egészségügy;Orbán-kormány;bérezés;mentősök;

2023-01-11 11:48:00

Felháborodtak a mentősök, mert nem kapták meg az ígért béremelést az Orbán-kormánytól

Jelezték, hogy propaganda helyett inkább megbecsült fizetésekre lenne szükségük.

Felháborodva szembesültünk azzal, hogy az egészségügyi szakdolgozók által várt béremelés nem valósult meg 2023. januárban - írta a Facebookon közzétett közleményében a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége.

December 28-án a Magyara Közlönyből derült ki, hogy az Orbán-kormány a kétlépcsős szakdolgozói béremelés első ütemére 2023. július elsejétől, a másodikra pedig 2024. március elsejétől kerít sort, a közlemény emlékeztet is, hogy az orvos-szakdolgozói bérarány 21 százalékra csökkenhet.

Az egyeztetések és az érdemi információszolgáltatás elmaradása csak fokozza a megalázottság érzetét, a munkavállalók többsége a sajtóból értesült a helyzetről. Pedig a fizetések elértéktelenedése, az infláció miatt sokan további munkavégzésre kényszerülnek megélhetésük biztosítására, a másod- illetve harmadállások vállalása az élet szerves részévé vált, a hivatástudattal való visszaélés következtében jóformán élni sem maradt idejük – jelezték.

Jelezték az Orbán-kormánynak azt is, hogy amennyiben a céljuk az, hogy a jelenlegi szakemberhiányt is tovább súlyosbítsák, akkor jó úton járnak.