Valaki akkor is ki fogja bírni.
Csak néz mozdulatlanul,
feszülő állkapcsa tartja az arcát.
Nem mondja, én tudtam,
szóltam előre, mert mindegy már.
Csak ahogy lenni szokott.
Valaki akkor is ki fogja bírni, hogy
egymást maró, veszett kutyákat lásson,
a gyávaság szűkölésé,
t, az egyre olcsóbb alkukat és a mind
hitványabb megoldásokat.
Taknyos vénembereket foltos nadrágban
csoszognak a megdicsőítő halál felé.
A temetésen csak a cipők árából
kitelik a fffalu éves költségvetése.
A családi letéteményt,
ahogy ez lenni szokott, azt az egy-két
renitens fattyút, ronccsá eszi a szégyen.
Desszertet, azt már végképp nem.
Kérlek, jó szülő volt, híres humora,
unokák lovagolták át a keleti v
adnyugatot a térdén.
Jó apám, jó anyám, jó testvéreim.
Aki tagozódik és aki nem.
Valaki akkor is ki fogja bírni.
Elnézi majd a nagytakarítást. Milyen
hanyag lesz. Ironikus. Képletes.
Játszani bozótvágóval. Tollseprűvel. Pinkóddal.
Ahogy lenni szokott.
Látja a szellőztetést,
lélegzi a dögszagot szétmaró
fertőtlenítő illatát. Látja
a bujkáló penész kapargatását,
a csontok szortírozását,
ez kié is, ez ismerős, ez ismeretlen.
Látja, hogy végül megunják,
ahogy az lenni szokott,
egybebasszák az egészet, áshatod.
Kapard el, passzé.
Kápolnát fölé, mauzóleumot, döfd át
kereszttel, vissza ne jöj
jön.
Bárhogyan is, de valaki ki fogja bírni
ki fog bírni benneteket, kibírja,
mert szerencséje lesz vagy
állhatatos volt, egyszerűen csak lusta,
feszülő álkapcsa tarja a.
Ki fog bírni benneteket, mert
ezt határozta el.
És megcsinálja.
És aztán ő vagy az egyik a jó barátai,
a nemes lelkű, ifjú társai közül, talán
csak vígabb kedvében, a sarokba csinál.
Nem szólnak rá.
Ahogy ez lenni szokott.
Ahogy nem kezdődni,
csak folytatódni szokott.