– Hogyan definiálná a Diétás Magyar Múzsa közéletben betöltött szerepét?
– A Múzsát nem lehet a hagyományos sajtó részének tekinteni, ami, úgy gondolom, a népszerűségének egyik kulcsfontosságú oka. Magyarországon válságba került a hagyományos újságírás. Azzal, hogy megszűnt a Népszabadság, átalakult a két legnagyobb online platform, az Index és az Origo, és a kormány lerohanta csaknem az összes lapot, nehéz helyzetbe hozták a független sajtót. Elkezdtek az emberek más helyekről tájékozódni. Időről időre lesznek közéleti oldalak, amelyek nagy népszerűségre tesznek szert. Ezek amatőr sajtóorgánum-szerűségek, nincs rajtuk olyan nyomás, mint egy hagyományos lapon. De ennek is megvannak a hátulütői, rengeteg időt vesz el az ember életéből, vagy akár a megélhetését biztosító munkájától. Arra is volt példa, hogy egy-egy ilyen fórum kinőtte magát és professzionális sajtóorgánummá alakult, ilyen volt a Mérce és a Partizán üstökösszerű felemelkedése. Azért tud csak ilyen kevés kinőni, mert a jelenlegi magyar gazdaság nem tud eltartani ennél többet. Érdemes hozzátenni, hogy ma a magyar állam a legnagyobb megrendelő hirdetések terén, nem lehet pusztán a piacról megélni.
– Van terv vagy cél, ahová szeretnének eljutni?
– Követők tekintetében rendkívül elégedett vagyok a mostani számokkal. Az oldal története során több olyan mérföldkő is volt, ahol azt hittem, elértük a plafont, aztán mindig kiderült, hogy még többen kíváncsiak az általunk készített tartalmakra, mint gondoltuk. A Múzsa nem küldetéstudatos oldalnak indult. Eleinte a blog.hu-n publikáltam, közléskényszerből írtam, nem sokan olvasták. Aztán átjöttem a Facebookra, ahol már sokkal nagyobb elérésem volt és lettek szerzőtársaim.
Én nem azért írok, hogy megalapítsam az új New York Timest. Csak elkezdtem írni, és az emberek olvasták.
Ennyire egyszerű.
– A magyarokra nagyon jellemző politikai passzivitásra reflektál a Múzsa mottója („Ha nem politizálsz, mások fognak helyetted. Az ország a tiéd, ha nem jó, te rontottad el.”), valamint a 2021-ben kiadott, Sanyikám, én nem politizálok című könyve is. Van ebből bármiféle kiút?
– Kétféle politikai passzivitás létezik. Egyrészt van, aki nem kér a közéleti részvételből, mások pedig rendkívül szűk fogalomkészlettel rendelkeznek a politizáláshoz. Lux Elvira szexuálpszichológus írta egyik könyvében, hogy mikor elkezdett terápiás foglalkozásokat tartani, akkor szembesült azzal, hogy a párok nem tudták elmondani, mi nem megy az ágyban. A férfiak trágár szavakkal ki tudták volna fejezni magukat, a nők egyáltalán nem. A terápia úgy kezdődött, meg kellett tanulniuk szavakat, hogy el tudják mondani a gondjaikat. A magyar politikai diskurzusnak hasonló problémai vannak. Az emberek szó- és fogalomkészlete hiányzik ahhoz, hogy a politikáról értelmesen beszéljenek. Ha a jobb- és baloldal, konzervatív vagy liberális fogalmakkal sincsenek tisztában, az alapok hiányoznak a konstruktív közbeszédhez. A problémák megoldásának első lépése az, hogy tudjunk róluk beszélni. Ha pár alapvető dolgot nem teszünk helyre, elbeszélünk egymás mellett. A Diétás Magyar Múzsa nemrég megjelent új kötete, Kertész Balázs (szerzői nevén Panamajack) Közgazdaságtan lelkes amatőröknek című könyve is ilyen alapfogalmakat magyaráz, mint az infláció vagy a piacgazdaság. Ha ezeket megtanítjuk az embereknek, utána már elkezdődhet az érdemi diskurzus. A magyar társadalom ebbéli elmaradásait pótolni kell.
Ez a mentalitás azt eredményezi, hogy ha az emberek kicsiben nem vesznek részt a közéletben, nagyban sem fog jól működni a dolog.
– A könyvében kedvet próbál csinálni az olvasóknak, hogy kezdjenek közélettel foglalkozni, mert mindenki részt vesz ebben, akár aktívan, akár passzívan politizál. Miben kellene változnunk?
– A politika kapcsán arra asszociálnak az emberek, amit egy valóságshow szereplői csinálnak. Vannak a főgonoszok és vannak a jók. Csinálja valaki más, majd megnézi a tévében, de őt hagyják ki ebből. Nem köti össze a tényeket, nem látja az alapvető összefüggéseket. A trafiktörvényt nem kapcsolja össze azzal, hogy neki nehezebb cigarettát venni. Inkább kerülgeti a problémákat, ahelyett, hogy megoldaná őket. Ennek történelmi okai vannak: már a XX. században is az volt a sikeres stratégia, hogy mindenki a saját személyes túlélésére, gyarapodására és rövid távú előnyszerzésre koncentrál. Ha van pénzed, varrd be a párnádba vagy vidd külföldre. A legtöbben nem akarnak hosszú távon, a mikrokörnyezetükkel együttműködve jó projekteket létrehozni, ezekbe pénzt, energiát fektetni.
– A passzivitást lehet azzal magyarázni, hogy nincs érdemi alternatíva a mostani rendszerrel szemben?
– Meghívtak egy podcastbe a múlt hónapban. Egy ilyen műsor elkészítésének összköltsége nem egetverő. Megkérdeztem a műsorkészítőtől, miért nem ül hozzá hasonló ember minden pártban, amikor minden ilyen tartalmat fel lehet tölteni például a Spotyfira. A kormánypárti médiatúlsúlyt meg lehetne kerülni a social média használatával, ebben hatalmas kihasználatlan potenciál van. A Megafon alig egy év alatt a semmiből felépített egy tucat arcot, akiket ma már olvasnak. Nyilván nem lesz erre több százmillió forintja az ellenzéknek, de ezeket az elérési számokat simán lehetne hozni. Csakhogy aki ilyen műsorok készítésében rendelkezik tapasztalattal, a közelébe nem megy az ellenzéki pártoknak. Jobb neki a saját oldal, saját podcast. Véletlenül sem engedi, hogy valaki beleszóljon abba, ő mit készítsen. Nem is tudnak nekik mit ígérni az ellenzéki pártok, mert onnantól kezdve, hogy valaki nekik dolgozik, vállalnia kell ennek minden negatív velejáróját, ezt pedig nem tudják eléggé megfizetni. És amint valamelyik párt kezdene megerősödni, a hatalom a rendelkezésére álló eszközökkel elkezdi nyírbálni. Példa erre, amikor az Állami Számvevőszék hatalmas büntetést szabott ki a Jobbikra.
– Az alulról szerveződés képessége, igénye is hiányzik a magyar társadalomból. Az ellenzéki térfélen és a civil szférában jórészt magányos harcosok küzdenek. Ki vagy mi változtathat ezen, mikor mindenkinek a pillanat uralása a legfontosabb?
– A magyar történelem azt tanítja, hogy a saját érdekeidet tartsd szem előtt és ne a közösségét. Sokan úgy gondolkodnak, minek szervezzem meg egy település közéletét, amikor annak óvodai, általános iskolai és gimnáziumigazgatóinak fizetését egyben meg tudom keresni baristaként egy sípálya melletti hotelben a határ túloldalán? Karosszérialakatosként még a tantestületek bérét is. Miután már a harmadik generáció él ebben, ki lehet mondani, hogy ez tanult minta is. Nagyjából egyforma a külső hatások és a szülőktől kapott minták fontossága. A közeg pedig valahol visszahat az egyénre is. A politikai pártoknak nem érdekük ezen változtatni, a mindennapi taktikájuk a társadalom működéséhez való igazodás. Nem is várnak el tőlük mást. A következő választáson azonban már nagy létszámmal szavazni fog az a generáció, amely nem élt a Kádár-rendszerben. Nagyon lassan fognak ezek a régi beidegződések elmúlni, de kellő idő elteltével, szerintem, végbemegy a változás.
– A passzivitás mennyire erős legitimációs bázis a nemzeti együttműködés rendszerének?
– A NER kiválóan játszik azzal, hogy ne legyen itthon annyira rossz, hogy megérje ellene fellépni.
Az emberek osztanak-szoroznak, legtöbbször pedig az jön ki, hogy nem éri meg lázadni a rendszer ellen. A kormány igyekszik ezt fenntartani.
Érdemes megnézni a tanártüntetéseket, a pedagógustársadalomnak körülbelül 20 százaléka megy ki az utcára vagy sztrájkol a közös jogaikért. A tanárok közel fele ettől még mindig szimpatizál a kormánnyal. Tőlük aligha lehet elvárni az állampolgári öntudatra nevelést, mert nagyrészt a kormány narratíváit adnák át a fiatalságnak.
– A mostani megélhetési válság kapcsán sokan mondják, hogy ez erodálhatja a Fidesz szavazóbázisát. Lehet ebben reménykedni?
– Ha egy ország nehéz helyzetbe kerül, nincs más választása, mint összezárni. Amikor kitört a Covid-járvány, az Egyesült Államokban Trump népszerűségi mutatói rekordmagasan álltak. Pedig nem csinált semmit, pusztán a krízishelyzet ennyire rá tudott erősíteni az elfogadottságára. Amikor Zelenszkijből elnök lett, mindenki röhögött, hogy egy komikus került az ország élére. Ehhez képest jelenleg pártalanul népszerű elnöke Ukrajnának, mert sugározza azt a képet, hogy itt van a ti vezetőtök a bajban, meg kell vívnunk a honvédő háborúnkat, én ennek az élére állok. A megélhetési válsággal szerintem hasonló lesz a helyzet.
Borzasztóan megdrágult az élet az elmúlt időszakban, de ettől Orbán Viktor népszerűsége eleinte nemhogy csökkenni nem fog, még növekedhet is. Mindenki érzi, hogy nagy baj van, csakhogy nincs a láthatáron olyan ellenzéki párt, amely fenyegetné a kétharmaddal bebetonozott hatalmat, vagy ütőképes alternatívát tudna kínálni helyette. Innentől kezdve kiben bízzanak az emberek, ha nem a kormányban?
Ellenzéki beállítottságú ember vagyok, de én sem kívánom, hogy Orbán Viktor elrontsa a válságkezelést. Képzeljük el, hogy egy szállodahajón vagyunk és vihar közeleg. Teljesen mindegy, hogy szeretem-e a kapitányt vagy sem, a lényeg, hogy vezesse ki a hajót a viharból. Ez a mostani helyzetre is igaz. Én drukkolok Orbánnak, hogy jól csinálja, de nem fogja tudni jól csinálni, mert alkalmatlan emberei vannak a feladatra. Ennek ellenére szeretném, hogy sikerüljön neki. Az átlagember annyit tud csinálni, hogy beleteszi a saját részét a társadalom működésébe. Ha ugyanezt megteszi a kormány, az emberek bíznak benne. Ám ha a mostani válság a bizalom rovására megy, ott már nem leváltják őket, hanem elzavarják. És akkor megint a 2006-os eseményeknél tartunk, macskakődobálástól kezdve a gumilövedékeken át minden megtörténhet. Rövid távon azonban ez nem fogja bántani a népszerűségüket.
