetésen. Az interjúban pedig azt állította, hogy az akkori magyarországi viszonyok nem alkalmasak a demokráciára. Ma mit gondol erről?
Lényegesen romlott a helyzet. Sokkal pimaszabb és gátlástalanabb lett a hatalom. Már meg se próbál úgy tenni, mintha jogállamban élnénk. Az egész roppant undorító, nem szívesen foglalkozom már ezzel. Túlcsordul a hazudozás, ettől felfordul a gyomrom. Reggelente azért a híreket megnézem-hallgatom a feleségemmel. De igyekszem a közéletet, amennyire lehet, kirekeszteni az életemből. Sokat gondolkodom azon, hogy a késői Kádár-rendszerben tényleg volt-e egy konszenzus, vagy mi vetítjük bele. Vagyis, hogy én békén hagylak titeket, ti békén hagytok engem, elvagyunk. Most ilyen egyáltalán nincs. A barátaim jelentős részének az elemi létfeltételeit is megpróbálják megszüntetni. Rémisztően nő a szegénység. Háború van. Mondjam még?
A kultúrában is nő a kettészakítottság, a kormányhoz közeli barátok sok állami pénzhez jutnak, az ellenségek pedig szinte semmihez.
Persze, az én kutyám kölyke elv érvényesül. Megszűnt a dialógus. hiába hitegetjük azzal magunkat, hogy nem. De nagy „odaát” a káderhiány. Múltkor egyébként valaki feltette a hálóra a Charta aláíróinak a névsorát. Végignéztem, összesen két képzőművész volt köztük: két vagány csaj! A képzőművészek nem nagy harcosok. Egy festőnek nem kell gondolkodni, csak baj lesz belőle. Nemrég Alföldi Róbertnek mondtam egy nyilvános beszélgetésen, hogy én elég okos fiúnak tartom magam, ami ha nem vigyázok, csak akadályt jelent a festészetben. A munkához le kell butulni. Esterházy mindig azt mondta, hogy azt irigyli tőlem, hogy munka közben piszkos a kezem. Egy festő az anyaggal küzd, azon nincs mit „gondolkodni”. Persze vannak „gondolkodó” festők, az nem az én világom.
Tanít még?
Szeretek tanítani, mert gondolkodásra késztet. Tanítottam középiskolában, a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, tartottam kurzust korábban az egyik filmes osztályban, majd a Doktori Iskolában. Tavaly pedig felhívott Ascher Tamás, hogy a FreeSZFE-n van egy végzős rendezőosztálya, hogy velük beszélgessek. Ők járnak hozzám rendszeresen ide a műterembe, dumálunk restaurálásról, különböző művészeti technikákról, versekről, színházról stb.
Árverésen szerepelt már képe?
Hogyne, mostanában gyakran szerepelnek régi képeim. Elég szép áron kelnek el. A múltkor előkerült egy olyan képem, amiről fogalmam sem volt, hogy hol lappang. Annak megörültem; szeretem tudni-nyilvántartani, hogy hol vannak a képeim. A honlapomon nagyjából minden fönn van.
Esterházy megírta a Hasnyálmirigynaplót. Festménynek lehet témája a betegség?
Péter azt az életről írta. Az én képeimet remélem nem befolyásolják a betegségeim. Persze, ha épp nem vagyok jól, az dühítő. Nekem tizenhárom éve van egy vissza-visszatérő daganatos betegségem, néha megoperálnak, de elvagyok vele. Sajnos a szédülés is végigkíséri most már az életemet. Ezt utálom, mivel nagyon megnehezíti a hétköznapi életet. Az életrajzi képek egy másik műfajba tartoznak, ezekkel nincs dolgom. Nemrég megnéztem Mácsai István kiállítását, az rendkívül izgalmas. Mindenkinek jó szívvel ajánlom. Nincs vízió: páratlan szakmai tudással, hűvösen mindent megfestett, ami eszébe jutott. A legkedvesebb képem a jégbüfénél álldogáló emberek. Nincs a figuráknak se árnyéka, se tere, magányosan álldogálnak. Különös kép, elvarázsol.
Melyek a festés melletti napi boldogságforrásai?
Mindenekelőtt az olvasás! Aztán van hat unokám, közülük négy már felnőtt. De van két pici, az egyik fél, a másik egy éves. Ez az egész olyan, mint egy öregkori szerelem. Az összes gyerekem nagyon jóban van egymással, ezt is nagy örömmel szemlélem. Ma már például nem is dolgozom, megyek haza, nálunk lesz a „bölcsőde”. Amikor a nagy unokáim kicsik voltak, akkor keveset tudtam velük lenni. Most barátkozunk össze. Az egyik kicsinek festettem az egyéves születésnapjára az ön mögött lévő kézen álló macskát.
De nem is szokott figuratív képeket festeni.
Most kivételt tettem. „Megrendelésre” még ilyet is tudok....
Foglalkozik az elmúlással?
Igyekszem nem foglalkozni vele. Mint beteg próbálok a doktoroknak szófogadó lenni, persze csak egy határig. A haláltól nem félek, az odavezető úttól azonban igen. Az egyik műtét utáni éjszaka egy hatágyas kórteremben feküdtem, mindenem fájt és nagyon sajnáltam magam. Aztán hajnali kettő tájban a kórterem derengő fényénél körbenéztem: melyikük nyomorúságát szeretném inkább? Senki sem szeret szenvedni, nem is lesz jobbá tőle az ember. Hajlott koromra persze veszítem el a barátaimat. Szerdán elment Morcsányi Géza: ez nagyon fáj; rosszabb lett a világ. Jó lenne méltósággal elmenni.
Szűts Miklós
1945-ben született. A Képzőművészeti Főiskola, festő ill. sokszorosító grafika szakán végzett 1973-ban. 1991- ben létrehozta az AD Grafikai Stúdiót. 2001-ben három hónapos ösztöndíjat kapott Párizsba, utána évekig visszajárt Franciaországba dolgozni. 1977 óta rendszeresen kiállít belföldön és külföldön, illetve feleségével Vojnich Erzsébettel is szokott közösen kiállítani. Legutóbbi tárlatát tavaly Révkomáromban rendezték meg. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
