tenisz;Magyarország;Franciaország;Fucsovics Márton;Piros Zsombor;

Davis Kupa: egálról folytatják, Piros Zsombor bravúrgyőzelme után Fucsovics Márton vereséget szenvedett

Piros Zsombor bravúrgyőzelme után Fucsovics Márton vereséget szenvedett, így a magyar-francia Davis Kupa-párharc szombaton 1-1-es állásról folytatódik.

Három év elteltével újfent hazai közönség előtt léphetett pályára a magyar Davis Kupa-válogatott, amely Debrecen után ismét vidéken fogadta aktuális ellenfelét. A férfi teniszválogatott azért „kényszerült” Tatabányára, mert amikor novemberben kiderült, pályaválasztóként fogadja Franciaországot, akkor már erre az időpontra nem volt megfelelő helyszín Budapesten.

A választás végül a 2022-ben, 24 milliárd forintért átadott, mintegy hatezer néző befogadására alkalmas multifunkcionalitás csarnokra esett, amelyről nemcsak a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) tisztviselői, hanem a rivális franciák is elismerően nyilatkoztak.

Sávolt Attila, az MTSZ szakmai igazgatója a Sportrádió Hazafutás című műsorában arról beszélt, büszkék rá, hogy az elmúlt évekhez képest jóval olcsóbban bonyolítják le az eseményt. Három éve Debrecenben ennek az összegnek a dupláját, 2018-ban pedig, amikor a Lurdy-ház mellett felállított ideiglenes stadionban játszottak a magyarok, háromszor annyit költött a szövetség. 

Sávolt hangsúlyozta, ezúttal állami forrás nélkül, szponzori pénzek segítségével jöhetett létre az esemény.

Pénteken 14 órakor rövid megnyitóünnepséggel vette kezdetét a program, majd a világranglistán 182. Piros Zsombor, valamint Benjamin Bonzi (44.) lépett a kemény borításra. Sávolt a talaj kapcsán azt mondta, mérlegelték a lehetőséget, ám ha salakon szerettek volna játszani, az további 20 millió forintos költséget jelentett volna, így ezt a lehetőséget végül elvetették.

A nyitómérkőzés hozzávetőlegesen félház előtt kezdődött, érkeztek szurkolók az ország minden szegletéről: Nyíregyháza, Békéscsaba, Túrkeve, Ráckeve, Bonyhád – csak néhány városnév, amely a kifeszített magyar zászlókról leolvasható volt. Az MTSZ kommunikációs vezetőjétől megérdeklődtük, mennyi jegy kelt el. Mihályi András elmondta, pontos adatokkal nem rendelkezik, ő 3000 ezer nézőre saccolt, ám hozzátette, sok klub, valamint a honvédség is kapott tiszteletjegyet az eseményre. Szerettük volna megtudni azt is, hogy mennyibe került a rendezés, ám felhatalmazás híján nem adott tájékoztatást.

A kedvező akusztikával rendelkező létesítményben a magyarok „Ria, ria Hungária” és „Ki a jobb? Magyarok!” rigmusokkal biztatták Pirost, de a mintegy félszáz főt számláló francia szurkolótábor sem adta alább, ketten végig dobbal támogatták Bonzit.

Az első szett elején Piros elvette riválisa adogatását, de a francia hamar visszabrékelt, majd fogadóként játszmalabdája is volt, mígnem a magyar játékos kiharcolta a rövidítést, s meg is nyerte azt. A második szettben 1:1-nél Piros semmire veszítette el saját adogatását, Bonzi zsinórban 12 pontot nyerve már majdnem elhúzott 4:1-re, a magyar játékos azonban nem adott ki a kezéből újabb adogatást, sőt, visszabrékelt, amitől a francia elveszítette a fonalat, 5:3-nál már a hazai közönség támogatását élvező Piros szerválhatott a meccsért, amely 1 óra 37 perc után magyar sikerrel véget is ért.

„Most először éreztem, hogy tudtam építkezni a múltból, nem izgultam annyira. Ennyi nagy mérkőzés kellett mögém. Volt, hogy nagyon mélyen voltam, mentális energiára volt szükségem, meg tudtam magam nyugtatni. El sem hiszem, hogy két szettben nyertem, mert néhány perce még 1:3 volt oda. Ez a győzelem óriási lendületet ad, szeretném kamatoztatni az elkövetkezendő hetekben, hónapokban” – fogalmazott győzelme után Piros.

A folytatásban a világranglistán 71. Fucsovics Márton és a 15 hellyel hátrébb rangsorolt Ugo Humbert összecsapása következett. Az Australian Openen Fucsovicshoz hasonlóan a 3. fordulóban búcsúzó francia kezdett jobban, s 40 perc alatt 6:3-ra nyerte az első szettet, majd a másodikat még simábban: 6:2.

„Balkezes, kellemetlen ellenfél volt Humbert, aki nagyon jól szervált” – fogalmazott a kedd óta hátsérüléssel bajlódó Fucsovics, aki szerint riválisa szinte hiba nélkül játszott. A nyíregyházi játékos kérdésünkre elárulta, nem zavarta, hogy a hazai közönség többször bekiabált, amikor szerválni készült. Mint mondta, nem ez döntött.

Fucsovicsot arról is kérdeztük, mit vár a szombati, Bonzi elleni meccstől. „Bonzi nem játszott túl jól, fontos volt a bravúr Zsombitól. A napi forma fog dönteni. Remélem, sikerül kellőképp regenerálódni” – tekintett előre.

Ma a három győzelemig tartó párharc egy páros mérkőzéssel folytatódik 12 órától, majd két egyénire kerül sor.

Magyarország-Franciaország 1-1

Piros Zsombor-Benjamin Bonzi 7:6 (7-4), 6:3

Fucsovics Márton-Ugo Humbert 3:6, 2:6