támogatás;Szalay-Bobrovniczky Kristóf;Magyar Falu Program;

Csaknem hétmillió forintot kapott Szalay-Bobrovniczky Kristóf alapítványa a Magyar Falu Programból

Fideszes polgármesterek, parlamenti képviselők alapítványai is bőven kaptak a civileknek szánt támogatásokból

Összesen csaknem 7 millió forintot kapott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter alapítványa a Magyar Falu Program civil szervezeteknek szétosztott pénzeiből – tudta meg lapunk. Mint arról beszámoltunk, a falusi civil alap pénzeire kiírt pályázaton tavaly 1450 szervezet nyert, és ezek között – összesítésünk szerint – 113 olyan akad, amelyik egyértelműen a Fidesz-KDNP-hez köthető. Ezen alapítványok, egyesületek elnökei, képviselői ugyanis mind valamilyen tisztséget töltenek vagy töltöttek be a kormánypárt színeiben, vagy épp nyíltan kampányoltak a választások előtt a fideszes jelölt mellett.

A listából kiderül, hogy fideszes polgármesterek, parlamenti képviselők alapítványai is bőven kaptak a civileknek szánt támogatásokból, a tavalyi teljes összeg majdnem tíz százaléka, 425 millió forintnyi közpénz talált így gazdára.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf sokáig vonakodott megválni céges érdekeltségeitől, amire azért volt szükség, mert a törvények kimondják, hogy ez összeférhetetlen a betöltött pozícióval. Ugyanakkor a civil szervezetekre az összeférhetetlenség nem vonatkozik, így az általa alapított Némethy Bertalan alapítványra sem. 

„A tárcavezető jelenleg is az egyesület kuratóriumának elnöke, tehát elméletben ő is dönthet a megnyert támogatások elköltéséről. Ami 2020-ban 5 millió, 2022-ben pedig 1 895 000 forint közpénzt jelentett” – ez állt eredeti cikkünkben, ám a Honvédelmi Minisztérium pontosítást küldött kedden. Azt írták: „Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Némethy Bertalan Alapítványnak alapítója soha nem volt, elnöki pozíciójáról lemondott, kuratóriumi tagsága 2022. június 7-i hatállyal megszűnt.”. (A tárca közlése szerint az alapítvány több mint 15 éve működik, a bírósági adatok szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf 2007-től volt a szervezet kuratóriumi elnöke tavalyi lemondásáig. A Magyar Falu programból az alapítványnak akkor ítéltek meg támogatást, amikor még Szalay-Bobrovniczky volt a kuratóriumi elnök.)

Ami 2020-ban 5 millió, 2022-ben pedig 1 895 000 forint közpénzt jelentett.

A lovas alapítványának székhelye a Felcsút melletti Tabajd, pontosabban az ottani lovarda, amely 15 hektáron helyezkedik el a Váli-völgyben, Bélápapusztán. Az alapítványban ugyancsak kuratóriumi tag Jármy Miklós állatorvos, akinek nevével több, kormányzathoz közeli, vagy állami szervezetben találkozhatunk. Például a Lázár Jánoshoz köthető Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. felügyelőbizottságának az elnöke, a Magyar Lovas Szövetség elnökségi tagja, a Magyar Sportlótenyésztők és Magyar Félvér Tenyésztők Országos Egyesületének elnöke, a Nemzeti Lovardáért Alapítvány kuratóriumának tagja.

Jármy Miklósé egyébként a falusi civil pénzekből 7 millió forintot elnyert Bélápapuszta Szentkereszt Vadásztársaság is. Az állatorvos egyébként meglehetősen sikeres vállalkozó, a tabajdi Bélápapusztán lévő birtokán túl Alcsútdobozon is található családi gazdasága. Ennek fejlesztésére több, mint 500 milliós uniós támogatást is nyert, melynek nagyobb részét egy baromifitelepre kapta a vidékfejlesztési programon keresztül. Az állattenyésztésen túl Jármyék családja lovakkal, lovas sportokkal foglalkozik. A Némethy Bertalan alapítvány színeiben versenyzik fia, Jármy Vince, aki sorra zsebeli be a lovas versenyek elismeréseit. 2018-ban őt, illetve édesanyját és egyben edzőjét, Jármy Katalint még Kásler Miklós egykori emberi erőforrások minisztere és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is kitüntette, mivel a Buenos Airesben megrendezett ifjúsági olimpián Európa díjugrató válogatottjának tagjaként csapatban ezüstérmet szerzett.

Lapunk megkérdezte a Magyar Falu Programért felelős Miniszterelnökséget, hogy Szalay-Bobrovniczky alapítványa mire kérte és kapta a pénzt. A kérdésünkre azonban nem kaptunk választ.